templom

Méhet fogtak

Nyíregyháza – Több méhcsaládot költöztettek el a nyíregyházi evangélikus templom északi homlokzatáról a méhbefogók a tűzoltóság emelőkosaras kocsijával. A szakemberek segítségét az egyház kérte.

„...Eljön az óra, amikor mindaz, aki megöl titeket, azt hiszi, hogy Istennek tetsző szolgálatot végez” – A franciaországi papgyilkosságról

Saint-Etienne-du-Rouvray –Túszokat ejtett két késsel felfegyverkezett támadó egy észak-franciaországi város templomában – közölte a francia rendőrség. A francia terrorelhárító egységek a két támadót lelőtték. A túszejtők brutálisan végeztek a 86 éves pappal. A támadás elkövetőjeként az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet jelentkezett. A Vatikán „barbár gyilkosságnak” nevezte és elítélte a támadást.

Hősök harangjai – Zengő emlékművek

A templomok történetét nagyban meghatározzák a háborúk. Különösen igaz ez a 20. század két világégésére, amikor templomépületek rongálódtak meg vagy pusztultak el. A harangokat, a cin orgonasípokat, a tornyok rézfedését pedig számos esetben lefoglalták hadi nyersanyagnak. De nemcsak a kőből való épületek, hanem a Szentlélek által épített templomok, a gyülekezeti közösségek is komoly károkat szenvedtek. A harcmezőn elhunyt férfiak nem térhettek vissza a templompadokba, emléküket itt maradt szeretteik, utódaik őrizték.

Svájci művészek koncerteztek a kecskeméti evangélikus templomban

Kecskemét – Svájc egyik legjelentősebb orgonaművésze, Olivier Eisenmann és Verena Steffen fuvolaművész koncertjét tartották meg 2016. július 19-én este a kecskeméti evangélikus templomban. A Kodály Művészeti Fesztivál kiegészítő programján közismert zeneszerzők művei mellett unikumnak számító, ritkán elhangzó darabok is felcsendültek. A már 77. életévében járó Olivier Eisenmann egyebek mellett a zeneszerző édesapja egyik kompozícióját is megszólaltatta.

„A sarokkő pedig maga Krisztus Jézus” – Felszentelték a felújított lucfalvai templomot

Lucfalva – Ünnepi istentisztelet keretében adott hálát Lucfalván a népes gyülekezet kívül-belül megújult templomáért 2016. július 3-án, vasárnap. A felszentelés és igehirdetés szolgálatát dr. Fabiny Tamás püspök végezte, a liturgiában Malik Péter Károly, az egyházközség parókus lelkésze működött közre.

Virágzó Mosonmagyaróvár – Koncert az óvári evangélikus templomban

Mosonmagyaróvár – Mosonmagyaróváron a „Virágzó Mosonmagyaróvár” program keretében adott koncertet a Lajtha László Vegyeskar az óvári evangélikus templomban.

A csabai templom meg a földrengések

Békés megyében történt földrengésről a legrégebbi híradást tudomásunk szerint Tessedik Sámuel jegyezte föl, aki szerint 1746. november 12-én volt földindulás. Ennél nagyobb szenzáció volt a megyében az 1834. október 15-i érmelléki földrengés: hatását Orosházán és Szarvason is érezték. A korabeli feljegyzés szerint „Békés-Csabán az evang. nagy, új székesegyház annyira meghasadt, hogy a bejárás megtiltatott” (Régi magyar megfigyelések, Természettudományi Közlöny, 1903, 585. o.). Ez a földmozgás a korabeli leírások szerint „több ezer forintra menő kárt okozott”.

Májusi „toronyélményeim”

Ebben a hónapban számos „toronyélményt” éltem át. A kiskőrösi missziói napon a bábeli toronyépítés aktuális üzenetét kerestük. Pünkösd szombatján a húszéves dunaújvárosi templomért adtunk hálát. Pünkösdvasárnap a pestszentimrei Luther-kápolna alapkövét tettük le; ennek tornya még csak maketten látható. Pünkösdhétfőn viszont teljes valójában csodálhattam meg a veresegyházi Szentlélek-templomot, amely két pünkösd között, mindössze egy év alatt épült fel!

Évfordulót ünnepeltek a zselyki evangélikusok

Zselyk – Temploma fennállásának 150. évfordulóját ünnepelte az elmúlt vasárnap a zselyki evangélikus-lutheránus egyházközség, a Beszterce-Naszód megyei magyar szórvány egyetlen evangélikus gyülekezete.

Százhuszonöt éves a nagykanizsai templom

Nagykanizsa – Templomuk felszentelésének 125. évfordulóját ünnepelték a nagykanizsai evangélikusok 2016. június 12-én, vasárnap. Az úrvacsorás istentiszteleten Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét.

Oldalak

Feliratkozás RSS - templom csatornájára