Amellett, hogy lehetőség nyílt megismerkedni a segélyszervezet munkájával, az adományponton található látványsütödében az önkéntesek folyamatosan mézeskalácsszíveket készítettek, hogy ezzel köszönjék meg az adományponton felajánlott pénzadományokat. A sütöde mellett adományboltot is működtettek az ökumenikusok, ahol a szervezet intézményeiben készült kézműves termékek megvásárlásával lehetett adományozni. Idén újdonság volt, hogy nemcsak az adományponton, hanem a vásár egész területén lehetett csatlakozni az Ökumenikus Segélyszervezet szeretet.éhség. Országos Adventi Pénzadománygyűjtéséhez: minden árusnál és vendéglátóhelyen perselyek voltak kihelyezve, de aki bakkártyával fizetett, annak azt is felkínálta a Hellopay rendszer, hogy a vásárlás értékének 5–10–15 vagy 20 százalékát egy mozdulattal hozzá tudja adni a végösszeghez, mely adománnyal az Ökumenikus Segélyszervezet munkáját támogatta.
A négy héten át nyitva tartó házikóban 272 önkéntes 1002 órán át segítette a szeretet.éhség. Országos Adventi Pénzadománygyűjtést, a mézeskalács sütödében pedig idén több mint 20 ezer db mézeskalácsszív készült. Jelentős volt a szervezet ünnepi segélyakcióiba bekapcsolódó önkéntesek száma is: a szintén ma záruló fővárosi ételosztásba további 64 fő összesen 224 órát szánt arra, hogy az adventi időszakban személyesen is részt vegyen a rászorulók megsegítésében.
Az adományponton kihelyezett persely bontására a vásár zárása után kerül sor, de a tavalyit meghaladó látogatószám alapján az adományok összege el fogja érni a kétmillió forintot, ami nagyban köszönhető a helyszínen létrehozott, látogatókat vonzó sütödének. A Hellopay rendszerén keresztül eddig közel egymillió forint gyűlt össze, az árusok által gyűjtött adományok összeszámolására pedig az Adventi Ünnep a Bazilikánál programsorozat év végi zárása lesz az alkalmas időpont.
A segélyszervezet köszönetét fejezi ki mindenkinek, aki az év végi rohanásban időt szánt arra, hogy önkéntes munkával segítse a rászoruló családokért indított adománygyűjtést és segélyakciókat. Akinek erre ideje nem jutott, de szívesen segítene, az az ünnepek alatt is, egészen december 31-ig hívhatja a segélyszervezet 1353-as adományvonalát. Ezzel a néhány másodpercet igénybe vevő mozdulatsorral 250 forintot lehet adományozni.