Házasság hete

Fiatalok istentisztelete a Házasság hetén Győrött

A hagyománnyá váló, havonta egyszer tartott fiatalok istentiszteletére ezúttal 2013. február 13-án, szerdán, a házasság hete programsorozathoz kapcsolódóan került sor a győri Öregtemplomban. Az alkalom témáját a Galatákhoz írt levél 6. fejezetének 2. verse adta: „Egymás terhét hordozzátok.”

A házasság hete: Várnagy Andrea és Farkas Zsolt nagy sikerű koncertet adott a Deák téren

Budapest – A Deák Téri Evangélikus Gimnázium díszterme szinte teljesen megtelelt a házasság hete idei nagyköveteinek négykezes koncertjére. Farkas Zsolt és Várnagy Andrea nemcsak a zongorajátékával örvendeztette meg a jelenlévőket, hanem egy pódiumbeszélgetés keretében – amelyet Lengyel Anna, a Déli Evangélikus Egyházkerület felügyelője moderált – a hallgatóság kérdéseire is válaszoltak. Szöveg és fotó: Galambos Ádám

Házasság hete: Bálint-napi koncertet adtak a Deák téri templomban

Budapest – 2013. február 13-án 18 órakor kezdődött a hagyományos Bálint-napi koncert a Deák téri evangélikus templomban. Igét hirdetett Gáncs Péter elnök-püspök, fellépett a Boyzless Voice, valamint Várnagy Andrea és Farkas Zsolt is. Forrás: hazassaghete.hu

Házasság hete: Férfivá és nővé teremtve

Budapest – A házasság hete keretében „Férfivá és nővé teremtve” címmel 2013. február 11-én a Ráday Kollégium dísztermében tartott előadást Pálhegyi Ferenc. Közreműködött zenével és szóval Várnagy Andrea és Farkas Zsolt, a hét arcai. Forrás: hazassaghete.hu

Házasság hete: Vendég a háznál a Deák téren

Budapest – 2013. február 12-én 18 órai kezdettel került sor a Deák Téri Evangélikus Gimnázium dísztermében a „Vendég a háznál” nyilvános rádiófelvételére. A helyszínen a házasság hete arcaival, Várnagy Andreával és Farkas Zsolttal folyt beszélgetés, a résztvevők bevonásával. Fotó: hazassaghete.hu

Házasság hete: A TV2 Mokka adásában

Budapest – Most van a házasság hete. A TV2 Mokka adásában is erről volt szól. Videó: tv2.hu

Győrben került sor a Házasság hete országos nyitó istentiszteletére

Győr – A Kossuth utcai református templomban került sor 2013. február 10-én, vasárnap délelőtt a házasság hete országos megnyitó istentiszteletére Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspökének igehirdetési szolgálatával. Szöveg és fotó: Adámi Mária

Miért jó evangélikusnak lenni? – Beszélgetés Szebenyi Ágnessel és Horváth Balázzsal

Budapest – A Magyarországi Evangélikus Egyház 2013-as egyszázalékos kampányának szereplőválogatására sokan jelentkeztek, többen részt vettek a hivatalos fotózáson is, de közülük végül három arc került be a kampányba. Szebenyi Ágnes és Horváth Balázs kaposvári házaspár ugyan nem lettek kiválasztva, mégis lelkesen végigcsinálták a fotózást. A szünetben ültünk le velük, hogy evangélikus kötődésükről, közös zenéléseikről (Nehéz Eset, Lélekvár együttes), hitükről, életükről, családjukról kérdezzük őket. Riporter: Horváth-Bolla Zsuzsanna, videó: Győri András Timótheus / Zákeus Médiacentrum

FÉRFIVÁ ÉS NŐVÉ TEREMTVE – DR. PÁLHEGYI FERENC ELŐADÁSA A NYÍREGYHÁZI ALIANSZ ESTI ISTENTISZTELETÉN

Nyíregyháza – A „Házasság hete” keretében, a helyi Aliansz szervezete meghívására, a MET (Magyar Evangéliumi Testvérközösség) nyíregyházi kápolnájában került sor 2013. február 10-én esti istentisztelet keretében dr. Pálhegyi Ferenc pszichológus, házassággondozó előadására; „Férfivá és nővé teremtve” címmel. Az istentisztelet teljes hanganyaga elérhető az előadó nevére történő kattintással, aki előzetesen hozzájárult az internetes közléshez. Szöveg és hangfájl: Garai András, www.garainyh.hu, Fotók: Jónás Miklós, a MET helyi lelkésze.

Az egészséges társadalom támogatja a házasság intézményét – Házasság hete 2013.

Budapest – A házasság elévült vagy a társadalmat meghatározó intézmény? Miben találhatok segítséget? Tényleg az egyetlen kapcsolat, amelyhez nincsen valódi használati utasítás? Magyarországon immáron ötödik alkalommal rendezik meg a házasság hetét. Szöveg és fotó: Galambos Ádám

Oldalak

Feliratkozás RSS - Házasság hete csatornájára