A püspök ehhez hozzátette azt is, hogy sok egyházban nem beszélnek a bűnről, az ítéletről és a keresztről sem, mintha szégyellnék a másféle hitűek misszionálását és azért tüntetik el a keresztény jelképeket, mert nem akarják a kívülállók érzéseit megsérteni. Az ilyen rosszul értelmezett semlegesség azonban arctalanná tesz és az európai gyökerektől való megválást okozza.

„Az egyházak szakítottak Jézus tanításának radikalizmusával” – mondta Fabiny, aki szerint ez részben a kelet-európai egyházakra is érvényes. Ott a vallással visszaélnek, hogy politikát csináljanak belőle. Fabiny beszélt még a „vallás nacionalizálásáról és a nemzet szakralizációjáról” is. Véleménye szerint a politikusok hazájában olyan benyomást tesznek, mintha Magyarország egy teljesen keresztény ország lenne, ahol nincsen helyük a muszlim migránsoknak. Közben az iszlám hozzájárulhatna ahhoz, hogy a keresztények saját hitükben megbizonyosodjanak. „Ez Magyarországon egy új tapasztalat” – tette hozzá Fabiny.

Az európai értékek próbája

A norvég evangélikus püspöki konferencia vezetője, Helga Haugland Byfuglien püspök asszony (Bergen), az LVSZ másik alelnöke szerint a hosszan tartó európai bevándorlás próbára teszi az európai értékeket; a vendégszeretetet, az emberi méltóságot és az igazságosságot is újra kell értelmezni ebben a helyzetben. Amíg Norvégiában a politikai erők a bevándorlás korlátozásáról beszélnek, addig az egyház a felső határ megszabása ellen van. Sok gyülekezet aktívan részt vesz a menekültmunkában. A püspök asszony ezzel egy időben más vallások számára, így az iszlám számára is több teret kért. Az ötmillió norvég immáron öt százaléka muszlim. Lehetőséget kell biztosítani arra, hogy vallásukat szabadon gyakorolhassák. Eközben az egyházuk és a muszlim szervezetek között létrejött egy megállapodás, amely szerint az áttérés lehetséges.

July: A lutheránus egyházak katalizátorok lehetnek a konfliktusok megoldásában

A Württembergi Evangélikus Tartományi Egyház vezetője, Frank-Otfried July (Stuttgart), aki az LVSZ-ben a nyugati és közép-európai régióért felelős, kifejtette, hogy a lutheránus egyházak nagyban hozzájárultak az európai békés egymás mellett éléshez. Történelmi hátterük és nemzeti identitásuk egyfelől, határokon átívelő közösségeik másfelől, hozzájárulhat ahhoz, hogy az Európában lévő konfliktusok kezelésében katalizátorként működjenek. Az egyre növekvő nacionalizmus helyzetében a lutheránus egyházaknak feladatuk is az, hogy a politikai lelkiismeretre hassanak. July felvetette azt is, hogy létre kellene hozni egy európai zsinatot Brüsszelben.

Bedford-Strohm válaszolt a keresztlevétel kérdésére

A Németországi Protestáns Egyház (EKD) tartományi püspöke, Heinrich Bedford-Strohm (München) Jeruzsálemben, a Templomhegyen tett látogatásakor letette püspöki keresztjét, ami miatt sokan kritikával illették. A zsinaton azonban igyekezett döntését megvédeni. Az EKD és a Német Katolikus Püspöki Konferencia delegációja október közepén járt közös zarándoklaton Izraelben. A muszlim Szikladómban és a zsidó Siratófalnál is arra kérte őket az ottani biztonsági szolgálat, hogy vegyék le keresztjeiket – mondta Bedford-Strohm november 6-án Magdeburgban, az őt kérdező újságírók előtt. A hangulat azokban a napokban egyébként is feszült volt a zsidó lombsátor ünnep miatt. Épp ezért, egy vallás képviselőjeként az volt a feladata, hogy békét hozzon. Ezért úgy döntött, hogy leveszi püspöki keresztjét. Ennek azonban semmi köze a hitvallásos bátorsághoz – vélte Bedford-Strohm

„Hitemet, amelyért lelkesedem, nem kell azzal hirdetnem, hogy egy keresztet veszek a nyakamba” – mondta a püspök, aki kritizálta a médiát azért, mert ezt az eseményt arra használták fel, hogy egyfajta kultúrharcot indítsanak az iszlám kipellengérezésére.

