1965. augusztus 15.: írásbeli elődöntő az egyetemi városokban

1965. szeptember 5.: írásbeli középdöntő, Budapest V. Akadémia u. 17.

25 résztvevő, Budapestről 14, vidékről 11, 9 nő és 16 férfi.

1965. december 2.: első nyilvános televíziós adás, 6 résztvevő

1965. december 5.: döntő, nyilvános televíziós adás.

Résztvevők: Pollák György matematikus (Szeged), Pányoki László honvéd, Harmati Béla evangélikus lelkész.

1. A HÁTTÉR

1954-59 között végeztem a budapesti Evangélikus Teológiai Akadémián. 1959. július 19-én történt ordinációm után Veszprémben, Balassagyarmaton és Rudabányán szolgáltam segédlelkészként. 1962 nyarától Budapestre helyezett a püspök.

A Budapest-Fasori Evangélikus Egyházközség segédlelkészeként kötöttünk házasságot Polgár Rózsával,  a Budapesti Iparművészeti Főiskola szövöttanyag-tervező hallgatójával 1962. szeptember 9-én. Szolgálati lakásunk a Budapest, Damjanich u. 28/b számú egyházi épület földszintjén egyszobás segédlelkészi lakás volt. 1964. szeptember 1-jétől a budapest-fasori egyházközségből a püspök a budapest-józsefvárosi egyházközségbe rendelt segédlelkészi szolgálatra. Lakásunk maradt a korábbi.

Grünvalszky Károly józsefvárosi lelkésszel együtt akkor kezdtünk hozzá a Karácsony Sándor utcai szeretetotthon kápolnájának kialakításához. A szigetelés nélküli falakra lambériás faborítást terveztünk. Ehhez a faanyagot különös módon sikerült biztosítani. A szintén az egyházközséghez tartozó Rákóczi út 57/a szám alatti egyházi épületben a Szlovák Evangélikus Egyházközség korábbi temploma eladásra került. Az egyházközség Trianon után elnéptelenedett, bérházát, vagyonát államosították. A bérházzal körülépített templom 1956-ban megsérült, renoválására az egyházközség és a Déli Egyházkerület anyagi eszközök híján nem gondolhatott. Eladásakor a belső berendezést viszont megtarthatta az evangélikus egyház. Így a templom nagyméretű, Than Mór által 1867-ben festett oltárképe Dunaegyháza templomába került, padjai a budapest-Deák téri és józsefvárosi egyházközségbe, harangja Szügybe, ahol azt 1965. október 24-én szentelték fel. A mintegy ezer ülőhelyű templom karzati és mennyezeti gerendái válogatott felvidéki fenyőből készültek, és a kibontás után azokat a Karácsony Sándor utcai otthonba szállítottuk át tehertaxin. Itt a szomszédos asztalosműhely gépein deszkává fűrészeltük Grünvalszky Károly lelkész, Fehérváry Géza felügyelő és a magam közreműködésével, majd megfelelő vegyi kezelés után az újonnan kialakított kápolna lambériás borítására használtuk. Hónapokig tartott a kemény kétkezi munka, 1965 nyarától kezdve. A megújított kápolnát D. Káldy Zoltán püspök 1965. december 19-én szentelte fel.

A kápolna érdekessége, hogy az oltár két oldalánál két szószék került felállításra az evangéliumi és az epistolai oldalon. A kijelölt igehirdetési alapigék szerint így szószéket lehetett változtatni a prédikációk alkalmával. Néhány istentiszteleten „dialógusprédikációk” megrendezésére került sor Grünvalszkyval a két szószéken. A gyülekezet lélegzete visszafojtásával figyelte, hogyan mond ellent a segédlelkész a főnöknek. Utána az volt a vélemény: Nagyszerű, de nagyon kellett figyelni!

A fent leírt helyzetben, ahol az építési munka mellett minden vasárnap három istentiszteletet tartottunk (reggel 9 órakor a Karácsony Sándor utcában, 10:30-kor az Üllői úti imateremben, 12-kor pedig a Rákóczi úton az egykori iskola termében kialakított kápolnában), hétközben bibliaórákat, gyermekalkalmakat, konfirmációs és hittanoktatást, próbáltuk Rózsával megszervezni nyári szabadságunkat. Elhatároztuk, hogy baráti társaságban (Zászkaliczky Pál és Péter, Bárdossy Tibor) Erdélyt látogatjuk meg motorkerékpáron. Az orvos azonban az első gyermekünket, Béla Lászlót váró Rózsának nem ajánlotta a motoros túrát a rossz erdélyi utakon. Így szabadságunkat Budapesten töltöttük, kivéve Rózsa főiskolai kötelező művésztelepi gyakorlati idejét Pápán, ahol nekem is sikerült két napot pihenni.

