Sopron

„A hűséges Isten hordozó szeretetéért adunk hálát” – Megemlékezés az Eggenberg-ház udvarán

Sopron – A soproni gyülekezet 2013. augusztus 20-án délelőtt tartotta hagyományos ünnepi megemlékezését az Eggenberg-ház udvarán, amely egykor az evangélikus istentiszteletek helyszínéül szolgált. Az épület erkélyéről ezúttal Holger Manke soproni német lelkész, majd Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét. Szöveg és fotó: Adámi Mária

„Ballag már a vén diák...” – már az általános iskolában is

Sopron – Ma már nemcsak a középiskolákban, hanem az általános iskolákban és az óvodákban is rendeznek ballagási ünnepségeket. A jeles ünnepen a végzősök, tanárok, családtagok együtt búcsúztatják a közösen töltött éveket. Forrás: soprontv.hu

Templomok éjszakája lesz Sopronban – Csatlakozott az evangélikus templom is

Sopron – A szomszédos Ausztriában 2005 óta rendezik meg a „Templomok éjszakája” („Lange Nacht der Kirchen”) elnevezésű programsorozatot. Az egyre nagyobb érdeklődésre számot tartó eseményhez Sopron 2011-ben csatlakozott. Az immár harmadik alkalommal megvalósuló kulturális és egyházi rendezvényre idén május 25-én kerül sor a hűség városában. A programok este 6 órakor kezdődnek. Forrás: corvinusradio.hu

A Líceum köldöttsége Pozsonypüspökiben

Beszámoló a Március 15-i Diákutaztatási Program keretében elnyert utazásról. Forrás: bdeg.hu, szöveg: Maráczi Nóra, Wildné Vinczepap Mária

Országszerte ballagtak a diákok – A soproni licisták is elbúcsúztak

Sopron – 2013. május 2-án a soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium (Líceum) és Kollégium tizenkettedikesei is búcsút intettek iskolájuknak. Az alábbiakban erről szóló anyagokat olvashatnak.

World Schools Championship Basketball: a Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium (Líceum) és Kollégium leány kosárlabdacsapata képviseli Magyarországot a versenyen!

Sopron – A Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium (Líceum) és Kollégium leány kosárlabdacsapata képviseli Magyarországot, valamint a hazai iskolai- és diáksportot az ISF iskolai kosárlabda-világbajnokságon 2013. március 28. és április 5. között Cipruson. Mind a leányok, mind a fiúk CSOPORTELSÕKÉNT folytatják a küzdelmet! Ma 15.30-kor a fiúk, 17.30-kor a lányok játszanak a szerbekkel a hat között, a felsõházba kerülésért. Forrás: bdeg.hu

Otthonról haza – Beiktatták Sopronban az új német lelkészt

Sopron – Sopronban 2013. március 3-án állította szolgálatba Gabnai Sándor esperes Holger Mankét, aki a hazájába múlt hónapban visszatért dr. Volker Menke utódja lett az evangélikus egyházközség német ajkú gyülekezetében. Forrás: Evangélikus Élet

Bemutatkozott a soproni líceumban az Ökumenikus Segélyszervezet

Sopron – A segélyszervezet munkatársai 2013. március 21-én bemutatkozó, szemléletformáló előadást tartottak a soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus Líceumban. A „Tanúskodó életek” címet viselő előadásban a szervezet munkatársai nemcsak a segélyszervezet tevékenységét ismertették, hanem gyakorlati példákkal illusztrálva azt is elmondták a diákoknak, hogyan lehetnek ők is világformálók. Forrás: segelyszervezet.hu

Magyar és dél-amerikai egyházi zene csendült fel Budapesten

Budapest – „Két világ barokk zenéje” címmel a Soproni Evangélikus Levéltár kottaanyagából és a dél-amerikai jezsuiták magyar vonatkozású zenéjéből ősbemutató koncert volt 2013. március 23-án, szombaton Budapesten, a Nádor teremben, a Vakok Általános Iskolája és Diákotthona épületében. Forrás: MTI

Tizenkét év után búcsúzik a Menke család Soprontól

Sopron – Egyik szeme sír, a másik nevet a Menke házaspárnak. Tizenkét év után búcsúznak Soprontól, ahol hidat építettek nemzetek, egyházak és emberek között. Forrás: kisalfold.hu, szöveg: Nagy Márta

Oldalak

Feliratkozás RSS - Sopron csatornájára