gyülekezet

Színes Kultúránk – Evangélikusok az ORF műsorában

Bécs– Az osztrák rádió (ORF) magyar nyelvű stúdiója 2014. július 14-én interjút sugárzott az ausztriai magyar evangélikus gyülekezet gyülekezet felügyelőjével, Andorka Rudolffal és Fónyad Pál evangélikus lelkésszel.

Hat gyülekezet gyülekezett

Bezi – Enese – Mérges – Rábaszentmihály – Rábacsévény – Bodonhely – Hat dunántúli gyülekezet, amelyek önmagukban kicsinyek, de együtt már sokkal erősebbek. Ezt a hat evangélikus gyülekezetet pásztorolja Farkas Ervin lelkész, aki két éve határozta el, hogy a közösségeknek közös gyülekezeti napot szervez. Mérges és Bodonhely után múlt vasárnap Enese volt a soros vendéglátó, alkalmat adva arra, hogy a testvérek találkozhassanak, közös örömeikről és gondjaikról beszélhessenek egymással.

„Te maradj meg abban, amit tanultál, és amiről megbizonyosodtál, tudván, kiktől tanultad” – 230 éves a zalaistvándi gyülekezet

Zalaistvánd – 230. születésnapját ünnepelte a zalaistvándi gyülekezet. A régen egybetartozó, ma három gyülekezet kitevő hívek – Zalaistvánd, Zalaegerszeg, Pusztaszentlászló – családias hangulatban töltötték együtt a napot. A templomi gyülekezet-köszöntő után a szabadban, a gyülekezeti ház udvarán lehettek együtt a jelenlevők.

Meg kell tanulni a közösségi életet

Pilisszentlélek – Pünkösd második ünnepnapján az Esztergomi Evangélikus Egyházközség ez évben is gyülekezeti napot tartott a közelben fekvő Pilisszentléleken. Piliszentlélek Esztergom szórványa, ahonnan minden vasárnap Kunczius Ida, ma már nyugalmazott tanítónő Trabantjával érkezik az istentiszteletre.

Hálaadó istentiszteletet tartottak kettős jubileumért Cinkotán

Budapest – Mennybemenetel ünnepén, 2014. május 29-én kettős hálaadó ünnep volt Cinkotán. Egyrészről a gyülekezet megalakulásának 315., másrészről pedig a gyülekezeti ház felépítésének ötödik évfordulóját tartották.

Tovább bővül a Lutheránus-sziget

Pápa – Látogatóközponttal gazdagodik a közeljövőben a Pápai Evangélikus Egyházközség. A modern, ízlésesen kialakított, még bebútorozás előtt álló épületet dr. Áldozó Tamás polgármester és Unger Tamás alpolgármester Polgárdi Sándor esperes társaságában tekintette meg szerda délután. Forrás: papa-ma.hu, szöveg: pt

„Együtt (l)enni jó!” – Sor került a gyülekezeti hittanverseny döntőjére és az evangélikus gyereknapra

Albertirsa – A Gyermek- és Ifjúsági Osztály (GYIO) koordinálásával került megrendezésre a 23. országos evangélikus hittanverseny gyülekezeti országos döntője, a Roszík Mihály Evangélikus Általános Iskolában, 2014. április 5-én. 33 gyülekezetből érkeztek gyerekek az alkalomra. Összefoglaló videó! Operatőr-riporter: Győri János Sámuel, utómunka: Győri András Timótheus

Tavaszindító gyülekezeti napot tartottak Bócsán

Bócsa – László Lajos lelkész szervezésében gyülekezeti napot tartottak a bócsai evangélikus imaház kertjében, ahol a délutáni sütögetés, játékok, éneklés, kötetlen beszélgetések egy újjáformálódó evangélikus közösségért voltak. Az alkalmon a Déli Evangélikus Egyházkerület missziói lelkésze, Deák László tartott áhítatot. Fotó: Facebook.com

Isten sáfárai – Nyugat-magyarországi gyülekezeti elnökségek konferenciája volt Révfülöpön

Révfülöp – Közel száz fő részvételével zajlott a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület gyülekezeti elnökségeinek találkozója 2014. március 21-22-én a révfülöpi Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központban. A megjelent lelkészek, felügyelők és más tisztségviselők az aktuáli sproblémákról és feladatokról cseréltek eszmét. A konferencia mottójául a szervezők a következő igét választották: „...mint Isten sokféle kegyelmének sáfárai” (1Pt 4,10) Forrás: Evangélikus Élet, szöveg és fotó: Adámi Mária

A Magyarországi Evangélikus Egyház Evangélizációs és Missziói Bizottsága pályázatot ír ki

Budapest – A Magyarországi Evangélikus Egyház Evangélizációs és Missziói Bizottsága pályázatot ír ki az evangélikus gyülekezetek és egyházmegyék missziói munkájának támogatására. Forrás: misszio.lutheran.hu

Oldalak

Feliratkozás RSS - gyülekezet csatornájára