Piliscsaba

18. KÖSZI Napvető IFI közösségépítő tábor

Piliscsaba – 2014. július 27 – augusztus 2. között rendezték meg a 18. KÖSZI Napvető Ifi közösségépítő tábort Piliscsabán, a Béthelben 7-12. osztályosoknak. Kelényi Zsolt táborvezetőnek és Szabó B. András lelki vezetőnek hála 54 fiatal gazdagodhatott igazi nyári élményekkel.

Tanulni a missziót

Piliscsaba – Egyházunk egyik legszínesebb konferenciája az Evangélikus Missziói Központ munkatársai által szervezett évenkénti nyári találkozó Piliscsabán, a Béthel Evangélikus Missziói Otthonban. Nem egyszerű meghatározni ennek az együttlétnek a műfaját, de ez nem is baj. Többek között a következő fogalmakkal szokták leírni a konferenciát: evangélizáció; bel- és külmisszió; hitmélyítés; működő missziói modellek bemutatása, tanulása; Kárpát-medencei evangélikusok nyitott, evangéliumi szellemiségű minifesztiválja lelkészek, művészek, médiamunkások, különböző nemzetiségű és felekezetű közreműködők szolgálatával.

A misszió: alapküldetés – Országos missziói konzultációt tartottak

Piliscsaba – Missziói konzultációra hívta össze – a korábbi évekhez hasonlóan – egyházunk e területen szolgáló munkatársait Szeverényi János országos missziói lelkész. A konzultáción elsőként a kórházi lelkigondozás, majd a börtönmisszió, a női-, a férfi-, a cigánymisszió, az alkoholbetegmentő misszió, továbbá a vakmisszió, a repülőtéri lelkészség és a rádiómisszió munkatársai szóltak munkájukról. A március 18-19-i piliscsabai együttlét célja a továbbképzés és a lelki megerősödés volt, emellett a szorosabb kapcsolatok kialakítása a szolgálatok között. Forrás: Evangélikus Élet, szöveg: Erdészné Kárpáti Judit

Huszonnégy óra önmagunkról

Piliscsaba – Öt évenként ennyit töltenek együtt a déli kerület lelkészei azzal a céllal, hogy újra felidézzék: a lelkészi szolgálatra Isten hívta el őket. Amikor a teológiai felvételire készül az ember, fényesen ragyog a lelkében (és a szavaiban is) az a meggyőződés, hogy ő nem „pályát választott”, mint az osztálytársai, hanem egy ellenállhatatlan hívásnak engedett. Krisztus hívta szolgálatába, pontosan ugyanúgy, mint hajdanán Pétert vagy Mátét. Ez az elhívás eltörölhetetlen és visszavonhatatlan. Van azonban egy sajátos vonása, egy „gyengesége”: nem áll ellen a pornak, belepik a hétköznapi szennyeződések. Időnként tehát kézbe kell venni, megszabadítani a rátelepedett portól. Szöveg: Szabóné Mátrai Marianna, fotó: Homoki Pál

„Kata Szidóniák” szerepe a megújuló reformációban – Az LVSZ regionális női konferenciája Piliscsabán volt

Piliscsaba – Csak 500 évvel ezelőtt olvashattuk és hallhattuk az evangéliumot? Csak akkor került napfényre az örömüzenet? Azóta sűrű sötétség uralkodik Európában? Senkit sem bátorít, vigasztal Krisztus élő és ható üzenete? A reformáció 500 éves jubileumával kapcsolatos előkészületek keretében szervezte meg 2013. november 27-30-a között a Lutheránus Világszövetség a Közép- és Kelet-Európai Régióban Női Osztályának regionális konferenciáját. Forrás: evangelikus.net, szöveg: Kalit Eszter

Gyülekezetépítés a gyakorlatban – Hét előadás anyaga

Piliscsaba – A Béthel Evangélikus Missziói Otthonban ez évben az egyházi esztendő fordulóján rendezték meg a szokásos őszi továbbképző konzultációt a gyülekezetimunkatárs-képző tanfolyamot végzett egyháztagok számára. A harmincfős, aktív gyülekezeti szolgálatot végző lelkes csapat látókörébe most – D. Szebik Imre nyugalmazott püspök vezetésével – a gyülekezetépítés kulcsszava került mint JÉzus Tanítványainak egyik legfontosabb eszköze a tanítvánnyá tétel missziós munkájában. Forrás: Evangélikus Élet, garainyh.hu

Kezedben a jövő! – Megtartották a 12. KÖSZI tábortalálkozót

Piliscsaba – 2013. október 11-13. között rendezte meg a KÖSZI, azaz a Keresztény Önkéntesek Szövetsége az Ifjúságért a 12. KÖSZI Tábortalálkozót a Béthel Missziói Otthonban, mely a 3-12. osztályos gyerekeknek, fiataloknak szólt. Az őszi hétvége szeretettel várta a KÖSZI évközi táborainak, a Téli berek, Életfonal és Napvető táborok résztvevőit, de olyanokat is, akik az elmúlt évek során ismerték meg a szervezetet. Szöveg: Pellionisz Petra, fotó: Keveházi D. Sámuel

Párkapcsolat, házasság – Az Evangélikus Kórházi Lelkigondozói Szolgálat őszi konferenciát tartott Piliscsabán

Piliscsaba – Az Evangélikus Kórházi Lelkigondozói Szolgálat szervezésében 2013. október 18. és 19. között Piliscsabán őszi konferenciára került sor, amelynek témája a Párkapcsolat – Házasság volt. Szöveg és fotó: Tóth Melinda Anna

Piliscsabán a SILO Lakóotthonban lakrész megpályázható!

Piliscsaba – A SILO Lakóotthonban részben önellátó, fiatal felnőtt mozgássérült házaspár részére szoba, konyha, fürdőszobás, akadálymentes lakrész megpályázható – tudta meg szerkesztőségünk. Forrás: SILO Lakóotthon

Nyugati Egyházkerület: Munkaévkezdő lelkésztalálkozót tartottak Piliscsabán – Frissítve képekkel!

Piliscsaba – Közös erőgyűjtésre, együttgondolkodásra és tapasztalatcserére jöttek össze a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület lelkészei 2013. augusztus 27. és 29. között, a piliscsabai Béthel Evangélikus Missziói Otthonban. A találkozó mottóját az idei Reformáció és tolerancia évének alcíme adta: „Elviselni egymást szeretetben”. Szöveg és fotó: Adámi Mária

Oldalak

Feliratkozás RSS - Piliscsaba csatornájára