Bakonycsernye

A Magyar Nemzeti Levéltár Reformáció vándorkiállítása nyílt Bakonycsernyén – VIDEÓ!

Bakonycsernye – A Magyar Nemzeti Levéltár Reformáció vándorkiállítása Bakonycsernyére érkezett. A megnyitón Szarka István esperes igei köszöntése után Bödő István előadását hallgathatták meg az egybegyűltek A reformáció kezdetei és küzdelmei Fejér megyében címmel.

Isten hullámhosszára hangolva – Orgonaszentelés Bakonycsernyén – VIDEÓ!

Bakonycsernye – Százötven éves orgonája restaurálásáért és a gyülekezeti ház felújításáért adott hálát a bakonycsernyei gyülekezet 2017. december 16-án szombaton. Az ünnepi alkalmon Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét, a liturgiában Szarka István és Szarka Éva helyi lelkészek szolgáltak. A műemlék Saskó-orgonát Zászkaliczky Tamás orgonaművész szólaltatta meg.

Felújították a Bakonycsernyén eltemetett orosz katona sírját

Bakonycsernye – Több hónapos egyeztetés után az orosz nagykövetség által megbízott szakemberek a bakonycsernyei evangélikus templom kertjében felújították az ott eltemetett orosz katona sírját – tudta meg szerkesztőségünk.

Érzékenyítő hittantábort tartottak Nagyvelegen

Nagyveleg – Ha a nyári szünet első hete, akkor evangélikus hittantábor is. Már menetrendszerűnek tekinthető ez a kijelentés, hiszen idén is a nyári szünet első hetében 2017. június 19-től 24-ig tartottuk a hittantábort Nagyvelegen, a Grünfeld-kastélyban.

Fát ültettek Bakonycsernyén

Bakonycsernye – A reformáció 500 éves évfordulója alkalmából fát ültettek a bakonycsernyei evangélikus templom előtti téren. A fát a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület ajándékozta.

A megújulás lendülete Bakonycsernyén

Bakonycsernye – Felgyorsult és megváltozott körülöttünk a világ, az egyre gyorsuló változásra nekünk is reagálnunk kell gondolkodásmódunk, szervezeti felépítésünk és infrastrukturális körülményeink megváltoztatásával – írta a reformációi emlékévet megnyitó gondolataiban Szarka István esperes, bakonycsernyei lelkész. A gyülekezet a reformáció ötszázadik jubileumát szorgos munkával ünnepli. A közösség három területen szeretne előrébb lépni: a lelki élet területén, a közösségi terek megújításában, valamint az igényes kulturális programok szervezésében.

Találkoztak a nyugati kerület pedagógusai – Sor került a 2016. évi Gyurátz-díjak átadására

Bakonycsernye – Bakonycsernyén tartották hagyományos találkozójukat a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület területén élő evangélikus pedagógusok 2016. október 22-én, szombaton. A szép idő mellett a tartalmas előadások és a szeretetteljes fogadtatás is hozzájárultak a nap jó hangulatához. Az alkalom az Isten veteményeskertje címet kapta, mottójául a következő igevers szolgált: „Én ültettem, Apollós öntözte, de a növekedést az Isten adta” (1Kor 3,6).

Kertész leszek – Béres Tamás és Szarka István tartott előadást

Budapest – Az MTA Könyvtár és Információs Központ és a Magyar Szociológiai Társaság Holisztikus Ökológia Szakosztálya szervezésében Béres Tamás és Szarka István lelkészek tartottak előadást az ember és természet viszonyáról. Az előadók a jó gyakorlatokat bemutatva fogalmazták meg azt a felelősséget, melyet közösség, egyház és egyén végezhet a teremtett világ megóvása érdekében.

Megkezdődött a bakonycsernyei műemlék orgona felújítása

Bakonycsernye – Megkezdődött a bakonycsernyei evangélikus templomban lévő műemlék orgona restaurálásának első üteme – adták hírül a gyülekezet Facebook profiljában. A fúvó szerkezet felújítása várhatóan szeptember 24-én fejeződik be. Az első ütem költsége 700 ezer forint lesz.

Tavasz a bakonycsernyei temetőben

A Súr-Bakonyalján, a Gaja patak völgyében búvik meg a korábban Veszprém, 1956 áprilisától Fejér megyéhez tartozó Bakonycsernye község, amelynek neve valószínűleg a szláv cserny, azaz fekete szóból ered. Ennek a páratlan szépségű tájegységnek a középkori eredetű falvait a másfél száz éves török uralom pusztította, néptelenítette el. A török idők elmúltával a vidék urai, a Zichy grófi család tagjai — bár katolikus nagybirtokosok voltak — ebben a szükséghelyzetben engedélyt adtak arra, hogy a Dunántúl e „puszta országában” szlovák anyanyelvű, evangélikus vallású jobbágyok is letelepedhessenek.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Bakonycsernye csatornájára