Ezekben a napokban figyeltem fel a Magyar Televízió hirdetésére a világirodalmi vetélkedő Shakespeare koráról szóló negyedik fordulójáról. Az első díj egy angliai kéthetes utazás volt. Föllelkesedve a számomra kedves irodalmi témán, beneveztem azzal, hogy majd meglátogatom Angliát. Valamikor a húszas években apám Cambridge egyetemén tanult és Manchesterben a városi protestáns misszió munkatársaként dolgozott. Onnan Debrecenig kerékpáron jött haza Európán keresztül.

2. A KÉT ÍRÁSBELI FORDULÓ

1965. augusztus 15-re kaptam az elődöntőre meghívót a XI. kerületi Karinthy Frigyes utcai Szabó Ervin Könyvtár épületébe. Nem emlékszem már, hányan voltunk, de egy jó nagy érettségiző osztály képét alakítottuk. Az elődöntőt a hazai egyetemi városokban is megrendezték, sok érdeklődővel. Írásbeli érettségi vizsgához hasonlóan tanárok ügyeltek reánk. Segédkönyveket nem lehetett használni a harminc nehéz kérdés megválaszolásához. Ötórai idő állt rendelkezésre. Kicsit korábban lettem kész a válaszokkal, és maradt időm, hogy a magam számára rögzítsem a tételeket.

A kérdések egyrészt Shakespeare drámáihoz kapcsolódtak. Néhány példa: „Olvashatta-e a szerző a drámáit nyomtatásban?” „Hány éves lehetett Hamlet?” „Ki játszotta először Júliát?” „Részletezze Achilles ábrázolását a Troilus és Cressidában!” „Erzsébet királynő megnézte-e az apjáról szóló drámát?” „Kik voltak Lear király magyar fordítói?” „Volt-e cenzúra Shakespeare korában?”

Másrészt az időszakra és korabeli írókra vonatkozó kérdéseket kaptunk: „Th. Moore Utópiája (1510) arról, hogy a birkák felfalják az embereket, mire vonatkozik?” „Korabeli színházi leltárban olvassuk: Egy ketrec Bajazidnak. Ki írta a darabot és miről szól?”  „Chr. Marlowe milyen formai újítást ad Shakespeare kezébe?”

Az első megmérettetésre nem tudtam eléggé készülni. Átlapoztam Shakespeare műveit, megállapítva, hogy bizony sokat, a jelentéktelenebbeket nem is olvastam. A főműveket viszont jól ismertem, és kézbe tudtam venni  egy-két tanulmánykötetet is.  Az írásbeli alkalmával segített a gimnáziumi és egyetemi vizsgázási gyakorlat, „a ráhibádzomáj görög segédige”.  Több kérdést a harmincból csak megsaccolni tudtam.  A lényeg az volt, hogy továbbjutottam.

Az írásbeli középdöntőre 1965. szeptember 5-én Budapesten, az Akadémia u. 17. szám alatt került sor. Erre 25 versenyzőt, 9 nőt és 16 férfit, vidékről 11, a fővárosból 14 résztvevőt hívtak meg. Nem reménykedtem, hogy bekerülök ebbe a csapatba, hiszen arra gondoltam, hogy könnyű egy lelkészt kipontozni. A foglalkozásomat ismerték, mert az amatőr verseny szabályai szerint „hivatásosak”, tehát például irodalmat hallgató egyetemisták csak másodévig vehettek részt.

A középdöntő ötórás komoly írásbeli feladatot jelentett. Erre az alkalomra már háromnapi szabadságot vettem ki, és előtte bementem a Szabó Ervin Könyvtárba, ahol a kért témában legalább harminc könyvet tettek elém.

A feladatok a következők voltak:

– Írjon rövid riportot vagy kritikát egy Shakespeare-darab korabeli bemutató előadásáról!

– Milyen közös vonásokat fedezett fel az Erzsébet-kor drámaíróinak egyéni sorsában, és mennyire jellemző ez a korra?

– Ki, hol, miért éppen ott építette az első állandó nyilvános színházat Angliában?

– Ismertesse röviden John Lyly életét, és sorolja el műveit!

– Melyik két Shakespeare-dráma került először színre magyarul hazánkban és hol?

Izgalommal vártuk Rózsával együtt az eredményt. Sikerült továbbjutni!

