Felépített kerítés és zászlók választották el a menekültek szállását a Kirchentag világától. Naponta több ezer segítő sétált el a keskeny úton, hogy ebédeljen a sátrakban. Egy-egy barátságos „Hello!„-nálalig lehetett valamit mondani a másik oldalon állók feé. Addig, amíg egy igazi, interaktív találkozásra sor nem került.

Miután a 16, 17 és a 18-as sátrak mellett felfüggesztették a beengedéskori ellenőrzést, a menekültszállások lakói is részt vehettek a Kirchentag programjain. És be is léptek a területre. A 18-as sátorban lévő kávézóban találkoztak egymással a mozgássérülteket segítők egy kávéra. A különböző emberek beszélgetését, kapcsolatkialakítását aztán a közös kávézás elősegítette. Emberek, fogyatékkal vagy anélkül, emberek, akik menekülnek hazájukból és a segítők.

Egészen újfajta dinamika alakult ki a csoport tagjai között. Végül pedig egy közös dobolás az árnyékban mindenkit megmozgatott. A fogyatékosok, akik korábban csoportjaikban már doboltak, egyszeriben tanárokká lettek és a Kirchentag vendégei, a menekültszállásokról odajött emberek pedig a tnaulók. Mivel a szavakkal való kommunikáció nehéz volt, sőt szinte lehetetlen, a dobolással tökéletesen működött a kommunikáció.