Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület

Jót tenni jó – Győrben is

Győr – Az adventi időszakban, a karácsony közeledtével érzékenyebbek vagyunk az olyan közösségekre, akik anyagi nehézségekkel küzdenek, esetleg a társadalom kevésbé megbecsült tagjai, vagy kevesebb figyelemben, szeretetben részesülnek életük során.

Békeláng „újratöltve”

Ágfalva – 2018. december 22-én meggyújtották a békét szimbolizáló lángot Ágfalván, a Luther téren. „Jó tizenöt éven át ezt az országhatáron, a lépesfalvi határátkelőnél tettük, ma a falu központjában. Nagy örömünkre szolgált, hogy Walter Rossmann, a »határmente angyalkája« eljött, és osztrák testvérgyülekezetünket képviselve hirdette közöttünk Isten igéjét” – írták a gyülekezet Facebook-oldalán.

Bibliát a börtönbe

Győr – Jánosa Attila, a Győr-Moson-Sopron Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet evangélikus lelkésze azzal a kéréssel keresett meg, hogy segítsek idegen nyelvű Bibliákat és más építő irodalmat szerezni a külföldi fogvatartottak számára. A Facebook-oldalamra feltett kérésre meglepően sokfelől érkeztek pozitív válaszok. Angol, német, orosz, szlovák, arab, cigány (lovári) nyelvre lefordított Szentírásokat kaptunk Szerbiából, Szlovákiából és különböző hazai településekről – írta szerkesztőségünknek Szeverényi János országos missziói lelkész.

Adventi koncertet adtak egy beteg balatonfüredi kisfiúért

Balatonfüred – Az „üvegcsontú”, balatonfüredi, három és fél éves Zsombok Lacika gyógykezelésére ajánlották fel a Bem-emlékkórus adventi koncertjének bevételét a hétvégén. A család a kisfiúval együtt, a felajánláson meghatódva részt vett a balatonfüredi evangélikus templomban rendezett koncerten.

Egy kis India – VIDEÓ!

Budapest – A Luther Kiadó szervezésében került sor 2018. november 28-án a Könyvesbolti esték következő alkalmára, amelyen Egy KIS India címmel Mesterházy Balázs evangélikus lelkész, a Kodaikanali Nemzetközi Iskola tanára tartott vetített képes előadást az Üllői úton.

Ökumenikus gyertyagyújtás Rábaszentandráson

Rábaszentandrás – Veres András győri megyés püspök 2018. december 2-án ünnepi szentmisét celebrált Rábaszentandráson a Szent András apostol-templomban. Szent András-búcsú és ökumenikus gyertyagyújtás fényében zajlott az ünnepség, amelyen részt vett Varga Tamás evangélikus lelkész is. A szentmisén a község kórusa szolgált Katona Máté vezetésével.

Hagyományteremtő alkalmakon tanítják meg a fiatalokat a régi szokásokra

Ágfalva – Sopronbánfalva – Az utóbbi években, illetve évtizedekben rengetegen költöztek mind Ágfalvára, mind Sopronbánfalvára. Az újonnan ide került emberek gyakran egészen más szokásokat hoztak magukkal, mint amilyenek az itt élő, őshonos német lakosoké. Az ünnepi tradíciók is nagyon-nagyon különbözőek.

Karácsonyvárás a múminokkal – Gyertyagyújtás Nagykanizsán

Nagykanizsa – Betlehemest avattak és Tove Jansson könyveinek hőseivel is megismerkedtek az érdeklődők az evangélikus gyülekezet karácsonyváró programján.

Eucharisztikus konferencia van Esztergomban több egyház részvételével

Budapest – Esztergom – Eucharisztikus tudományos konferencia van Esztergomban, amelyen katolikus teológusok mellett felszólalnak rabbik, ortodox és protestáns püspökök is – tájékoztatta az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye szerdán az MTI-t.

Megállták a helyüket a parókusi alkalmassági vizsgán

Győr – Öt lelkész tett tanúságot felkészültségéről a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület győri székházában 2018. október 8-án, hétfőn tartott parókusi alkalmassági vizsgálaton.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület csatornájára