advent

Áldott, békétlen karácsonyt!

Ha szűk szoba: hadd legyen szűk szoba. A szűk szobában is terem öröm, Gyúl apró gyertya ínség éjjelén, Ó csak ne legyen sorsom bús közöny… (Reményik Sándor) A béke nem a konfliktus hiánya, hanem a konfliktus kezelésének képessége. (Dan Millman) Forrás: reposzt.hu / Szentgyörgyi László, egyhaz.blog.hu

Hatodik alkalommal rendezték meg az adventi vásárt a kolozsvári evangélikus gyülekezetben

Kolozsvár – Hatodik alkalommal rendezték meg az adventi vásárt a kolozsvári evangélikus gyülekezetben advent első vasárnapján, 2012. december 2-án. Az alkalom ünnepi istentisztelettel kezdődött, amelyen Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét. A liturgiában Adorjáni Dezső, az Erdélyi Evangélikus Egyház püspöke, valamint Tóth Zoltán espereshelyettes, a beszterce-zselyki gyülekezet lelkésze szolgált. Szöveg és fotó: Adámi Mária

2012-ben is! – Küldjön egy képet adventi koszorújáról az evangelikus.hu-nak!

Már az elmúlt évben is azzal a kéréssel fordultunk az evangelikus.hu olvasóihoz, hogy küldjenek otthonuk és templomuk adventi koszorúiról egy-egy képet nekünk. Szebbnél szebb fotók érkeztek hozzánk. Az akcióból szeretnénk hagyományt teremteni, ezért idén újra arra biztatunk mindenkit, hogy küldjön képeket adventi koszorújáról a szerkesztoseg@lutheran.hu címre. Köszönjük!

Németországban népszerű az Isten-kérdés – A Spiegel magazin, és filozófiai folyóirat karácsonyi meglepetései

Berlin – Jó üzleti fogás, meggyőződés, vagy a közérdeklődés kiszolgálása? Valójában az indíték egyre megy. Akár színből, akár szívből, tekintélyes német lapok december elején olvasóikat meglepték a Jézus-kutatás eredményeivel, illetve a keresztyénség kezdeteit taglaló tanulmánykötettel, valamint az „Isten-kérdés” filozófiai megközelítéseivel. Ebből a karácsonyi előzetesből most mi is idézünk bővebben olvasóinknak. Forrás: pro-medienmagazin.de; evangelisch.de. Szöveg: dr. Békefy Lajos.

„Erő és méltóság árad róla, és nevetve néz a holnap elé” (Péld 31,25) – A női hivatásról beszélgettek az Evangélikus Diakóniai Otthonban

Kaposszekcső – A női szerepek sokszínűségéről, a hivatásokról és a hitről beszélgettek meghívott vendégekkel az Evangélikus Diakóniai Otthonban advent első vasárnapjának előestéjén. Többségében lányok, asszonyok érkeztek a meghívásra, de meglepetés volt, hogy néhány bátor férfi is csatlakozott a közösséghez, ami külön örömre szolgált. Szöveg: Fricker Andrea

Balatonszárszón is gyertyagyújtással kezdődött az egyházi esztendő

Balatonszárszón – Egy egészen új arcát mutatta számomra a balatonszárszói missziói központ, ahogy péntek délután beléptem az ajtón. Adventi díszbe és fényekbe öltözve várta mindazokat, akik úgy döntöttek: ebben az évben itt kezdik az új egyházi esztendőt. Szöveg: Gáncs-Kiss Tünde, fotó: Kiss Tamás

Országos bibliavetélkedőt tartottak fogvatartottaknak

Budapest – Idén is advent első vasárnapjának délutánján kezdődött meg a fogvatartottak számára kiírt, már-már hagyományosnak tekinthető országos bibliaverseny. 2012. december 2-án a Börtönlelkészek Magyarországi Szervezete szervezésében és a börtönlelkészek hathatós és áldozatos munkájának köszönhetően 1114 fő fogvatartott kezdte meg a feladatlapok kitöltését az ország 27 börtönében. Forrás: Börtönlelkészek Magyarországi Szervezete, szöveg: Roszík Gábor

Advent első vasárnapját Bach kantátával ünnepelték Józsefvárosban

Budapest – A ferencvárosi és a józsefvárosi gyülekezet közös istentisztelettel ünnepelte advent első vasárnapját. A Ferencvárosi Kántorátus és Collegium Musicum Bach Schwingt freudig euch empor (BWV36) kantátáját szólaltatta meg, Muntag Lőrinc vezényelt. Szöveg: Románné Bolba Márta, Fotó: Román Péter

Adventi könyvvásár a Luther Kiadónál

Budapest – 2012. december 3-tól 22-ig 10-50 százalék kedvezménnyel vásárolhatják meg a Luther Kiadó kiadványait. Az árakat tartalmazó részletes listát a csatolásban olvashatják el.

Oldalak

Feliratkozás RSS - advent csatornájára