3. A NYILVÁNOS TELEVÍZIÓS ADÁSOK

Hat résztvevő jutott tovább az első televíziós adásba 1965. december 2-re. Húzni kellett a tételeket, és mindnyájan sajnáltuk egyetlen irodalom szakos egyetemista társunkat, akinek az angol királyi családok szövevényét kellett ábrázolnia, és belezavarodott, ki volt a sok Richárd és Henrik apja és fia. Nekem a korabeli angol színházak berendezését, technikai viszonyait kellett ismertetnem többek között.

Az adást a visszajelzések szerint sokan nézték, és a Dunántúli Napló értékelése szerint „az ilyen vetélkedők egyben az ismeretterjesztés talán legnépszerűbb s leghatásosabb formái” (1965. dec. 7.). Rózsa főiskolai osztálytársánál, Harsay Ili lakásán nézte a műsort, hiszen akkor még nem volt televíziónk. Ili öccsei ebédlőjüket moziteremnek rendezték be, és jegyeket készítettek az osztálytársak, a szomszédok számára.

Vasárnap délután, 1965. december 5-én 15 órai kezdettel került sor a döntőre. A zsűri tagjai Tolnai Gábor budapesti irodalomtörténész professzor mint elnök, Gyárfás Miklós író, dramaturg és Papp Zoltán televíziós vezető voltak. A műsort Szakáts Miklós színész vezette. Rózsa a kisszámú meghívott közönség sorai között foglalt helyet.

Az adás kezdetekor bemutatták a három versenyzőt. Pollák György szegedi egyetemi docens matematikusnál kiemelték, hogy egy korábbi világirodalmi vetélkedőn már nyert. Pányoki László honvédnél bejelentették, hogy az egész ezred ott ül a televízió előtt, és neki drukkol. Nálam elmondták, hogy budapesti evangélikus lelkész vagyok. A nézőközönség telefonon kívülről is elmondhatta véleményét. Shakespeare-drámák részleteinek élő és filmes bejátszásaira is sor került.

Az első kérdés: „Ha több évtizedes színészi pályája után jutalomjátékot választhatna Shakespeare művei közül, mit választana és miért?”

Pányoki honvéd az Athéni Timon drámára szavazott. Ezzel a kevéssé ismert művel a kapitalizmus pénzsóvár és emberrontó világát kívánta volna bemutatni.  A zsűri a válaszra 12 maximális pontot adott, noha a jelen lévő hallgatóság ezzel nem volt megelégedve.

Magam Lear királyt választottam, egyrészt az életkori megfelelés miatt, másrészt pedig kifejtettem, hogy sokszor látunk hasonló helyzetet. Szülők megadnak mindent gyermekeiknek, „felosztják közöttük az országukat”, akik viszont hálátlanul elfordulnak tőlük, és önző módon a saját előremenetelük a fontos. Esetleg öregotthonba kényszerítik az időseket. A választ a közönség megtapsolta, a zsűri viszont csak 10 pontot adott. Ezt a jelen lévő és a betelefonáló közönség is rosszallotta.

A matematikus válaszára már nem emlékszem, de ő mindkettőnknél kevesebb pontot kapott.

A második feladat a Hamlet ötödik felvonásának egy bejátszásához kapcsolódott. A két sírásó arról beszélget,  hogyan is bolondult meg a királyfi. Hármunknak erre a kérdésre kellett 20 percig válaszokat keresni, közben Shakespeare-filmeket vetítettek. Két társam félreértve a feladatot, szöveget próbált fogalmazni Shakespeare stílusában. Nekem az volt a törekvésem, hogy a tragédia összefüggésében adjak válaszokat. Hat variációt dolgoztam ki:

-         Hogyan bolondult meg Hamlet? Beszéli a köznép a nagyok dolgait, úgy mondják, hogy a szerelem vette el az eszét. Ophelia volt a kedvese, aki meghalt.

-         A tudomány az oka, hiszen Wittenbergába küldték, és ő nem bírta a tanulást!

-         Csitt! A fájdalmak okozták! Apja halála...? Anyja...?

-         Rossz társaságba keveredett! Színészek és ilyenféle nép közé...

-         Örökség ez, rossz örökség! Anyja is olyan búskomor, nincs kedve élni. Ez olyan francia nyavalya!

-         Nem bolond ő! Á, nem! Csak álca ez, olyan színészi maszka! Játszanak a nagyurak?!

Másodszorra én kaptam a legtöbb pontot, és így a harmadik feladat előtt utolértem a kiskatonát, a matematikus pedig lemaradt.

