Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület

Ökumenikus imahét: Hírösszefoglaló a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület programjairól

Győr – „Hát részekre szakítható-e a Krisztus?” (1Kor 1,13) – hangzott a 2014. január 19. és 26. között országszerte megtartott ökumenikus imanyolcad mottója. A közös alkalmak során Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke több helyszínen is hirdette Isten igéjét. Forrás: nyugat.lutheran.hu

Túróczy Zoltán püspökről is megemlékeztek – Közgyűlést tartott a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület

Győr – A Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület közgyűlésének tagjai 2013. november 16-án, szombaton a győri kerületi székházban gyűltek össze tanácskozásra. A nyitó áhítatot Szebik Károly csákvári lelkész tartotta, Péld 27,17 alapján. Szöveg és fotó: Adámi Mária

Augusztus végén lelkészkonferenciák lesznek egyházkerületeinkben

Balatonszárszó – Piliscsaba – Mátraháza – 2013. augusztus végén mindhárom egyházkerület munkaévkezdő konferenciát tart lelkészeinek. Az alábbiakban ezek programját közöljük, egyházkerületekre lebontva.

Missziói nap nyugaton – 2013: Elengedett adósság – Képekkel! Frissítve videóval!

Beled – Idén a Győr-Moson-Sopron megyei Beleden gyűltek össze a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület gyülekezeteiből érkezett hívek a 2013. május 11-én tartott missziói napon. A rendezvénynek a városi sportcsarnok, illetve a szomszédos művelődési ház, általános iskola és óvoda adott helyszínt. A sokszínű programok mintegy ezer résztvevőt vonzottak. Forrás: nyugat.lutheran.hu

Egyházkerületi közgyűlést tartottak az evangélikusok Pápán

Pápa – Megtartotta tavaszi közgyűlését a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület a Pápai Evangélikus Egyházközség gyülekezeti termében a szombati nap folyamán. Tóth Károly lelkész nyitó áhítata, majd pedig a határozatképesség megállapítása után ismertették a legutóbbi közgyűlés jegyzőkönyvét, határozatait. Az egyházkerületi közgyűlés folytatásában a jelen lévő tagok meghallgatták és egyhangú döntéssel elfogadták többek között a püspöki, a felügyelői, valamint az egyházkerületi ügyészi jelentést. Forrás: papa-ma.hu, szöveg és fotó: pt

Megtartották a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület ifjúsági napját – Videó!

Szombathely – Idén a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület volt az első, amelyben megrendezték a kerületi ifjúsági napot a „Tárjátok kezeitek az élő Isten felé” mottó jegyében. 2013. április 6-án Szombathelyen a Gyermek- és Ifjúsági Osztály szervezői szerettek volna minél több gyülekezetet megszólítani. A szombathelyi gyülekezet tévés stábjának videóját láthatják. Forrás: youtube.com/szombathelylutheran

Emlékezést és hálaadást tartottak a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület újraalakulásának évfordulóján

Veszprém – A Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület gyülekezeteiben 2013. február 24-én, vasárnap emlékeztek meg a kerület újraalakulását eredményező zsinati döntés évfordulójáról. Veszprémben, a vasárnap délutáni istentiszteleten meghívott vendégként Szemerei János püspök hirdette Isten igéjét. A liturgiát Isó Zoltán és Isó Dorottya helyi lelkészek végezték. Forrás: nyugat.evangelikus.hu, szöveg és fotó: Adámi Mária

Oldalak

Feliratkozás RSS - Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület csatornájára