koronavírus

Az erdélyi történelmi egyházak vezetői az oltásról: bízzunk az orvostudományban

Kolozsvár – Javában zajlik Romániában az egészségügyi személyzet beoltása a koronavírus ellen. A következő szakaszban, január 15-től a pedagógusokkal együtt a lelkipásztorok is kérvényezhetik a vakcinát. Ennek kapcsán arról kérdeztük az erdélyi történelmi egyházak vezetőit, hogy ők hogyan vélekednek az oltásról.

Angyalok százainak ebédje – Nagy sikerrel zárult egyházunk karácsonyi akciója

Budapest – Budapesten és több nagyvárosban evangélikus összefogásban köszönték meg közel ezer egészségügyi dolgozó munkáját, mások iránt tanúsított figyelmét és szeretetét. A Magyarországi Evangélikus Egyház szervezésében 2020. december 26. és 2021. január 6. között megvalósult Angyalokat vendégelnek meg elnevezésű kezdeményezéshez országszerte több százan csatlakoztak.

Istenhit vs. oltás? – Egy lelkész véleménye vakcinaügyben

Az elhúzódó pandémiás időszak újabb és újabb helyzetekben késztet reakcióra bennünket, keresztényeket is. Folyamatosan megválaszolandó kérdés templomaink vasárnapi nyitva- vagy zárvatartása, egyházi alkalmaink előírásoknak megfelelő megtartása vagy elhalasztása. Ami új, az a megérkező vakcina kérdése. Oltassam magam, vagy ne? Használ, vagy nem? Esetleg káros lehet? És itt említsük meg – ide nem hozva, de meglétüket tudatosítva – az összeesküvés-elméleteket is.

Adományokat gyűjtenek a tanyavilágban szolgáló Filadelfia gyülekezetnek

Budapest – Nyírtelek – Nyírszőlős – Az Filadelfia Evangélikus Egyházközség a nyírségi tanyavilágban 60 kistelepülést lát el, Nyírtelek-Nyírszőlős központtal. Hosszú évek óta tanyagondnoki feladatot vállalnak, támogató szolgálatot tartanak fenn és létrehozták a Biztos Kezdet Gyerekházat. A térségben az ellátottak közül azonban most sokan lettek betegek a koronavírus miatt, ezért a budapesti Kovász Közösség kezdeményezésére adventi adománygyűjtést szerveznek számukra és segítőik számára.

Folyamatosan tesztelnek a szarvasi Ótemplomi Szeretetszolgálatnál

Szarvas – Hetente kétszáz tesztet végeznek. Az elmúlt két hétben négy dolgozónál és összesen húsz ellátottnál beigazolódott a fertőzés, egy lakójuk elhunyt. – A koronavírussal kapcsolatos történéseikről számolt be a lakosságnak Lázár Zsolt, a szarvasi Ótemplomi Szeretetszolgálat intézményvezetője.

Új korlátozásokat léptettek életbe Helsinkiben és környékén a koronavírus miatt

Helsinki – A szaporodó esetek miatt ismét korlátozásokat vezetett be a helsinki és az espoo-i egyházkerület a gyülekezeti alkalmakra vonatkozóan. Az istentiszteletek és minden egyéb gyülekezeti helyszínen történő alkalom esetében december 13-ig 20 főben maximalizálták a szolgálattevők és a résztvevők összesített létszámát.

Bedford-Strohm német egyházi vezető a templomokat érintő kivételt védi

Köln – Hannover – Az EKD, azaz a Németországi Protestáns Egyház tanácsának vezetője, Heinrich Bedford-Strohm helyénvalónak tartja, hogy a szigorítások ellenére a templomok nyitva maradhattak novemberben is. A vallásszabadság törvényes jog és különleges jelentőségű. Az istentiszteletek rendkívül fontosak a koronavírus-járvány idején is: „Erősíteni kell a lelkünket, különösen most!”

Kilenc embernél mutatták ki a vírust a kiskőrösi evangélikus iskolákban

Kiskőrös – A múlt heti egészségügyi szűrés eredményeként a közel 170 munkavállaló közül kilenc dolgozó tesztje lett pozitív. Hatan az általános iskolánkban, míg hárman a gimnáziumban dolgoznak – tájékoztatta Szentgyörgyiné Szlovák Mária a Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola Gimnázium és Technikum igazgatója a Baon.hu hírportált.

Adventi gyertyagyújtási liturgia családoknak, otthonra

2020 adventje más lesz, mint a megszokott. Szeretnénk segíteni honlapunk olvasóinak az otthoni elcsendesedésben, ezért advent négy vasárnapjának estéjén, amikor a koszorú körül összegyűlik a család, a szobában minden fényt eloltunk, hogy csak az eggyel több gyertya fénye világítson. Az imádságot az édesapa vezeti, az elmélkedést az édesanya vagy valamelyik nagyobb gyermek olvassa fel jól érthetően.

Jézus nem akar birkákat! Te se legyél az!

Jézus egyik mondása jutott eszembe a laptopommal való ismerkedés közben. Az, amikor azt mondja: „Én vagyok a jó pásztor.” (Jn 10,11) Manapság talán így mondná: „Én vagyok a jó coach.”

Oldalak

Feliratkozás RSS - koronavírus csatornájára