Kunffy Lajos, a múlt századforduló és a 20. század első fele magyar festészetének jelentős alakja, kossuthi hagyományokat őrző, jómódú somogyi zsidó kereskedő-földbirtokos família gyermekeként látta meg a napvilágot 1869-ben Orciban. Jogi tanulmányokat, illetve ezzel párhuzamosan művészeti tanulmányokat is folytatott. Tanult Hollósy Simon müncheni magániskolájában és a párizsi Julian Akadémián is. Ezután hosszabb ideig állandó műtermet tartott fenn a francia fővárosban, mígnem 1900-ban Budapestre, majd végül Somogytúrra költözött, ahol nemcsak a művészetben, de a gazdálkodásban is jeleskedett: halastavakkal, szőlészettel, tehenészettel, hengermalommal felszerelt, jól működő birtoka sok helyi és vidéki embernek adott kenyeret.

Falnak fordított mű

A Biblia egyik legnevezetesebb, a Kr. e. 5–3. század között keletkezett ószövetségi irata, a zsidó bölcsességi irodalom kiemelkedő alkotása nem véletlenül érinthette meg az akkor huszonhét esztendős festőt. Érzékeny, alkotó emberként sok elbizonytalanodást élhetett át, de mély gondolkodóként is megérinthette Jób alakja és a könyv alapkérdése. Hogy miért kell a földön szenvednie az igazaknak, ezzel párhuzamosan pedig a bűnösöknek sokszor miért könnyebb, s miért van teli a világ oly sok szenvedéssel, nyomorúsággal, s miért hagyja mindezeket a teremtő Isten.

Kunffy a millenáris kiállítás alkalmából történelmi és biblikus tárgyú alkotásokra kiírt pályázaton indulva vitte fel vásznára Jób alakját. Volt azonban némi bonyodalom a festménnyel.

„Személyesen adtam át a képet Telepy Károly akkori műtárosnak – írta festő a visszaemlékezéseiben. – Mint aki jól végezte dolgát, nyugodtan hazautaztam Somogyba, szüleimhez. Talán 8-10 nap múlva levél érkezett a Műcsarnokból, amely egész egyszerűen közölte, hogy a jury a képet a kiállításra nem fogadta el. Szédültem, amikor a levelet elolvastam. Nem értettem, mi lehet az oka a visszautasításnak, amikor kiváló művészek Münchenben dicséretekkel halmoztak el. Elhatároztam, hogy Budapestre utazom, meg kell tudnom, mi a visszautasítás oka. Első utam Vágó Pálhoz vezetett, aki tanárom is volt, és tudtam, hogy tagja volt a jurynek. Leírtam, mit ábrázol a kép. Vágó nagyot nézett, hogy ő ilyen képet nem látott a juryzéskor. Holnap bemegy, mondta, a Műcsarnokba, előkeresteti a képet, talán még lehet valamit csinálni, bár a juryzés már befejeződött, és a jegyzőkönyv le is van zárva. Bizalmam volt ugyan Vágóhoz, de ismerve határozatlanságát és energiahiányát, a saját ügyeinek elintézésében, nyugtalanságom és izgalmam nem csillapodott. […] Ilyen lelkiállapotban támolyogtam visszafelé az Andrássy úton, és valahol a régi Műcsarnok közelében szembejött velem Karlovszky Bertalan, akit már Párizsból ismertem. Ő nemrég költözött onnan haza. Megdöbbenhetett arckifejezésemet látva, mert azt kérdezte: mi bajod van? Erre elmondtam, mi történt. A képre ő sem emlékezett, pedig tagja volt a jurynek. Arcán láttam, hogy lelkiismereti ügynek tartja a tényállást kideríteni. Megígérte, hogy ő reggel bemegy a Műcsarnokba, és a képet előkeresteti. Engem értesíteni fog a dologról, jöjjek hozzá ekkor és ekkor. Tőle aztán megtudtam, hogy a kép egyáltalában nem került a jury elé. Egyik oldalteremben az altisztek befordították a fal felé, megfeledkeztek róla, nem látta egy jurytag sem. Mikor Karlovszky a kép qualitásait látta, összehívta a juryt újra, Benczúr elnökkel az élén. A jury elé tárulva a kép, szavazás alá sem bocsátották, egyhangúlag fogadták el, a jegyzőkönyvet kiegészítették, és a jurytagok mind újra aláírták. Elképzelhető, milyen kő esett le a szívemről, amikor Karlovszkytól ezeket meghallottam. Karlovszky lelkiismeretessége és energiája szinte visszaadott az életnek. Mindig hálásan gondoltam ezen cselekedetére. […] A millenniumi kiállítás megnyitására Budapestre utaztam. A Jób a Műcsarnok harmadik nagy termének a nyugati fala közepére került, alatta Munkácsy A sztrájkolók című képe volt felakasztva. Jobbról és balról is Munkácsy festményei vették körül képemet.” (Kunffy Lajos: Visszaemlékezéseim. Szerk. Horváth János. Somogy Megyei Múzeumok Igazgatósága, Kaposvár, 2006)

Mélységekben megpróbált hit

De mit is látunk ezen a százhúsz éves festményen?

