Berlin

A béke kenyere a megbékélés szimbóluma

Berlin – Egy rozsföld terül el jelenleg azon a részen, ahol annakidején Berlinben a Berni utca vonalában, a Berlini Fal mellett, a biztos halál várt azokra, akik megpróbáltak átjutni a keleti oldalról a nyugatira. A béke és a megbékélés szimbolikus jele most ez a rozsföld. 2014-ben a fal és a szögesdrót lebontásának 25. évfordulójára különleges programot szerveztek itt a németek.

Ökumenikus kongresszust tartanak Berlinben a társadalmi fejlődésért

Berlin – 2014. június 18-án kerül sor Berlinben a katolikus és az evangélikus egyház által meghirdetett találkozóra a következő címmel: „Megosztott felelősség egy igazságos társadalomért”. Az ökumenikus kongresszusra az egyházi szervezetek képviselői mellett több politikust, vállalkozót és egyetemi oktatót várnak.

Martin Kruse, volt berlini püspök 85 éves

Berlin – A volt berlini evangélikus püspök és az EKD egykori tanácselnöke, Martin Kruse húsvét hétfőn volt 85 éves. A Berlin- Brandenburg-Sziléziai Felsőlausitzi Evangélikus Egyház az egykori Nyugat-Berlin-i, és az 1991-ben történt újraegyesítés utáni első közös püspököt a Kaiser-Wilhelm-Gedächtnis-Kirche-ben tartott fogadással méltatta. Forrás: epd, fordítás: dr. Lackner Pál

Sugárzó csend a Brandenburgi kapunál

Berlin – A berlini Brandenburgi kapu gomolygó forgatagában a béke és a csend jelképeként egy terem áll, melyben Hager Ritta Kossuth-díjas kárpitművész alkotása által a béke és megnyugvás lehetőségét kívánják az emberek tudtára adni. Szöveg és fotó: Galambos Ádám

A legkisebb is számít – méhek a berlini dóm kupoláján

Berlin – A berlini dóm közel ötven méter magas kupolájában a „Nyüzsgő Berlin” kampány részeként méhekkel találkozhat a látogató. Az egyházközség, felelősséget érezve a természeti környezetért, ezeknek az apró teremtményeknek adott otthont templomának tetején. Szöveg és fotó: Galambos Ádám

Berlinben megnyílt a „Hol van a te testvéred?” című kiállítás

Berlin – 2013. június 17-én Fabiny Tamás evangélikus püspök beszédével megnyílt a Collegium Hungaricum Berlin épületében az „Ámos Imre és a 20. század” kortárs összművészeti kiállítás. Szöveg és fotó: Galambos Ádám

Magyar emlékezetkultúra Berlinben

Berlin –„Hol van a te testvéred?” címmel a holokauszt áldozatára, Ámos Imre festőművészre reflektáló tárlat nyílik Berlinben, a Collegium Hungaricum épületében. A Magyarországi Evangélikus Egyház által is szervezett kiállítást Fabiny Tamás evangélikus püspök nyitja meg. Szöveg: Galambos Ádám

Berlini bibliahetek – németül tudó testvérek figyelmébe ajánljuk

Szeretettel ajánljuk a németül tudó testvérek figyelmébe a berlini bibliahetek sokszínű programválasztékát: a 2013-ban előttünk álló találkozók tematikája a http://www.eaberlin.de/europaeische-bibeldialoge-veranstaltungen.php címen olvasható.

Megtartotta vezetőségi ülését a Protestáns Egyházzenészek Európai Konferenciája

Berlin – 2013. március 1-jén és 2-án tartotta vezetőségi ülését a Protestáns Egyházzenészek Európai Konferenciája (EKEK/ECPCM/CEMEP) Berlinben. A vezetőség egy-egy francia, lett, dán, holland, svájci német és magyar tagból áll. Magyar részről dr. Kinczler Zsuzsanna 2011 szeptembere óta tölti be ezt a tisztséget. Szöveg és fotó: dr. Kinczler Zsuzsanna

Oldalak

Feliratkozás RSS - Berlin csatornájára