református

Balog Zoltán: a kormányzat versenyhelyzetet teremtett az etika és a hittanoktatás között

Budapest – A kormányzat versenyhelyzetet teremtett az etika és a hittanoktatás között azzal, hogy tavaly szeptembertől a diákok felmenő rendszerben kötelezően választhatnak közülük – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Protestáns tavasz 2014 rendezvénysorozat kedd esti beszélgetésén Budapesten. Forrás: MTI

Protestáns egyházak: forduljunk szeretettel a cigányság felé!

Budapest – A protestáns egyházak cigánymissziós vezetői április 8., a roma kultúra világnapja alkalmából arra kérnek mindenkit, forduljanak érdeklődéssel és szeretettel a cigányság felé. Forrás: MTI

A kántorokat is minősíthetik, így önállóbbak lehetnek

Nagykőrös – A kántori szolgálat helyzetével foglalkozó egyházzenei konferenciát tartottak a napokban Nagykőrösön. Forrás: baon.hu, szöveg: Popovics Zsuzsanna

A megtalált Szentföld

Harminchárom protestáns lelkipásztor, hitoktató, presbiter és egyházi alkalmazott küzdötte föl magát – szigorú átvizsgálás után – január 30-án az izraeli repülőjáratra. Ahányan, annyiféle gondolattal és elképzeléssel, előképzettséggel és ismerettel, óhajjal és félelemmel indultunk útnak. A Szentföldön talált valóság mégis mindnyájunkat meglepett, és Jézusról is, magunkról is újat, fontosat tanulhattunk. Csak nyitott szív kellett hozzá, a többi ott várt és vár minket. Forrás: Reformátusok Lapja, reformatus.hu, Evangélikus Élet, szöveg: Kiss Sándor, fotó: Bogdányi Gábor

Felhívás: Segíts az énekesmadarakon, jelentkezz fotópályázatra!

Budapest – Segíts énekesmadarainknak átvészelni a telet, építs madáretetőt, madárodút! Hívd fel erre mások figyelmét is: jelentkezz az alábbi amatőr fotópályázatra, és nyerd el az értékes nyereményeket. A programot a Magyarországi Református Egyház Ökogyülekezeti Programja és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület hirdette meg, az alábbiakban az ő pályázati felhívásuk olvasható. Forrás: Ökogyülekezeti Program

Megtartották idei utolsó találkozójukat a katolikus, református és evangélikus egyházi vezetők

Budapest – A Szentírás olvasásával és közös imádsággal kezdték advent előtti tanácskozásukat a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Állandó Bizottságának tagjai, a református-, és az evangélikus egyház püspökei. Forrás: MRE Kommunikációs Szolgálat, fotó: Varga Gábor Vargosz/reformatus.hu

Milánói Ediktum 1700: Délután előadásokkal folytatódott a program

Budapest – Ahogyan arról korábban hírt adtunk, a Milánói Ediktum 1700. – A keresztény egyházak öröksége és feladata a XXI. században elnevezésű konferenciát az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága a Magyar Katolikus Egyházzal, a Magyarországi Református Egyházzal, a Magyarországi Evangélikus Egyházzal és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsával közösen szervezte meg 2013. november 21-én azért, hogy együtt megemlékezzenek a vallásszabadság egyik legjelentősebb, Európa későbbi történelmét, arculatát, kultúráját meghatározó dokumentumáról. Forrás: MTI, reformatus.hu, szöveg: evangelikus.hu, fotó: Horváth-Bolla Zsuzsanna

Két birodalom – Konferenciát tartottak a Milánói Ediktum kiadásának 1700. évfordulóján

Budapest – Különösen felértékelődik az egyház szerepe ma, amikor Európa tartós szellemi válságban van és lelki kohézió nélkül maradt - mondta Hölvényi György, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára A Milánói Ediktum 1700 – A keresztény egyházak öröksége és feladata a 21. században című konferencián csütörtökön Budapesten. Forrás: MTI, szöveg: Csatári Bence, fotó: Horváth-Bolla Zsuzsanna, videó: Metanoia Stúdió

Az örmények egyetemes pátriárkája találkozott a magyarországi egyházak képviselőivel

Busan – 2013. október 31-én, az Egyházak Világtanácsának 10. nagygyűlése adott keretet annak a találkozónak, amely Őszentsége II. Karekin minden örmény legfőbb pátriárkája és katolikosza, valamint dr. Bölcskei Gusztáv a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke és dr. Fischl Vilmos evangélikus lelkész, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára részvételével jött létre. Forrás: Mother See of Holy Etchmiadzin, Information Services, armenianchurch.org, fordítás: evangelikus.hu

Reformáció ünnepén közösen ünnepeltek evangélikusok és reformátusok a debreceni Nagytemplomban

Debrecen – Idén is együtt ünnepeltek a protestánsok a Nagytemplomban a reformáció napján. Luther Márton 1517-ben ezen a napon tűzte ki 95 tételét a wittenbergi vártemplom falára. A korabeli katolikus egyházat bírálta. Például azt, hogy pénzért árulták a bűnbocsánatot. A reformáció általa vezetett ága az evangélikus, a Kálvin János vezette irányzat a református felekezet alapja. Történelmi okokra vezethető vissza, hogy Debrecen élére állt az új mozgalomnak. Forrás: dehir.hu, haon.hu, ttre.hu, szöveg: Érsek Kitti, HBN, fotó: Derencsényi István

Oldalak

Feliratkozás RSS - református csatornájára