2019

Isten tud közel hozni minket egymáshoz – üzeni a házasság hete

Budapest – A hazánkban tizenkettedszer megrendezett házasság hete programsorozat záró szentmiséjére 2019. február 17-én, a budapest-belvárosi Nagyboldogasszony-főplébánia-templomban került sor. A liturgiát Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök vezette.

Szikra 2019 – Megvannak a jelöltek

Budapest – Nyilvános a 2019-es Szikra-díj shortlistje. A zsűri öt kategóriában – a legjobb előadás, legjobb dal, legjobb dalszöveg, legjobb dicsőítő dal és legjobb videóklip – hirdetett jelölteket. A most nyilvánosságra hozott pályázók közül választja ki a zsűri az adott kategória végső győztesét. A kategóriadíjakat egy ünnepélyes díjátadó gála keretében, 2019. február 22-én a Várkert Bazárban adják át.

A 2019. esztendő igéje – Ittzés János gondolatai

Békesség! Kevés olyan szó van, amelyet értelméből úgy kiforgattak, és amellyel úgy visszaéltek a történelem folyamán, mint ez. Igaz, helyesebb lenne ezt a mondatot többes szám első személyben fogalmaznunk, hiszen sokszor részesek voltunk és vagyunk mi is ebben.

Lehet az egyház szava 2019-ben, hogy „tévedtünk”?

Január 1-jén jelent meg a Baptist News Global oldalán egy írás Mark Wingfield véleményéről – aki egy Dallasban szolgáló baptisa lelkipásztor –, amely az új év első napjaiban felrobbantotta az angol nyelvű keresztény sajtót. Habár a cikk az amerikai helyzetre vonatkozik, és elsősorban azt értékeli, úgy ítéltük meg, hogy a magyarországi kereszténység számára is érdekes és megvitatandó felvetéseket tartalmazhat. A cikk fordítása nem szó szerinti, szerkesztett változatban közöljük.

„Törekedj békességre, és kövesd azt!” (Zsolt 34,15) – az LVSZ üzenete a 2019-es évre

Genf – Dr. Martin Junge, a Lutheránus Világszövetség (LVSZ) főtitkára 2019. január 1-jén újévi üzenetet írt a világ evangélikus közösségének. Az alábbiakban ezt olvashatják.

Egység a sokszínűségben – A 2019-es Aliansz-imahét füzete letölthető!

Budapest – Az Aliansz – Magyar Evangéliumi Szövetség 2019-es imahete az Egység a sokszínűségben címet viseli. A tematikát a spanyol és portugál evangéliumi Alianszok dolgozták ki, a magyar fordítást Kapocs Márta készítette. A mellékletben található kis füzetben értékes és elgondolkodtató, imádságainkat inspiráló segítséget kaptunk tőlük közösségi alkalmaink felépítéséhez, vezetéséhez.

Az egyenes beszéd találkozója lehet a jövő évi Kirchentag

Berlin – Dortmund – Digitalizáció, munka, társadalmi részvétel és Európa – ezek a következő, 2019. június 19–23. között Dortmundban megrendezésre kerülő 37. Kirchentag fő témái. 2018 nyarától kezdve tiszteletbeli grémiumok felelnek a rendezvény közel 2000 eseményéért.

Oldalak

Feliratkozás RSS - 2019 csatornájára