református

Három püspök szolgált együtt Szegeden az imahéten – KÉPRIPORT!

Szeged – Immáron több évtized óta hagyomány, hogy az ökumenikus imahét keretében három püspök szolgál együtt Szegeden. 2018. január 23-án Gáncs Péter evangélikus, Kiss-Rigó László római katolikus és Fekete Károly református püspök osztották meg gondolataikat, és imádkoztak együtt a hívekkel.

A látható egység felé

Budapest – A Református Egyházak Világközössége 2017 nyarán csatlakozott a megigazulásról szóló közös nyilatkozathoz, mely komoly mérföldkő a felekezetközi párbeszédben. Az ökumenikus imahét alkalmából a nyilatkozatról és az ökumené kérdéseiről beszélgettek Gonda Lászlóval, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem oktatójával, a Magyarországi Református Egyház Ökumenikus Tanácsadó Testületének tagjával. A cikket a Református.hu oldalról vettük át.

Gyülekezetpedagógiai kézikönyv készül református és evangélikus összefogással

Budapest – Egy új kutatási terv alapján az Evangélikus Hittudományi Egyetemen tartotta alakuló ülését a gyülekezetpedagógiai kézikönyv megírását vállaló evangélikus és református teológusokból álló szerzőcsoport. A kézikönyv megírásának a szükségességét az a felismerés motiválta, hogy az iskolai hitoktatás valláspedagógiai megerősödésének mintáját követve a gyülekezetpedagógia mérje fel és mutasson új irányokat a gyülekezetekben folyó tanítói szolgálat számára.

Számos országban sérül a vallásszabadság

Berlin – A világ számos országában sérül a vallásszabadság, leginkább a Közel-Keleten és Észak-Afrikában – mutatta ki egy 2017. december 15-én, pénteken Berlinben ismertetett elemzésében a német katolikus és a német protestáns egyház.

Meleg és keresztény? – Református-evangélikus vita a homoszexualitásról

Budapest – Hazánkban először vitázhattak nyilvánosan a kérdésben ellentétes álláspontot képviselő teológusok. „Lehet, hogy egyesek ezt a vitát ellenségeskedést szítónak, szeretetlennek, sőt, keresztényietlennek akarják vagy fogják titulálni, valójában az ellenkezője igaz” – köszöntötte Nagy Gergely református lelkipásztor a Meleg és keresztény elnevezésű teológiai vitaest résztvevőit, 2017. december 4-én. Cikkünk a valasz.hu beszámolója.

Evangélikus-református feladatok 2017 után

A reformáció ötszáz éves emlékéve nemzetközi és magyar eseményei még hosszabb időre adnak majd munkát az emlékezők-értelmezők seregének. A lutheri wittenbergi „quadrilateralis”, „solus Christus, sola Scriptura, sola gratia, sola fides” tételeit megélő protestáns hagyományokra építő egyházak, az úgynevezett történelmi egyházak mellé csatlakoztak más egyházak, és helyi-nemzeti-országos-nemzetközi, korábban másoktól szorosan elzárkózó karizmatikus közösségek is, a szeptember 16-án Budakeszin megtartott Protestáns Nagygyűlés közös nyilatkozatának aláírása szerint. A következőkben most főleg a legutóbbi lutheránus-református kapcsolatokkal foglalkozom.

Lelkészek és a gender

Lelkészek beszélgetése a gender-jelenségről – Nashville-i nyilatkozat címmel tartottak kerekasztal-beszélgetést múlt héten az Adna kávézóban. A Pesti Református Egyetemi Misszió és a Károli Egyetemi Lelkészség által szervezett alkalmon három lelkész és egy mentálhigiénés szakember vizsgálta pro és kontra a Nashville-i nyilatkozat egyes pontjait, különös tekintettel a szexualitás, a nemi szerepek és a házasság témakörére.

Konferencia a reformáció örökségéről Nyíregyházán

Nyíregyháza – A reformáció öröksége a magyarság számára – ezzel a címmel rendeztek 2017. november 13-án, hétfőn tudományos emlékülést Nyíregyházán.

Reformáció hétről hétre: Reformáció és a török hódoltság

A Reformáció hétről hétre című, a Duna Televízióban, illetve a Duna World műsorán futó sorozat negyvenkettedik ötperces epizódjában megszólalt Hantos Péter református lelkész, aki az ócsai református gyülekezetben szolgál, immár 21. éve. Az egyházközség büszkesége a román stílusú bazilika. A lelkész a gyülekezet templomának kapcsán a vészekkel teli török hódoltsági időszakról is beszélt. Az adást a készítők engedélyével mi is közzétesszük.

Az egyház valósága

Budapest – „A hivatali lelkipásztorkodás ideje egészen biztosan lejárt, különben azokat is elveszítjük, akik jelenleg gyülekezetbe járnak” – adott hangot véleményének Fekete Károly református püspök a reformációi emlékév alkalmából szervezett dispután, melyen Fabiny Tamás evangélikus püspökkel beszélgetett.

Oldalak

Feliratkozás RSS - református csatornájára