Miskolc

„Legyen ez az intézmény a Mindenható Isten tiszteletének temploma!”

Budapest – Miskolc – Eperjes – Az Eperjesről Miskolcra települt Evangélikus Jogakadémia 100 éve, 1919 márciusában nyitotta meg kapuit. Az akadémián, az államosítása előtti utolsó években magántanárként dolgozott a most 99 éves Boleratzky Lóránd is, aki lakásán fogadott bennünket, hogy felelevenítsük az egykori alma mater történetét és mindennapjait.

Félévkezdő istentiszteletet tartottak Miskolcon

Miskolc– „Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok – én megkönnyítlek titeket.” (Mt 11,28.) – A Miskolci Ökumenikus Egyetemi Lelkészség félévnyitó Istentiszteletet tartott 2019. február 11-én az egyetem éttermében (Gasztroműhely). KÉPRIPORT.

Trócsányi: a mai magyar jogászok fontos és megbecsült tagjai a társadalomnak

Miskolc – A mai magyar jogászok fontos és megbecsült tagjai a társadalomnak, az irántuk megnyilvánuló közbizalom szilárd, szükség van a munkájukra – jelentette ki az igazságügyi miniszter 2019.január 25-én, pénteken az Eperjesi Evangélikus Jogakadémia Miskolcra költözésének 100. évfordulójára szervezett konferencián.

Püspökök igehirdetésével ért véget az ökumenikus imahét Miskolcon

Miskolc – Csomós József, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke, Ternyák Csaba egri érsek, Lackner Pál nyugalmazott evangélikus tábori püspök és Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök hirdetett igét január 26-án a miskolc-belvárosi evangélikus templomban az ökumenikus imahetet lezáró istentiszteleten.

Újjászületett a miskolci evangélikus iskola

Miskolc – Már helyén áll a Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola új kapuja. A kivitelező szakemberek már az utolsó simításokat végzik, így rövidesen teljes pompájában díszeleg a Kis-Hunyad utcai épület. A nyáron kezdődött rekonstrukciót a homlokzatfelújítás terveit készítő Szunyogh László tervezőépítésszel együtt kísértük figyelemmel, ő korábban egy felhívást is közzétett annak érdekében, hogy megtudja, milyen lehetett az eredeti kapu. A kísérlet nem járt sikerrel, így kénytelen volt új bejáratot tervezni, ez került a helyére a napokban.

Meghatódtak Erdélyben a miskolci énekkartól

Marosvásárhely – A miskolci evangélikus Luther Kórust hívták fellépni a Marosvásárhelyi Kultúrpalotában megtartott gálaestre, ahol a helyi evangélikus gyülekezet ünnepelte fennállásának kétszázadik évfordulóját. A tagoknak Soltész Miklós államtitkár gratulált a színvonalas előadáshoz.

Országos 8. helyezettek lettek az Eötvös elsősegélynyújtói

Sopron – Miskolc – Az Eötvös József Evangélikus Gimnázium, Egészségügyi és Művészeti Szakgimnázium egészségügyi tagozatos diákjai 2018. szeptember 7–10. között Miskolcon részt vettek az országos elsősegélynyújtó versenyen, ahol az ifjúsági kategória döntőjében 20 csapat mérte össze tudását.

Új iskolalelkésszel és egy létrával kezdték a tanévet a miskolciak

Miskolc – Tanévnyitó istentisztelettel vette kezdetét a 2018/2019-es tanév a miskolci Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakgimnázium tanulói és pedagógusai számára a belvárosi evangélikus templomban 2018. szeptember 2-án délután.

Heteken belül elkészül a miskolci evangélikus iskola homlokzata

Miskolc – Rövidesen véget ér a felújítás a korábbi Istvánffy-iskolában. A Dayka Gábor utcában már elkészült, az új, színes falak kukucskálnak az állvány mögül a Kis-Hunyadban. Néhány héten belül pedig teljesen elkészül a Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakgimnázium épületeinek utcafronti homlokzatfelújítása. Vígh Roland igazgató az ­iskola életében fontos állomásnak nevezte a június ­közepén kezdődött munkákat.

Nyári turnéra indul a miskolci RecitaTrio együttes – Evangélikus templomokban is fellépnek!

Miskolc – 8 protestáns templomban – 5 evangélikus és 3 református gyülekezetben ad koncertet a RecitaTrio Miskolcról.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Miskolc csatornájára