Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület

Örökség és áldás – Artikuláris napot tartottak a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerületben

Nemeskér – Locsmánd, Répcelap, Répceszemere, Bük, Szakony, Lövő és Újkér felől gyalog, lovas kocsin vagy kerékpáron érkeztek a hívek Nemeskérre, ahol a római katolikus templom előtt egy megemlékezéssel, majd az evangélikus templomban kétnyelvű (magyar, német) istentisztelettel kezdődött az artikuláris nap a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerületben, 2019. szeptember 29-én. Egész nap kulturális programok, koncertek, gyermek- és ifjúsági programok zajlottak több helyszínen. A nap úti áldással ért véget. – KÉPRIPORT, VIDEÓ!

Parókusi alkalmassági vizsgálat volt a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerületben

Balatonboglár – Kihelyezett parókusi alkalmassági vizsgálatra került sor 2019. október 7-én, hétfőn Balatonbogláron. A somogy-zalai egyházmegye esperesi hivatalában tartott megmérettetésen Hegedüs Gábor csurgói beosztott lelkész adott számot elméleti és gyakorlati ismereteiről a Szemerei János püspökből, Kőszeghyné Raczkó Zsuzsanna esperesből és Papp Istvánné egyházközségi felügyelőből álló bizottság előtt. A lelkész megfelelt a vizsgán, így mostantól parókus lelkészi állásra megválasztható.

Könnyűzenei hangszerpályázat

A Magyarországi Evangélikus Egyház Gyülekezeti és Missziói Osztálya pályázatot hirdet gyülekezetek részére könnyűzenei hangszerek beszerzésének támogatására. Pályázati határidő: 2019. október 18.

Több generáció, egy hit, két hivatás

Sajtillat, rend és tisztaság fogad a több mint százéves parasztházban Rábcakapin, a 2011-ben alapított Kriskó Sajtműhelyben. A kézműves élelmiszereket – többféle sajtot és savanyított tejtermékeket – készítő fiatal házaspár, Kriskó Ádám és Kriskóné Szabó Zsófia mélyen hívő evangélikusok, értékrendjük pillérei az istenhit, a család és a tisztességes munka. Családi vállalkozásukat is ezek mentén vezetik. Átéléssel beszélnek megtérésről, az igére alapozott munkájukról, több generáció együttélésének áldásairól és a falusi nyugalomról, amelyet nem cserélnének el semmiért. De megtudjuk azt is, hányféle sajt van a világon. Írásunk a gonddal előállított termékek mögött ez alkalommal is az embert keresi, aki alkotásával Teremtőjét dicséri.

Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület: Pápán gyűltek össze az evangélikus lelkészek

Pápa – Változatos közösségi programokkal tűzdelt konferenciával köszöntek el a nyártól a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület lelkészei. A munkaévkezdő konferenciát augusztus 26. és 28. között, Pápán rendezték meg. A hétfői és a szerdai programok a Lutheránus szigeten, a keddiek a Pápai Református Teológiai Akadémián kaptak helyet.

Egy hajóban evezünk – Ökumenikus istentiszteletet tartottak a Balatonon

Balatonfüred – Egy hajóban evezünk mottóval szerveztek ökumenikus istentiszteletet a Balatonon. Balatonfüredi, balatonarácsi, tihanyi katolikusok, reformátusok és evangélikusok, valamint távolabbról érkezettek közösen énekeltek, imádkoztak, hallgattak igét.

Nem csak láthatóan evangélikus

Siófok – Immáron harmadik alkalommal írták ki a Magyarország Legszebb Birtoka nagydíjat, melynek nagyszabású díjkiosztó gálaestjét 2019. augusztus 31-én tartották Siófokon a Hotel Azúrban. A rendezvény főszervezője, ötletgazdája, az Agrotrend cégcsoport vezetője, Mátrai Zoltán, aki a Somogy-Zalai Egyházmegye felügyelője. A mezőgazdaság értékes szereplőin, a gazdászélet neves személyiségein túl a rendezvényen számos evangélikus is felbukkant. Mátrai Zoltánt arról is kérdeztük, hogyan látszik meg a gazdász világban valakin az, hogy egyházunk tagja.

Harmincéves jubileumot ünnepel az evangélikus oktatás

Aszód – 2019. augusztus 30-án az Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium, Általános Iskola és Kollégiumban ünnepi alkalomra gyűlt az evangélikus oktatás ügyét szolgáló több száz fős gyülekezet. Harminc éve folytatódott az evangélikus oktatás a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium újraindításával, és ötéves születésnapját ünnepli az Evangélikus Pedagógiai Intézet (EPSZTI).

Finnországban jártak a kanizsai evangélikusok

Nagykanizsa – A Nagykanizsai Evangélikus Egyházközség tagjai a közelmúltban látogatták meg a finnországi testvérgyülekezetüket. A kapcsolat a saloi közösséggel csaknem három évtizedes múltra tekint vissza. A programok közt kirándulás és lelkiségi alkalom – közös áhítat és kétnyelvű istentisztelet – egyaránt szerepelt.

Különleges templom újult meg Nemeskéren

Nemeskér – Különleges hely a nemeskéri evangélikusok kívülről magtárszerű temploma. Jelképe lehetne a reformációnak, a közösségek összetartásának. A műemlék most közel százmillió forintból újult meg.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület csatornájára