Kodácsy Tamás

Az éghajlati igazságosságról – Interjú Kodácsy Tamással

Budapest – Minden évben szeptember utolsó vasárnapjától kezdődő héten ünnepeljük a Teremtés Hetét, amely az idén szeptember 27-től kezdődik. 2009 óta egy ökumenikus teremtésvédelmi csapat közösen dolgozza ki a Teremtés Hete segédanyagát. Az idei téma az éghajlati igazságosság, a mottója pedig Nátán próféta példázata alapján: Egy gazdag és egy szegény. Interjú az egyik készítővel, Kodácsy Tamással.

„Fogadják el az Áldottat, aki az Úr nevében jön! – Adventi gyülekezeti napot tartottak Harkán

Harka – 2014. november 30-án, advent első vasárnapján különleges nap ígérkezett a harkai evangélikusok számára, hiszen szerették volna az idei ünnepkört méltón kezdeni, ezért szeretetvendégséggel és koncerttel is készültek az úgynevezett szokásos alkalmak mellett.

Energia, klímaváltozás és az egyházak szerepe

A Teremtés hetének idei témája: mit tud tenni az egyház az ökológiai válságban? Minden környezetvédelmi megfontoláson túl az energia és a klímaváltozás kérdése végső soron spirituális kérdés. Ez teremtésvédelmi ügy.

Szélrózsa-találkozó 2014: Kodácsy Tamás előadása

Soltvadkert – Az idei Szélrózsán nem evangélikusok is kifejtették gondolataikat a Szárnyalj! témáról. Elsőként 2014. július 17-én, csütörtökön, egy református lelkipásztor, Kodácsy Tamás előadása volt.

Ne lopj! – „Pénzt ÉS életet!”

Budapest – A P8 „Bátran a Bibliáról” sorozatának 21. alkalmán, 2014. március 4-én dr. Kodácsy Tamás református lelkész tartott előadást a Tízparancsolat 8. (hagyományos felosztás szerint 7.) parancsolatáról. Szöveg: Grendorf Péter

Oldalak

Feliratkozás RSS - Kodácsy Tamás csatornájára