A szerző a vezető, illetve a keresztény vezető fogalmának definiálásával kezdi könyvét. Meghatározása szerint vezető az, akit követnek, mert elöl jár, előre gondolkodik és előre lát. Keresztény vezető pedig az, aki vezetőként is tudatosan Krisztust követi, és mindennapi munkája során a szeretet kettős parancsát (Mk 12,29–31) tartja szem előtt, hiszen a keresztény vezetés alapvető mintája Jézus személye és az ő vezetési elve, a szolgáló vezetés (l. Mk 10,42–45, illetve 1Pt 5,13).
A kötetben Kessler az említettek gyakorlati megvalósítását taglalja. A kérdést négy különböző, ám egyformán fontos szempontból járja körbe: a szolgálat, a hatalom, a felelősség és a kegyelem oldaláról közelíti meg.
A jó vezetői hozzáállásról négy alapvető kijelentést fogalmaz meg, a későbbiekben ezeket részletezi: 1. Szolgálok Istennek, és szolgálok embertársaimnak. 2. Istentől kaptam hatalmat, és ezt mások érdekében használom. 3. Istennek és az embereknek is felelősséggel tartozom, és felelős vagyok a rám bízottakért. 4. Magam is Isten kegyelméből élek, és kész vagyok arra, hogy irgalommal és megbocsátással forduljak munkatársaim felé.
A szerző hangsúlyozza: nem használati útmutatót akar az olvasók kezébe adni, hanem olyan kötetet, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy „a menedzsment szakirodalmának sok inspiráló ötlete semmit sem ér, ha nem társul megfelelő belső hozzáállással”. A könyv ezért a helyes vezetői hozzáállás kialakítását helyezi a fókuszba. Abban szeretne segítséget nyújtani, „hogyan viszonyuljon a keresztény vezető a szolgálathoz, a hatalomhoz, a felelősséghez és a kegyelemhez, és hogyan alkalmazza a szeretet bibliai parancsát ezeken a területeken. [...] Könyvünk célja, hogy olyan képet mutasson be, amelyen a négy aspektus egymással való kapcsolata rajzolódik ki”.
A hatalom sötét oldaláról szóló kötet írói, Martina és Volker Kessler „ki merik mondani” a fájdalmas igazságot: hatalomvágyó és a hatalmukkal esetenként vissza is élő emberek a keresztény gyülekezetekben is vannak.
Néhol kíméletlenül őszinte – és már emiatt is hasznos és elgondolkodtató –, Hatalmi csapdák a gyülekezetben címmel megjelent munkájuk bevallott célja azonban nem az ítélkezés, hanem a gyengék erősítése, a veszélyek felismerése és megnevezése, majd a megfelelő hozzáállás kialakítása és a kivezető út megmutatása.
A szerzők hangsúlyozzák, hogy a hatalommal való visszaélés jellegzetes minták szerint történik. Könyvük a hatalmi csapdákat és az azokból kivezető utakat ismerteti, ráadásul úgy, hogy már az első, bevezető oldalakon felhívják a figyelmet a kötet „veszélyeire”, majd felvázolják a tartalmat.
Az első fejezetben arról olvashatunk, hogy a Biblia hol beszél a gyülekezetben élő hatalommániás emberekről. A másodikban személyes tapasztalatokat összegeznek. A harmadikban lehetőség nyílik arra, hogy ki-ki közelebbről is megismerkedjen a játékosokból, játékostársakból, valamint áldozatokból álló hatalmi rendszerrel. A következő fejezetből segítséget kaphatnak az olvasók, mit tehetnek, ha felmerül a hatalommal való visszaélés gyanúja; végezetül dr. Klaus W. Müller azt vizsgálja, miként lehet visszaélni a hatalommal a külmisszióban.
Hatalom nélkül nem lehet vezetni, a lényeges az, hogyan élnek vele. „A hatalom önmagában se nem jó, se nem rossz, csak a hatalmat gyakorló ember döntésétől válik ilyenné vagy olyanná. Ebből következően a hatalom éppúgy jelent lehetőséget a jó és építő haladásra, mint a gonosz és romboló folyamatokra” – idézik a szerzők Romano Guardini római katolikus teológust. A kötet a hatalom megfelelő gyakorlására buzdít, vagyis arra, hogy a vezetők a vezetést és a hatalmat szolgálatnak tekintsék, hogy ezáltal mások önállóbbá, felelősségteljesebbé válhassanak. Könnyen felismerhető, kik nem tartoznak a szolgáló vezetők közé, vallják a szerzők, s részletesen elemzik is a hatalomvágy jeleit.
Annak, ha valaki hatalomra tör, mindig több oka lehet – ezeket a szerzőpáros ismerteti is –, s bár nehéz folyamat, van lehetőség a gyógyulásra.
A cikk az Evangélikus Élet magazin 81. évfolyam, 47. számában jelent meg, 2016. november 27-én.
Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.