Végül játékvezetőnk elmondta, hogy utolsó feladatként három nevet írtak fel egy-egy papírlapra, Tolsztoj, Füst Milán és Shakespeare nevét. Húzni kell, és egyikünk mondja el Tolsztoj, másikunk Füst Milán véleményét, a harmadik szereplő pedig Shakespeare nevében válaszoljon. Nekem Shakespeare szerepe jutott. Játékvezetőnk elénk állt a húzáskor, és halkan kérdezte társaimat, tudják-e, mit mondott Tolsztoj és Füst Milán? Egyik sem tudta. Igenlésemet hallva odasúgta, akkor mondjam el mindhármat!

Társaim nem jutottak tovább annál, hogy az egyik nem szerette, a másik pedig igen nagyra értékelte Shakespeare-t. Nagyszerű lehetőség volt harmadszorra szólni! Abba a keretbe foglaltam a választ, ahogyan művei alapján elképzeljük az akkori körülményeket: megszokott kocsmájában ül a szerző, nem meszezett hispániai bort kortyolgatva. Idézi, miben bírálják olyanok, mint Tolsztoj,  és mások mivel dicsérik, mint Füst Milán. Bizony, emberek, „több dolgok vannak földön és égen, mintsem bölcselmetek álmodni képes! ... Kizökkent az idő - óh, kárhozat, hogy én születtem helyre tenni azt!”

Ítélt a zsűri, tombolt a közönség! Megkaptam az első helyet!

A játékvezető befejezésül rövid személyes interjút készített. Középiskoláimból örömmel említhettem a Budapest-Fasori Gimnáziumból dr. Ballai Mihály és a József Attila Gimnáziumból dr. Krémer Erzsébet magyartanáraim nevét. A kérdésre, mi köt még Shakespeare-hez, mosolyogva nyugtázta, hogy ugyanazon a napon, április 23-án születtem, mint amelyikre Shakespeare születése és halála is esett (1564–1616).

Rózsával együtt fiunk, Béla László is jelen volt a döntőn, hathónapos magzatként, majd nagy örömünkre 1966. március 1-én megszületett.

4. A JUTALOMUTAZÁS

A kiírás szerint az első díj egy kéthetes csoportos angliai utazás volt. 1966 tavaszán azonban a televízió közölte velem, hogy nem tudnak két hetet fizetni Angliában az 1966-os labdarúgó-világbajnokság felemelt árai miatt. Ezért vagy ráfizetek, vagy elfogadok egy körutazáshoz kapcsolódó rövidebb angliai tartózkodást. Ez utóbbit választottam.

1966. július 18-29. között a következő utat kaptam jutalmul:

Budapest-Moszkva repülővel, egy nap városnézés. Harmadik nap éjjel hálókocsival Leningrádba. Egy nap városnézés, majd este felszállás a Baltika szovjet hajóra. Reggel érkezés Helsinkibe, városnézés és továbbutazás. Hatodik nap este érkezés Koppenhágába. Itt egykori teológus évfolyamtársam, Szilas Attila helyi evangélikus lelkész várt, és városnézésre hívott. Éjfélkor továbbhajóztunk. A nyolcadik napon este viharos út után megérkeztünk Londonba. Háromnapi városnézés következett. A tizenkettedik napon délben repülővel visszautaztunk Brüsszelen át Budapestre.

A rövidített angliai út hivatalos programjába nem fért bele Shakespeare szülővárosa, Stratford-upon-Avon megtekintése. Korábbi teológustársam, Pátkai Róbert londoni evangélikus magyar lelkész vitt el ide autóján a csoport programján kívül, hogy tisztelettel állhassak meg Shakespeare szülőháza és a Lord Ronald Sutherland Gower alkotta Shakespeare- műemlék előtt (1888). Ezen a szobrász bronzba öntötte Shakespeare drámáinak főalakjait is.

5. TOVÁBBI KÖVETKEZMÉNYEK

A televíziós programot nézte Káldy Zoltán püspök is. Jutalmul külföldi ökumenikus tanulmányi ösztöndíjra javasolt. Így kerültem ki Svájcba, az Egyházak Világtanácsa (World Council of Churches, Geneva) Genf-Bossey Ökumenikus Egyetemi Intézetébe 1966/67 téli félévére, majd a Zürichi Egyetem 1967. nyári félévére.

Genfi tanulmányaim alatt ismerkedtem meg a Lutheránus Világszövetség központja Teológiai Tanulmányi Osztályának munkatársaival, és a világszervezet 1967–70 között tanulmányi asszisztensnek hívott meg. Családommal, Rózsával és Béla fiunkkal együtt Svájcba költöztünk. Genfben született Gergely fiunk 1969-ben.                                                                        

Dr. Harmati Béla