adománygyűjtés

Adventi adománygyűjtés: 15 millió forint gyűlt össze

Budapest – 15 millió forint adománnyal segíti a Magyarországi Evangélikus Egyház a közel-keleti konfliktus áldozatait és kiemelten is az üldözött keresztények megsegítését. A gyülekezetekben 8 516 907 forint gyűlt össze, ezt az összeget az országos egyház egészítette ki. A 2017 karácsonyát megelőző adventi időszakban beérkezett adományokból az Ökumenikus Segélyszervezet a Moszul melletti Bashiqa településen nyújt segítséget a visszatelepülő keresztény családoknak házaik újjáépítésében és életük újrakezdésében.

Elindult a Brot für die Welt 59. adománygyűjtése

Berlin – 59. alkalommal szervez gyűjtést a Brot für die Welt németországi evangélikus világszervezet. Az aktuális éves kampány mottója: „Vizet mindenkinek”. Arra a szomorú tényre kívánják felhívni a figyelmet, hogy a Földön közel 700 millió embernek nem adatik meg, hogy lakóhelye közelében tiszta vízhez jusson.

Mindenféle néphez

Az Evangélikus Élet hűséges olvasói megszokhatták már, hogy vízkereszt ünnepéhez közeledve mindig helyet kér a lapban az Evangélikus Külmissziói Egyesület. Nem véletlenül, hiszen évről évre szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy küldetésünk – az evangélium megszólaltatása és megélése – nem csupán szűk környezetünkben, hanem országhatárokat átlépve is feladatunk. Mint minden esztendőben, idén is meghirdetjük húsvétig tartó adománygyűjtő akciónkat ezzel a címmel: Vízkereszt a külmisszió ünnepe.

Félidejéhez érkezett a szeretet.éhség. országos adventi pénzadománygyűjtés

Budapest – Félidejéhez érkezett az Ökumenikus Segélyszervezet adventi adománygyűjtése. Az ország legnagyobb ünnepi összefogásához már az akció első heteiben több százezren csatlakoztak.

Jónak lenni jó!

Budapest – Karácsonyra készülve a tavalyi évhez hasonlóan iskolánk idén is adománygyűjtést szervezett. Osztályaink egy cipősdoboznyi meglepetéssel kedveskedtek azoknak a rászoruló gyerekeknek, akik más módon nem kaphatnak karácsonyi ajándékot – írták a Podmaniczky János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola Facebook-oldalán.

Ételt az éhezőknek, otthont az otthontalanoknak, esélyt az esélyteleneknek!

Budapest – 2017. december 3-án, advent első vasárnapján 22. alkalommal hirdette meg Országos Adventi Pénzadománygyűjtését az Ökumenikus Segélyszervezet. Már az ünnepi sajtótájékoztatót indító gyertyagyújtás időpontja 13 óra 53 perc is a Segélyszervezet adományvonalára utalt.

Óriás szeretet.éhség. mézeskalácsszív hív adományozásra a Deák téri evangélikus templom falán

Budapest – 2017. december 1-től egészen év végéig látható az Ökumenikus Segélyszervezet különleges fényvetítése Budapest belvárosában, a Deák téri evangélikus templom falán. A mintegy 15 méteres fényfestésen a Segélyszervezet Országos Adventi Pénzadománygyűjtés szimbóluma és a szervezet adományvonalának 1353-as száma látható.

Nagykövetek sütöttek mézeskalácsot

Budapest – Iain Lindsay brit nagykövet és Kovács Koko István jószolgálati nagykövet az összefogás és az adakozás fontosságára hívták föl a figyelmet, 2017. november 29-én.

Felhívás adventi adománygyűjtésre

Budapest – A Püspöki Tanács 24/2017 (11.25.) határozatával az Országos Presbitérium felhatalmazása alapján 2017. december 17-ére (advent 3. vasárnapjára) kötelező offertóriumot rendelt el a közel-keleti konfliktus áldozatai és kiemelten is az üldözött keresztények megsegítésére.

Sztárok és önkéntesek egész hada segítetta segélyszervezetnek mézaskalácssziveket sütni

Budapest – Sokéves hagyomány, hogy az Ökumenikus Segélyszervezet önkéntesei adventre készülve közös mézeskalácsszív sütéssel készülnek az adventi adománygyűjtésre. A sütésbe idén is népszerű énekesek, sportolók és tévés személyek kapcsolódtak be.

Oldalak

Feliratkozás RSS - adománygyűjtés csatornájára