Kolozsvár – Ismét közösen ünnepelhettük meg az ökumenikus világimanapot 2016. március 4-én. Vendéglátónk ebben az évben a kolozsmonostori római katolikus gyülekezet volt. A Nagyboldogasszony-Kálvária templom adott helyet közös istentiszteletünknek. Nagyszerű élmény volt megszólaltatni a kubai asszonytestvérek imádságait, és így velük együtt imádkozni az őket érintő gondokért, nehézségekért, ám egyben Isten elé vinni mindazokat a dolgokat is, amelyek bennünket érintenek.
2016 már 11 - 09:47