templom

Töltsétek meg a templomot!

Péteri – 2015. augusztus 30-án 10 órakor templomszemtelési emlékünnepre és közösségi napra került sor a péteri evangélikus templomban. Az alkalmon Óvári Péter lelkész hirdette Isten igéjét és az istentisztelet keretében dr. Foltin Brúnó lelkész és az Esztergály család leszármazottja tartott templomtörténeti előadást.

Kívül-belül megszépült a porrogszentkirályi templom

Porrogszentkirály – Templomuk felújításáért adtak hálát a porrogszentkirályi evangélikusok 2015. augusztus 29-én, szombaton. Az ünnepi istentiszteleten Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét, a liturgiában Sikter János helyi lelkész működött közre.

„Járuljatok őhozzá, mint élő kőhöz!” – 220 éves a templom Lébényben

Lébény – Hálaadó istentisztelettel ünnepelték meg templomuk felszentelésének 220. évfordulóját a lébényi evangélikusok 2015. augusztus 23-án. Az úrvacsorás alkalom igehirdetési szolgálatát Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke végezte.

Oltárt szállít teherautójával egy lelkész Boszniába

Tutzing – A Tutzingi Evangélikus Krisztus-templomból szokatlan szállítmány fog indulni Felső-Bajorországból a Balkánra: lelkész lesz a volán mögött, oltár a raktérben.

Hová menjünk a nyitott templomok napján? – Evangélikus programok

Budapest – Idén szeptember 19-én ismét megrendezésre kerül a Nyitott templomok című program, az Ars Sacra Fesztivál keretein belül. Összegyűjtöttük az evangélikus templomokat, amelyek csatlakoztak az idei kezdeményezéshez. PROGRAMAJÁNLÓ!

Átadták az új szombathelyi meeting pontot

Szombathely – Sikeres volt az Integrált Városfejlesztési Stratégia második üteme, az IVS 2, ahol új arcot kapott a Körmendi út és az Óperint utcai városrész. A projekt során infrastrukturális, fizikai jellegű beruházások valósultak meg, javították a lakókörülményeket, többek között hőszigetelték az ötvenkét lakásos, a körforgalomnál álló bérházat, megújult az evangélikus és a református templom, valamint kialakították a mára gyönyörűen beültetett körforgalmat.

Segítséget kér a Dunaegyházi Evangélikus Egyházközség

Dunaegyháza – Az elmúlt időszak egyik heves szélvihara helyrehozhatatlan károkat okozott a dunaegyházi evangélikus templom tetőszerkezetében, életveszélyes helyzetet idézve elő.

Művészet és szakralitás a Fatemplom fesztiválon

Magyarföld – Az Őrség festői környezetében, Magyarföldön ötödik alkalommal rendezték meg a Fatemplom fesztivált 2015. július 17. és 19. között. A kicsiny falu szélén Rátóti Zoltán előadóművész és színházi rendező szervező munkájának köszönhetően épült fatemplomban és a mellette felállított színpadon és sátrakban három napon keresztül több száz résztvevő követte figyelemmel a kulturális és szakrális eseményeket.

„Kérem azt a plusz kaput a templomomra…” – Az akadálymentesítésről

Budapest – Régi templomaink építésekor még nem volt szempont az akadálymentesítés, ma azonban ez sokaknak okoz fejtörést. Muntag Vince fiatal irodalomkutatóval saját, kerekes székes tapasztalatairól és a mozgássérültlét teológiai mélységeiről, a kelenföldi evangélikus gyülekezet vezetőivel pedig egy sikeresen megvalósult akadálymentesítés tanulságairól beszélgettünk.

Kicsordult a könnye, mikor meglátta a templom belsejét

Udvari – Fotókiállítással hívja fel Cs. Mayer Katalin festő a figyelmet arra, hogy az udvari evangélikus templomot összefogással lehetne, kellene felújíttatni. De nemcsak ez az egy épület vár megmentésre.

Oldalak

Feliratkozás RSS - templom csatornájára