Miskolc

COVID-19: Biblikus sorozatot készít a miskolci evangélikus lelkész

Miskolc – Sándor Frigyes, a miskolci evangélikus gyülekezet egyik lelkésze biblikus sorozatot kezdett a koronavírus (COVID-19) vírus kapcsán. Nem egészségügyi vagy gazdasági oldalról szeretné megvilágítani a jelenlegi helyzetet, hanem lelki, Isten felőli, egyházi oldalról szól nézőihez. 19 adást tervez, amelyekben 19 témáról fog beszélni a nézőknek. Az első négy már elérhető a Youtube-on.

Vihar előtti csend – Üres kórházi ágyak látványa

A miskolci Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktatókórházban is készülnek arra, amibe belegondolni sem jó, amit még nem is tudnak, hogy mi vár rájuk. Molnár József kórházlelkész osztotta meg szívszorító gondolatait. Imádkozzunk a kórházi dolgozókért, a diakóniai munkát végzőkért, a szociális szférában nap mint nap fehér köpenyt öltőkért!

Zimbabwéért imádkoztak Miskolcon

Miskolc – A zimbabwei keresztyén nők vezetésével imádkoztak együtt a világ minden országában az ökumenikus világimanapon, március 6-án. A programhoz a miskolci felekezetek tagjai is csatlakoztak a Tiszáninneni Református Egyházkerület székházában.

Ökumenikus alkalommal emlékeztek a betegek világnapjára Miskolcon

Miskolc – Február 11-e a betegek világnapja. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktatókórház kápolnájában 15 éve megemlékeznek az Ökumenikus Lelkészség szervezésében e jeles napról. Ebben az esztendőben protestáns alkalomra került sor.

Elfogadás és adás

Miskolc – Az ökumenikus imahét záró alkalmát a minorita templomban tartották Miskolcon, a négy történelmi egyház vezetőjének részvételével.

Adventi üzenet az Ökumenikus Egyetemi Lelkészségtől

Miskolc – A Miskolci Egyetemen immáron 13 éve működik az Egyetemi Lelkészség. Ökumenikus mini-intézmény lévén, négy felekezet (római és görög katolikus, református és evangélikus) munkáját fogja össze. Az önállóság fenntartása mellett minden közösen végezhető tevékenységet együtt szerveznek a lelkészek.

„A karácsony célja nem a tökéletesség, hanem a ráhangolódás.” – Ünnepi készülődés a miskolci Kossuthban

Miskolc - A miskolci Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakgimnázium diákjainak és iskolalelkészének közreműködésével gyújtották meg a város adventi koszorújának harmadik gyertyáját.

Egy teremnyi öröm

Miskolc – Diósgyőr – Az évek óta immár hagyománnyá vált ádventi gyülekezeti napot idén ádvent 3. vasárnapján tartotta a diósgyőri és a diósgyőr-vasgyári anyagyülekezet. Helyszíne a vasgyári altemplom Hrabács-terme volt most is.

Az Eperjesi–Miskolci Jogakadémia hagyatéka

Miskolc – A miskolci egyetem jogi kara a két világháború közti Miskolcon működő evangélikus jogakadémia szellemi örökösének vallja magát. 2019. november 28-án csütörtökön bensőséges ünnepség keretében nevezték el a kari tanácstermet EPERJES-TEREMNEK, továbbá felavatták a miskolci jogakadémia két híres tanárának, Bruckner Győzőnek és Zsedényi Bélának a tanácsteremben elhelyezett festményeit.

Vallásközi párbeszéd Miskolcon

Miskolc – A Tettre Kész Adományvonal szervezésében 2019. november 18-án nagy volumenű vallásközi párbeszéd került megrendezésre Miskolcon. A szervező önkéntes társulás fizikai, tárgyi segítség mellett szeretne lelki, szellemi táplálékot is adni azoknak, akiknek szükségük van rá. Ezért szervez vallásközi párbeszédet, kerekasztal- beszélgetéseket és konferenciákat, valamint életvezetési tanácsadásokat is.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Miskolc csatornájára