hálaadás

Hálát adtak a 26 éves Emmaus Evangélikus Szeretetotthonért és a 15 éve felszentelt templomért

Nyíregyháza – Áldjad, én lelkem, a dicsőség örök királyát! Őnéki mennyei karokkal együtt zengj hálát! – a 2019. szeptember 14-én, szombaton 10 órától tartott ünnepség elején ezzel az énekkel köszönte meg a gyülekezet Urunk gondviselését, amellyel segített létrehozni, és az eltelt 26 évben működtetni a nyíregyházi Emmaus Evangélikus Szeretetotthont.

„A templom egerei építették” – 90 éves az öttevényi templom

Öttevény – Napra pontosan kilencvenéves lett 2019. augusztus 25-én a Győrhöz tartozó Öttevényi Evangélikus Leányegyházközség temploma. A helyi közösség a felszentelés évfordulójáról ünnepi istentiszteleten emlékezett meg, melyen egyúttal elbúcsúztak Takács Esztertől, a tizenhárom éve közöttük szolgáló helyettes lelkésztől.

Világítótorony a Balaton partján – Húszéves a balatonboglári templom

Balatonboglár – Templomuk felszentelésének huszadik évfordulóját ünnepelték a balatonboglári evangélikusok 2019. június 1-jén, szombaton. Az ünnepi istentiszteleten Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét. A liturgiát Kőszeghyné Raczkó Zsuzsanna helyi lelkész, a Somogy-Zalai egyházmegye esperese végezte. Zenével és verssel közreműködtek a Dél-Balatoni Gárdonyi Géza Evangélikus Általános Iskola diákjai.

Isten magtára – Megújult a nemeskéri templom

Nemeskér – A négy évig tartó templomfelújítási folyamat lezárulásáért adott hálát a nemeskéri gyülekezet 2019. június 2-án, vasárnap. Az ünnepi alkalmon Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét. A liturgiát Ihász Beatrix, a Soproni Egyházmegye esperese, valamint Hegedűs Attila helyi helyettes lelkész végezték. Közreműködött a helyi kórus, valamint a soproni Fidelissima vegyeskar.

„Uram, szereteted az égig ér, hűséged a fellegekig” – 90 év áldásaiért adtak hálát Komáromban

Komárom – 2018. november 24-én ünnepi istentiszteletet keretében adott hálát Istennek gondoskodó szeretetéért a 90 esztendős fennállását ünneplő Komáromi Evangélikus Egyházközség.

A Biblia és hálaadás napja

Nagydobrony – Ukrajnában 2018-ban a protestáns egyházak a Biblia évét ünneplik. Ehhez a Kárpátaljai Református Egyház (KRE) is csatlakozott. Szeptember 23-án délután ökumenikus ünnepi istentiszteletet tartottak Nagydobronyban, a református templomban, amely Héder Jánosnak, a KRE főjegyzőjének magyar és ukrán nyelven elmondott imájával vette kezdetét.

Reménység és élni akarás – Hálaadó ünnep a felújított parókiáért Pitvaroson

Pitvaros – A pitvarosi gyülekezet közel 20 millió forintból újította fel a romos parókia épületét. Az ünnepi istentiszteleten Kondor Péter püspök hirdette az igét.

Uram, szeretem házadat... – Templomszentelési és hálaadó ünnep Farmoson

Farmos – 2018 tavaszán lezárult a Dél-Pest Megyei Evangélikus Egyházmegye farmosi gyülekezeti imaházának átfogó felújítása. A gyülekezet tagjai gondos előkészület után hálaadó, templomszentelő istentiszteletre gyűltek össze a megújult épületben 2018. szeptember 8-án, szombaton.

Favágástól a halottak feltámasztásáig – Hálaadás egykori presbiter testvérekért

Reménnyel teli izgalommal érkeztünk a jól megpakolt IFA teherautóval 1984-ben első szolgálati helyünkre, Gerendásra. Feleségem a második babát várta. Erzsike nagy szeretettel fogadott, tudta, hogy a fárasztó útról érkezve jólesik a jó szó és az étel.

Hálát adtak a reformációért

Pápa – A Magyarországi Evangélikus Egyház idei éve elsősorban a reformáció 500. emlékévéről való méltó megemlékezés jegyében telt. Polgárdi Sándor, a Veszprémi Evangélikus Egyházmegye esperese elmondta, a 2017-es év kiemelkedő volt a pápai evangélikus gyülekezet életében, régóta készültek a reformáció 500-ra, kiállításokkal, rendezvényekkel.

Oldalak

Feliratkozás RSS - hálaadás csatornájára