kötet

Megelevenedik az Ószövetség világa

Lényegre törő, a Biblia üzenetét elénk táró, ugyanakkor kortárs és pontos – így jellemezhetjük a budapesti Műcsarnokban látható, Egyszer volt, sokszor volt című kiállítást és a nemrégiben megjelent, Biblia – Az ősi történetek című kötetet. Serge Bloch és Frédéric Boyer több mint ötszáz oldalas kötete harmincöt ószövetségi történetet mutat be mintegy kétezer rajzon. A kiállítás látogatója a könyv fejezetei alapján készült animációs filmekkel találkozhat.

Megjelent a Magyarország középkori településeinek és egyházainak topográfiai adattára

Budapest – Magyarország középkori településeinek és egyházainak topográfiai adattára címmel magánkiadásban jelent meg Timár Péter hatkötetes munkája, 4800 oldalon.

Megjelent A magyarországi evangélikusok az ország művelődésében és kultúrájában 18–20. század című kötet

Szeged – A magyarországi evangélikusok az ország művelődésében és kultúrájában – 18-20. század címmel, Zombori István történész szerkesztésében jelent meg egy tanulmánykötet. A kötetben az előszó után tizenhárom hosszabb-rövidebb tanulmány olvasható, melyek egy szegedi egyháztörténeti konferencián hangoztak el két évvel ezelőtt. Többek között Mirák Katalin történész írása is megtalálható benne, Mozaik Böröcz Sándor életéből címmel, valamint Ribár János nyugalmazott esperes írása, aki a szegedi ágostai hitvallású gyülekezet életét mutatta be 1945 és 1992 között.

Bemutatták Füller Tímea Egy papné titkos naplójából című kötetét

Budapest – A Luther Kiadó a könyvesbolti esték legújabb alkalmán bemutatta Füller Tímea Egy papné titkos naplójából című kötetét. A szerzővel Péterné Mestery Rita beszélgetett november 11-én, az Üllői úti evangélikus könyvesboltban.

Bemutatják Füller Tímea Egy papné titkos naplójából című kötetét

Budapest – A Luther Kiadó mindenkit szeretettel hív a könyvesbolti esték következő alkalmára. Füller Tímea Egy papné titkos naplójából című kötetét bemutatja, és a szerzővel beszélget Péterné Mestery Rita november 11-én, hétfőn 17 órától az evangélikus könyvesboltban. (Cím: Budapest, VIII. kerület, Üllői út 24.)

Ki a jó presbiter?

Mi a feladata annak, aki ma presbiteri szolgálatot vállal? Mi az, amit fontos tudnia, és nem szabad szem elől tévesztenie? Mi teszi a presbitert igazán jó presbiterré? Hogyan tehet eleget az elvárásoknak? Honnan merítsen erőt és hitet, ötleteket és célokat? Kitől kérjen tanácsot? Mikor szólaljon meg, és mikor hallgasson inkább? Meddig terjed a megbízatása? Mikor biztasson, támogasson, és mikor kérjen számon valamit?

Sor került az Énekkincstár című kötet bemutatójára

Budapest – A Luther Kiadónál Ecsedi Zsuzsanna szerkesztésében megjelent az Énekkincstár – Evangélikus énekeink kézikönyve. A kötet bemutatójára 2017. december 13-án az Evangélikus Országos Múzeumban került sor.

Győrben is bemutatták a Hit általt

Győr – „Hit által” címmel jelent meg az az interjúkötet, melyben Bogárdi Szabó István református, Gáncs Péter evangélikus és Veres András katolikus püspök vall az egységkeresés lelkületével hitről, életről, közös gondokról, megoldásokról. A kiadványt november 8-án mutatták be Győrben.

Bemutatják a Protestáns hősök 2. kötetét

Budapest – Könyvbemutató. 2017. november 16-án, 17 órakor mutatják be az Evangélikus Országos Múzeumban a Press-Pannonica-Media és az AmfipressZ Kiadó PROTESTÁNS HŐSÖK 2 című kötetét.

Teológia és Reformáció – kötetbemutató az Evangélikus Hittudományi Egyetemen

Budapest – Az Evangélikus Hittudományi Egyetem oktatói a Reformáció 500. évfordulójára az elmúlt évek során könyvsorozattal készültek. A 4. kötet a Teológia és Reformáció címen jelent meg. Bemutatójára az Evangélikus Hittudomány Egyetem kápolnájában kerül sor 2017. október 12-én délután 4 órai kezdettel. A kötetet bemutatja: Szemerei János püspök. Közreműködnek az egyházzenei tanszék oktatói és hallgatói.

Oldalak

Feliratkozás RSS - kötet csatornájára