gyülekezet

Országos evangelizáció: Bemutatkoztak a cigányokkal foglalkozó lelkészek, gyülekezetek, intézmények

Budapest – A Deák téri evangélikus templomban tartott országos evangelizáción alkalmuk nyílt a cigányokkal foglalkozó lelkészeknek, gyülekezeteknek és intézményeknek is a bemutatkozásra. Az alábbiakban ezekről készített videóink összefoglalóját tekinthetik meg. Operatőr-vágó: Győri András Timótheus

Felhívás gyülekezeti munkatársképző tanfolyamot végzettek részére

Budapest – A gyülekezeti munkatársképéző tanfolyamon végzett testvéreinknek továbbképző alkalmat szervezünk Piliscsabán 2013. november 29-től december 1-jéig.

90 éves a gyülekezet – Családi- és gyülekezeti napot tartottak Vecsésen

Vecsés – Új ismeretségek és régi arcok, közös múltidézés és személyes beszélgetések jellemezték a gyülekezet 90 éves jubileuma kapcsán 2013. szeptember 28-án rendezett gyülekezeti napot. Az áhítat és a mozgalmas ismerkedős játék után a gyülekezet történetét beszélték el a lelkészek. A közösség tagjai is érdekes dolgokat meséltek az eklézsia múltjából. A felügyelő által főzött kitűnő pincepörkölt közös elfogyasztása után külön megköszönték az egykori lelkészek munkáját. Délután pedig játékok sorát próbálhatták ki a résztvevők. Forrás: facebook.com / Vecsési-Evangélikus-Gyülekezet

Gyülekezeti és óvodai csendes nap volt Várpalotán

Várpalota – Várpalotán gyülekezeti és óvodai csendesnapot tartottak 2013 október 6-án, melyen délelőtt bizonyságtétellel szolgált Göbl Tamás és felesége. Az istentisztelet után a gyülekezeti házban folytatódott az együttlét. Lehetőség volt az igehirdetésről és a bizonyságtételről is beszélgetni. Forrás: Facebook.com, Tóth Attila

Itthon otthon vagy!

Hol vagyok igazán otthon? Szöveg és fotó: Galambos Ádám

Tanévnyitó istentiszteletet tartottak az ajkai evangélikus gyülekezetben

Ajka – Ismét elérkeztünk egy új tanév küszöbére. Gyermekünk egy évvel idősebb lett, új tantárgyak, új feladatok, új kötelességek várnak rá ebben az esztendőben is. Forrás: veol.hu, szöveg: Schvarzkopf Anita

Helvéciai szeretetvendégségen vettek részt a kecskeméti gyülekezet tagjai – Képekkel!

Kecskemét – Helvécia – A helvéciai evangélikus leánygyülekezetben már hagyománya van annak, hogy a szeptemberi istentiszteletre délután kerül sor és ezen a testvérek vendégül látják a kecskeméti anyagyülekezet tagjait. Idén az ifjúság szolgálatával viszonozták a kecskemétiek a helvéciaiak szeretetét, és hálásan fogadták a szeretetvendégségen kapott finomságokat. Forrás: Facebook.com

Családi délutánt tartottak Tésen

Tés – Családi délután volt a tési evangélikus gyülekezetben 2013. szeptember 7-én, szombaton délután. A rendezvényen 2 évestől 85 éves korig mintegy százötvenen gyűltek össze. Szöveg: Stanka Erika

Isten országának Tállyán

Tállya – A Tokaj és környéke Evangélikus Egyházközség legszebb, és legnagyobb temploma, a tállyai, ez év augusztusának végén ismét élettel telt meg. Szöveg és fotó: dr. Asztalos Éva

Tanévnyitók országszerte – Képek szerte az országból

Budapest – Az egész országban iskolába indultak ma a diákok, megkezdődött a 2013-2014-es tanév. Várjuk a fényképes beszámolókat!

Oldalak

Feliratkozás RSS - gyülekezet csatornájára