Dombóvár

260 adag meleg ételt osztottak ki Dombóváron

Dombóvár – A Kaposszekcsői Evangélikus Diakóniai Otthonban főzték meg azt a 260 adag meleg ételet, amelyet a dombóvári rászorulóknak osztottak ki 2014. november 26-án. Szabó Szilárd lelkész szerkesztőségünknek elmondta, az ételosztást idén télen is szeretnék minden hónapban, rendszeresen megszervezni.

Reformációi emlékfutás volt Dombóváron

Dombóvár – 2014. október 31-én, délután 15 órai kezdettel a dombóvári Szigeterdőben idén is megrendezésre került a Dombóvári Evangélikus Egyházközség szervezésében a reformációi emlékfutás.

Hála a hét ajándékaiért – Napközis tábor volt Dombóváron

Dombóvár – Sok lelkes, odaadó segítővel és vidám gyerektársasággal tartottunk napközis tábort 2014. június 30. és július 4. között dombóvári és kaposszekcsői résztvevőkkel.

A művész kezétől a felszentelésig – Végigkísértük a dombóvári oltárképet

Budapest – Dombóvár – Lajta Gábor festőművész Az emmausi vacsora című alkotása díszíti immáron a dombóvári evangélikus templom oltárát. A művésszel először akkor találkoztunk, amikor az alkotás még a műteremben volt, majd nyomon követtük a kép Budapestről Dombóvárra történő leszállítását, felhelyezését és ott votunk a szentelésen is.

Helyére került az oltárkép Dombóváron – Szombaton felavatják Lajta Gábor festményét

Budapest – Dombóvár – Ahogyan arról az evangelikus.hu korábban már beszámolt, Lajta Gábor festőművész Az emmausi vacsora címmel oltárképet készített a Dombóvári Evangélikus Egyházközség számára. Az oltárképet lehetőségünk volt a műteremben és az új helyén is lefényképeznünk. Fotóalbum!

Lajta Gábor festőművész oltárképet készít a dombóvári evangélikusoknak

Budapest – Lajta Gábor festőművészt budapesti műtermében örökítette meg a Magyar Távirati Iroda munkatársa. A festőművész Az emmausi vacsora 2014 című oltárképén dolgozik. A 344 cm x158 centiméteres alkotást a Dombóvári Evangélikus Egyházközség templomának készíti.

Idén télen utoljára osztottak meleg ételt Dombóváron

Dombóvár – 2014. február 25-én tartották meg az idei utolsó ételosztást Dombóváron – tudta meg szerkesztőségünk Szabó Szilárd lelkésztől. Szöveg: evangelikus.hu, fotó: Szabó Szilárd

Gyermekek műsora az Evangélikus Diakóniai Otthonban

Dombóvár – Az idei évben is, mint sok éve már mindig karácsony táján, az általános iskola 3. osztálya felkereste az Evangélikus Diakóniai Otthon lakóit és dolgozóit, hogy műsorával karácsonyi hangulatot csempésszenek életükbe. Forrás: infodombovar.hu

Kezdődik a hideg idő – Ismét ételosztás volt Dombóváron

Dombóvár – A Dombóvári Evangélikus Egyházközség szervezésében idén télen is folytatódik az ételosztás Dombóváron. Az első alkalomra 2013. november 26- án került sor, több, mint 600 adag ételt osztottak ki az Egyházközség tagjai, illetve különböző civil szervezetek önkéntesei. Szöveg és fotó: Szabó Szilárd

Reformációi emlékfutás volt Dombóváron is

Dombóvár – A Dombóvári Evangélikus Egyházközség szervezésében a reformáció 496. évfordulóján emlékfutást szerveztek a dombóvári Szigeterdőben. Szöveg és fotó: Szabó Szilárd

Oldalak

Feliratkozás RSS - Dombóvár csatornájára