tábor

Jelentkezz az országos evangélikus ifjúsági táborokba!

Amennyiben valóban tartalmas nyári élményre vágysz, ne hagyd ki az evangélikus országos táborok valamelyikét! Színes programok, sport, zene, töltekezés és jó közösség vár rád! A jelentkezés már elindult, ne maradj le!

Pénzt vagy életet? – A 9. KÖSZI Téli berek évindító hétvégét tartották meg Balatongyörökön

Balatongyörök – 2018. február 8–11. között ismét megnyitotta kapuját a KÖSZI Téli berek évindító hétvége a 18–29 éves korosztály számára. A helyszín a balatongyöröki Sóvár volt, ahol 32 fiatal felnőtt gyűlt össze egy téli feltöltődésre. A tábor vezetője Malík Mátyás, lelkivezetője pedig Rihay Szabolcs volt, akiknek munkáját elkötelezett táborszervezők segítették. Az idei tábor mottója a „Pénzt vagy életet?” volt.

9. KÖSZI Téli berek évindító hétvége

18–29 éveseknek – Balatongyörök, 2018. február 8–11.

Megértettük egymást

Piliscsaba – Idén ősszel, 2017. október 28-30. között a KÖSZI Nyomkereső készségfejlesztő tábor immár 16. alkalommal várta az 5-12. osztályosokat. Természetesen ezúttal is a Béthel Otthonban töltöttük el a nyomozós napokat Karánsebesy Réka vezetésével. A lelkészi szolgálatot Kendeh K. Péter és Szlaukó Orsolya végezték. A táborban nemcsak a Kastélyjáték szereplőit kellett megértenünk, hanem a következő kérdésre is kerestük a választ: „Értjük egymást?”

Minden gyermeknek joga van gyermeknek lenni! – Angyalfa tábor börtönviselt szülők gyermekeinek

Mátraszentimre – Az Angyalfa Alapítvány idén is húsz börtönviselt szülő gyermekének nyújtott táborozási lehetőséget Mátraszentimrén, a Tessedik Sámuel Alapítvány gyermeküdülőjében. A szervezők – immáron huszadik alkalommal – biztosítottak egy örömteli, önfeledt hetet a rászoruló gyermekeknek.

Pál apostol kalandjai – Hittantábor Kajárpécen

Kajárpéc – Habár kézenfekvő lett volna, hogy a jubileumi évben Luther Márton és a reformáció köré építsük fel hittantáborunkat, 2017. augusztus 14. és 16. között mégis Pál apostol nyomába eredtünk. Az ötletet a matricagyűjtő füzet adta, amelyet gyülekezeteinkben minden hittanos és konfirmációra készülő fiatal kézbe kapott a tanév elején.

A dunaújvárosi gyülekezet hittantábora

Fehérvárcsurgó – A Dunaújváros-Kisapostagi Társult Evangélikus Egyházközség hittantáborát idén ismét új helyszínen, a Fejér megyei Fehérvárcsurgón rendezték meg.

Könnyed örömzene – zenei tábort tartottak Őrimagyarósdon

Őrimagyarósd – Újraindulása óta hatodik alkalommal rendezett a Vasi Evangélikus Egyházmegye zenei tábort Őrimagyarósdon, idén augusztus 6-tól 13-ig. A több mint harminc lelkes és zeneileg egyre képzettebb résztvevő az idei évben azt is megtapasztalhatta, hogy a sok gyakorlás beérik, valódi közösség formálódik, nem utolsó sorban pedig megérezhették a kamarazenélés örömét.

Egy újonc táborvezető emlékei a 21. KÖSZI Napvető kreatív táborból

Piliscsaba – A KÖSZI Napvető kreatív tábort 2017. július 16–22. között rendeztük meg, melynek mottója a következő volt: Angyalok és démonok. Nekem az első tábor volt. Tele voltam izgalommal, várakozással, és rémült is voltam rendesen. A tábor vezetőjeként Koknya Dorottya, lelki vezetőjeként Rihay Szabolcs állt helyt. Idén 52 fiatal, illetve vezetőjük töltött együtt egy élményekkel teli, izgalmas hetet.

A szuperhősök és az egyetlen út

Nyíregyháza – Vargabokor – 2017. július 10-14. között Adámi Márta és Hódi Eszter illetve utolsó nap Belyus Bea „Szuperhősök” címmel bibliai alakoknak, valamint Luther Mártonnak és misszionáriusoknak a történeteit bemutató 5 napos klubot tartottak gyerekeknek. 2017. augusztus 1-5. között Borbányán, Kertészné Iványi Ágnes VISZ-munkatárs, Adámi Márta és Klucsik Dániel által tartott, „Az egyetlen út” című 5 napos klubot. KÉPRIPORT!

Oldalak

Feliratkozás RSS - tábor csatornájára