Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület

Gyülekezeti ünnep Zalaszentgróton

Zalaszentgrót – Van Bibliád? Olvasod is? Koczor György lelkész ezekkel a kérdésekkel nyitotta a gyülekezeti napot a bevezető áhítatban. Az 50 nap 500 év gyülekezeti programsorozat zalaszentgróti állomásán a Kilenc kő drámajátékot mutatták be a gyülekezet tagjai.

Két térképet készítettek el az egykori kitelepítettek és utódaik Ágfalváról és Sopronbánfalváról

Ágfalva – Évekig tartó hosszú és kitartó munka eredményeképpen született meg az a fantasztikus térkép, amely a kitelepítés előtti, 1946 előtti Ágfalva térképét tartalmazza. A térkép nem akármilyen. Ha a keresett lakcímre kattintunk, megtudhatjuk, hogy kik éltek az adott házban, és azt is, hogy az egykori lakók a kitelepítés után hová kerültek.

Reformációi témahét a pápai evangélikus iskolában

Pápa – A Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola előző hete, a tanórák és a délutáni foglalkozások is a reformációra való sokszínű emlékezés jegyében telt.

Hetvenkét óra kompromisszum nélkül – Önkéntes nap Kaposváron is!

Kaposvár – Országos viszonylatban tizedszer, Kaposváron az evangélikus egyházközség szervezésében hatodszor rendezték meg a 72 óra kompromisszum nélkül elnevezésű önkéntes programot, melyet minden évben, október egyik hétvégéjére hirdet meg az Ökumenikus Ifjúsági Alapítvány.

Az ökumené és a reformáció jegyében rendezték meg az egyházmegyei missziói napon Tabon

Tab – Ökumenikus tanúságtételek, könyvbemutató és koncert várta az érdeklődőket 2017. október 7-én Tabon, a somogy-zalai egyházmegye missziói napján. A programok helyszínéül a tabi evangélikus templom, illetve a gyülekezeti ház szolgált.

Oltárt szenteltek Lajoskomáromban

Lajoskomárom – A helyreállított oltárkerítésért, illetve az Agape Evangélikus Szeretetszolgálat negyedszázados működéséért adtak hálát a lajoskomáromi evangélikusok a 2017. október 8-án tartott ünnepi úrvacsorás istentiszteleten. Az alkalmon Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét. A liturgiában Szarka István fejér-komáromi esperes és Decmann Tibor helyi lelkész működött közre. Az énekeket a gyülekezet fúvószenekara kísérte.

Dr. Garádi Péter tartott előadást Kisbéren

Kisbér – „Mondom nektek: Ha ketten közületek valamiben egyetértenek a földön, és úgy kérik, megkapják mennyei Atyámtól. Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük.” (Mt 18,19-20)

Toronyélmény helyett Luther-rózsás ablak átadásával kezdődött a reformáció hónapja Kőszegen

Kőszeg – A kőszegi gyülekezet különálló harangtornyában kilátó és toronymúzeumot szerettek volna 2017-ben, amelynek támogatására már kormánydöntés is született. Azonban végül a turisztikai pályázaton mégsem nyert az elképzelés. Ezért azon gondolkoztak a kőszegiek, hogyan sikerülne más, de mégis maradandó módon emlékezni a reformáció ötszázadik évfordulójára.

Téglajegyekkel a sopronbánfalvai templomért!

Sopronbánfalva – A sopronbánfalvai evangélikus templom felújítására téglajegy programot hirdetett az evangélikus egyházközség, amellyel bárki hozzájárulhat ahhoz, hogy megújulhasson az épület.

Dunántúli Férfimissziói Nap volt Zalaegerszegen

Zalaegerszeg – Mintegy ötven résztvevő érkezett 2017. október 7-én, a verőfényes délelőtt folyamán, a zalaegerszegi gyülekezet imatermébe meghirdetett Dunántúli Férfi Napra. A témára való tekintettel néhány résztvevőt a házastársa is elkísért.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület csatornájára