Bedford-Strohm szerint a tudósításokból az is kimaradt, hogy a zsidó vezetők is arra kérték őket, hogy ne viseljenek a Siratófalnál püspöki keresztet.

A menekültekkel kapcsolatban a püspök azt is elmondta, hogy elfogadhatatlan és harcolni kell az ellen, hogy a menekülteket szállásaikon zaklassák. Egyben kritikát gyakorolt ismét a német Alternative für Deutschland (AfD) párttal szemben, amely szerinte nem homogén párt és radikális kijelentéseik is vannak: „Az emberi hidegségnek nem szabad az egész vitát alapvetően meghatároznia. A bajban lévő emberek mellett állni bibliai kötelesség. Az interneten is szigorúbb kommentálási szabályozást kellene bevezetni szerinte, mert a gyűlöletbeszéd ott is sérti az emberi méltóságot. Véleménye szerint az sem elfogadható, ha a lelkészek idegengyűlölő állásponton vannak. Ezt személyes beszélgetéssel kell elrendezni, de eddig szerencsére Bedford-Strohm nem értesült arról, hogy lennének ilyen lelki vezetők.

Lemondanak a zsidómisszióról

Az EKD zsinati elöljárója, Irmgard Schwaetzer (Berlin) egy nyilatkozatot ismertetett a zsinaton, amelyben a zsidósághoz való viszonyt tisztázzák. Az irat szerint „lemondanak a hitről való bizonyságtétel minden formájáról, amely a zsidóság megtérítésére irányul”. Véleményük szerint „a keresztényeknek nem kötelessége a zsidóság üdvösségre vezetése. Azt Isten maga teszi meg”.

Fabiny Tamás beszéde: Szolidáris Európa – evangélikus impulzusok

Ezekben a hónapokban mindannyiunkat foglalkoztat Európa, azon belül pedig Európa és a keresztyénség sorsa. Úgy szeretnék ma nektek erről az egyetemes kérdésről szólni, hogy abba egyértelműen belevigyem a magam kelet-közép-európai perspektíváját.

Negyedszázaddal ezelőtt azt hittük, hogy a visszanyert szabadságban helyébe az ember méltósága kerülhet, de meg kellett tapasztalnunk Bill Lomax angol történész mondásának igazát: „A kommunizmusban az a legrosszabb, ami utána következik”. A közelmúltban elhunyt Esterházy Péter a maga szarkazmusával így fogalmazott: „Az oroszok ugyan elmentek, de mi itt maradtunk”. Így lett Magyarország az egykori „legvidámabb barakk” a legszomorúbb szupermarket. A rendszerváltás idején szívesen használtuk azt a metaforát, hogy túl vagyunk a 40 éves pusztai vándorláson, még a Vörös tengeren is átkeltünk, de a Kánaánt nem találtuk meg.

A csalódott emberek pedig könnyen manipulálhatók: az indulatokat könnyen egy bizonyos csoport ellen lehet fordítani. Könnyen bűnbak lesz a romából, aki úgymond nem akar dolgozni, de menekültből is, aki el akarja venni munkánkat és hagyományainkat.

A menekültkvóta ügyében történt népszavazáshoz kapcsolódó kormányzati kampány egyoldalú, leegyszerűsítő üzeneteivel pontosan ilyen asszociációkat piszkált fel. Ha a migránsokról volt szó, a kormány mindig csak a terrorizmusról és az integráció lehetetlenségéről beszélt. Ez legitimálta a bevándorlókhoz való negatív hozzáállást.

Az érvénytelen népszavazás eredménye reménységet kelt bennem, hogy a magyarok többsége nem idegengyűlölő és intoleráns.

A magyarországi vallási közösségek között a Magyarországi Evangélikus Egyház azok közé a kevesek közé tartozik, akik ebben a kérdésben egyértelműen kritikus állásponton vannak.

Felemeljük szavunkat a vallással való visszaéléssel szemben, ha kritikusan „politikai kereszténységről” beszélünk.

