Ahogy nézem, majdnem minden családban van ilyenkor ádventi kalendárium. Az előre gyártottak perforált papírajtócskái mögött mintás csokiszeletkék várják a gyerekeket. De sok családban van házi készítésű kalendárium. Nálunk, feleségem a gyerekeink babakori zoknijaiból készített 24 zsákocskát, azt nyitogatjuk reggelenként. A kislányom néha, amikor azt hiszi, hogy senki sem látja, odalopódzik a zoknikhoz, és megpróbálja kitapogatni, hogy vajon mi lapul a következőkben…

Azt hiszem, a kalendárium az ádvent egyik fontos tulajdonságát jeleníti meg, a kíváncsiságot. Kis ajtókat, szeretet-csomagokat nyitogatunk, talán nem is csak játékból, hanem remélem, ezekben a napokban magunk körül is. A kíváncsiság pedig fontos, mélyen vallásos tulajdonság, a karácsonyi csodára való várakozásunknak pedig különösen is lényeges része. Pont erre a gyermeki kíváncsiságra lenne mindannyiunknak leginkább szüksége. Hiszen egy Istent kutató kíváncsiság hajt minket egyenesen karácsony felé, ahol varázsütésre kézzelfoghatóvá válik az, amit kerestünk.

Az igazán izgalmas az, hogy ez fordítva is igaz. Az, hogy Isten emberré lesz, talán az Ő kíváncsiságából fakad. Megélni az emberlétet, sőt annak az elképzelhetetlen, szenvedésekkel teli mélységeit. Azt az emberi életet, ami múló és törékeny, véges és tökéletlen. Ahol a kíváncsiságok találkoznak. Sőt, egymásra találnak.