Bizonyára mindenki ismeri a bibliai történet keretét (Jób 1–37): a gazdag, istenfélő férfiút, Jóbot a sátán áskálódása folytán nagy csapások kezdik sújtani. Vagyona elvész, gyermekei meghalnak, jószágai elpusztulnak, ő maga pedig utálatos betegségbe esik, lassan saját halálával kell szembenéznie. Ezután Jóbot meglátogatja három barátja: Elifáz, Bildád és Cófár. Előbb hallgatnak a szenvedést látván, majd azt akarják bizonyítani, hogy Jób megérdemelte a sorsát. Jób elkeseredve zúgolódik a gondviselés ellen, és ártatlannak állítja magát. E beszédek után még egy ifjú, Elíhú inti Jóbot, majd Isten maga szólal meg, s jobbra fordítja Jób sorsát.

A tanulság: Isten próbára teszi azokat, akiket szeret, s a hitet meg lehet tartani a nehézségek, szenvedések ellenére is; nyomorúság idején mutatkozik meg, hogy ki az igazi barát. És ne ítélkezzünk! Bizalmunkat Istenbe vessük, aki mindent megtehet!

Jóbbal kapcsolatban tanulságos lehet a bajbajutottakat, rászorultakat is segítő neves református lelkipásztor, dr. Joó Sándor (1910–1970) Hogyan él egy igazán istenfélő ember? című, 1958-as prédikációjából idézni: „Örök emberi törekvés, hogy az ember mindenképpen szeretné bebiztosítani szerencséjét, a boldogulását – egész biztosítóintézetek, társaságok működnek közre ebben –, nos: Isten többet akar ennél: az életünket akarja bebiztosítani! Isten nemcsak szerencsétlenség és halál esetére biztosít, hanem magától a szerencsétlenségtől és haláltól akarja biztosítani az életünket! Különös dolog ez! Nem kerül semmibe, nem kell érte fizetni se, ingyen ajánlja föl mindenkinek az Úr! Benne vagy te is ebben az életbiztosításban, ha igazán hiszel Jézus Krisztusban mint megváltó Uradban. Ha igazán hiszed azt, hogy bűnös vagy, annyira, hogy csak büntetést érdemelnél Istentől, de Jézus kezességet vállalt érted, adósságodat kifizette, büntetésedet elszenvedte, kitöltötte helyetted. Aki Jézus halálára és feltámadására, Isten megváltó szeretetére úgy rá meri tenni az életét, mint például Pál apostol, az ugyanúgy mondhatja is, mint Pál apostol: »Meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek sem hatalmasságok, sem jelenvalók, sem következendők, sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény nem szakaszthat el minket az Istennek szerelmétől, mely vagyon a mi Urunk Jézus Krisztusban!« (Róm 8,38–39)”

Csapásoktól sújtva – Istentől fölemelve

Jóbot olvasva először Kunffy is elszomorodhatott, s kétségbeejtőnek találhatta az egész könyv mondanivalóját. De aztán fokozatosan megérthette, hogy Isten mindezt éppen nem elkeserítésül, hanem vigasztalásul szánta az élet különböző helyzeteiben hánykolódó, Istenhez hű embereknek.

A jóbi bátorítás, vigasztalás, amelyet Isten adott, erősíthették Kunffyt, amikor 1944–45-ben neki is csapásokat kellett elszenvednie. Idősen, gyengén, kiszolgáltatottan őt is sújtotta a származása miatti üldöztetés: a német megszállást követően feldúlták otthonát, több száz képét elrabolták, birtokát lefoglalták, s miután mindent elkoboztak tőle, elhurcolták a gettóba. De végül csodával határos módon – valakinek a közbenjárására – megmenekült. Megmenekült a Jób című festmény is: a világégést egy Gál nevű fiatal papnak köszönhetően a somogytúri katolikus templom oltára mögé rejtve vészelte át. „…ez lett az egyedüli, amely a második világháború végén bekövetkezett pusztítást megúszta…” – írta Kunffy. A festő ezután élete végéig, 1962-ig visszavonultan élt egykori kúriájában. Magányában csak a festészetnek hódolt; korához képest sokat alkotott, és tanítványokat is oktatott. A sok megpróbáltatás után a „hivatalosságok” részéről is megnyilvánult elismerés és megbecsülés révén azonban elégtételben is bőségesen részesült…

A Kunffy-művek számos külföldi tárlaton, a párizsi Salon des artistes français-tól kezdve a Société nationale des beaux-arts kiállításáig öregbítették nemcsak magának a művésznek a jó hírét, hanem az országét is. Írásaiban több ízben síkra szállt a modern művészet szabadságának védelmében; de kitűnő elbeszélő is volt, tanú erre Visszaemlékezéseim című memoárja, melyben az eszmélő gyermekkortól nyolcvan éven át követte életútját.

Kilencvenedik születésnapja alkalmából somogytúri műtermét nyilvános képtárrá nyilvánították. Sok százan keresték fel az agg mestert, hogy saját kalauzolása mellett gyönyörködhessenek alkotásaiban. A francia Becsületrenddel is elismert, világhírű magyar művész életműve iránt behatóbban érdeklődők figyelmébe jó szívvel ajánlható somogytúri emlékhelye: Kunffy Lajos elhunytának jövőre lesz az ötvenötödik évfordulója.  

A cikk az Evangélikus Élet magazin 81. évfolyam, 49. számában jelent meg, 2016. december 11-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.