A politikai keresztyénségnek nyilván sokféle formája van a világban. Kelet-Közép Európában ez a jelenség a Martin Schulze Wessel által szerkesztett kitűnő könyvnek címével is leírható: Nationalisierung der Religion és Sakralisierung der Nation.1 Számos példát lehetne erre hozni Lengyelországból, Oroszországból vagy Ukrajnából.

A politikai keresztyénségben összefonódik a politikai és a vélt egyházi érdek. Amennyiben ez az erő hatalomra kerül, szinte hatalomra kerül, szinte természetessé válik a paternalista egyházpolitika. Ebben az esetben az egyházak – főleg, ha addig elnyomva vagy félreállítva érezték magukat – talán észre sem veszik, mennyire kokettálnak politikai pártokkal. Amikor ráadásul hiányzik egy átlátható, és parlamenti ciklusokon átívelő egyházfinanszírozási rendszer, akkor még nagyobb a kísértés arra, hogy az egyház anyagi érdekeltségből is lepaktáljon a hatalommal, a politikai erő pedig tenyeréből etesse az egyházakat. Cserébe pedig azt várja el a keresztyénektől, hogy társadalmi vagy akár politikai események kísérő liturgiáját szolgáltassa. Mondanom sem kell, mennyire méltatlan az egyházakhoz ez a biodíszlet szerep.

Ebben a helyzetben az evangélikus egyháznak fontos szerepe van, ahol például a két birodalomról szóló tanítás különleges szerepet játszhat. Ehhez hozzátartoznak a kritikus kérdések is. Megragadjuk a lehetőséget arra, hogy kommunikáljuk a nyilvánosság felé Krisztus szeretetének üzenetét és a keresztény szolidaritást, még a politikusokkal való párbeszédben is.

Sajnos azt tapasztalom, hogy a nyugati keresztyénség sem igazán őrzi a jézusi radikalitást. Amit H. Richard Niebuhr az amerikai social gospelről és a magát liberálisnak mondott teológia vadhajtásairól ír, az alighanem érvényes számos nyugat-európai egyházi megnyilvánulásra is: „Egy harag nélküli Isten a bűn nélküli embereket bevitte az ítélet nélküli országába egy kereszt nélküli Krisztus szolgálata által”. Az európai keresztyénségnek – akárcsak Luther korában – ma is választania kell a theologia crucis és a theologia gloriae között. Gazdag országok gazdag egyházai mintha szégyellnék a keresztet, és általában a hagyományos biblikus-keresztyén értékeket. Talán kisebbrendűségi érzésből fakad az az örök kompenzálási szándék, amely – a rossz tapasztalatok birtokában is – azt hangoztatja, hogy a nagykorú embert nem szabad misszionálni, amely kínosan ügyel arra, hogy a keresztyén jelképek nyilvános használata nehogy sértse a más vallásúak vagy a nem-hívők érzékenységét. Ezért találkozunk azokkal a bizarr példákkal, hogy a hívők leteszik régi és megszentelt jelképeiket: lekerül a kereszt a nyakból, sőt adott esetben a templom tornyából is, egy-egy város főterén karácsonykor nem ajánlatos karácsonyfát állítani. A vallási semlegesség erőltetése egyrészt arctalanná tesz, másrészt az európai gyökerektől való elszakadást segíti elő. Mi, magyarok az említett negyven évben egyebek mellett azt éltük át, hogy karácsonyról csak mint a szeretet ünnepéről, húsvétról mint tavaszi ünnepről volt ildomos beszélni, s a klerikálisnak minősített Mikulásból könnyen egy szovjet importú Télapó lett. Ne csodálkozzatok, hogy akik egykor ösztönösen menekültek a keleti Gyed Maróztól, azok ma könnyen elfogadják, hogy áldott karácsony helyett „season’s greeting”-et lehet csak kívánni… Egykor az antiklerikalizmus, ma a patikamérlegre helyezett politikai korrektség jegyében.

Ha helyes a meglátásom, és Európa – mind keleti, mind nyugati felében – elszakadt a jézusi tanítás radikalitásától, akkor alighanem érvényes ez a megállapításom is: Szükség van újra az egykori álomban megfogalmazott segélykérés meghallására: „Siess segítségünkre!” (ApCsel 16,9). A Charta Oecumenica szavaival újra lelket kell adni Európának.