iszlám

A történelmi Hagia Sophiában iszlám imádságot tartottak – Az Európai Egyházak Konferenciájának nyilatkozata

Genf – Isztambul – A törökországi Vallási Ügyek Elnökségének elnöke, Mehmet Görmez iszlám imádságban vett részt 2017. június 21-én az isztambuli Hagia Sophiá-ban, melyet az állami televízió is közvetített. A Hagia Sophia először keresztény templom volt, később mecsetként használták, majd 1935-ben múzeumként nyitotta meg kapuit Mustafa Kemal Atatürk, a Török Köztársaság alapítójának rendelete alapján. Amióta az épület múzeumként működik egy vallási hagyomány képviselője sem tartott ott imádságot 1935 óta.

Üldözött keresztények között Irakban

„Magyar zászló Erbilben?” – kérdezem meghökkenve Keveházi Klárától, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet nemzetközi fejlesztési és humanitárius igazgatójától, amint április 22-én megérkezünk Kurdisztán fővá- rosának nemzetközi repülőterére. „De hiszen ebben benne van a nap!” – mondja Klári. Közelebb lépve magam is látom, hogy a piros-fehér-zöld zászló közepén ott virít a huszonegy sugarú, aranyszínű napkorong. A sok szenvedésnek kitett kurdok nemzeti lobogója a szomszédos országokban – Szíriában, Iránban és Törökországban – be van tiltva.

Az Egyházak Világtanácsának nyilatkozata a kopt keresztyéneket ért támadásokról

Genf – Az Egyházak Világtanácsának (EVT) főtitkára, Olaf Fykse Tveit nyilatkozatában megrendültségének és részvétének adott hangot, valamint imádságban hordozza az áldozatok családjait, a sebesülteket és az egyiptomi népet.

A reformáció 500 éves öröksége: Luther és az iszlám

Budapest – A Magyarországi Luther Szövetség és a Magyarországi Evangélikus Egyház Reformációi Emlékbizottsága szervezésében jubileumi előadássorozatra kerül sor minden hónap utolsó csütörtökén a Deák téri Evangélikus Országos Múzeum előadótermében. Harmadik alkalommal, 2017. március 30-án dr. Mányoki János az Evangélikus Országos Könyvtár tudományos főmunkatársa tartott előadást Luther és az iszlám címmel.

Párhuzamos keresztutak

A történet vezérfonalát még tavaly nyáron, gondtalan turistaként kezdtem szálakra szedni, amikor Ciprus szigetén idegenvezetőnk a nyugati kereszténységnek igen keserű jövendőt jósolt. Már csaknem kész volt a cikk, amikor karácsonyi várakozásunk csöndjébe berobbant a berlini vásáron történt szörnyű merénylet híre. Összeértek a szálak, s a történet végzetesen időszerűvé vált.

Hatpercenként ölnek keresztényeket a Földön

Róma – Az eddigi adatok szerint, amelyek még nem teljesek, és sok esetben sajnos csak becslésen alapulnak, tavaly a Földön 90 000 ember szenvedett mártíromságot keresztény hite miatt, azaz hatpercenkét halt meg egy keresztény – áll a CESNUR vallás- és társadalomkutató központ év elején nyilvánosságra hozott tanulmányában.

Az egyházak felszólaltak a keresztyéneket fenyegető terrorcselekmények ellen

Genf – A kairói és isztanbuli merényletek, a „gyilkos erőszak" kapcsán számos egyház és ökumenikus szervezet emelte fel a hangját, fejezte ki részvétét, szólított fel az azonnali tűzszünetre, illetve a közel-keleti béke előmozdítására.

Asszimiláció vagy integráció – Tisztázzuk a fogalmakat

Sokfelé vitatkoznak a csador vagy újabban a burkini viselése miatt. Sok a félreértés és inkább a feladatainkra kellene összpontosítanunk.

„A félelem jogos, a gyűlölet ellen küzdeni kell” – Interjú Balog Zoltánnal

Budapest – „Magyarországnak nagyon komoly integrációs képességei vannak. De az integrációnak megvannak a szabályai és a korlátai” – mondta Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztere az evangelikus.hu-nak adott interjúban. A református lelkész-miniszter kvótanépszavazásról, keresztényüldözés elleni államtitkárságról, integrációról, valamint állam és egyház viszonyáról is beszélt.

Keresztény–iszlám békecentrumot nyitottak Nigériában

Genf – Az Egyházak Világtanácsa (EVT) üdvözölte a Migériában élő keresztények és muszlimok kezdeményezését, akik egy békecentrumot hoztak létre a vallások közötti megbékélés jegyében.

Oldalak

Feliratkozás RSS - iszlám csatornájára