– Csodaváró világban élünk. Nem csapda ma, ha a Szentlélek jelei és csodái felé fordulunk ahelyett, hogy a hívek teológiai megalapozottságára helyeznénk a hangsúlyt?

– Természetesen ingoványos terület, ha a „pneumatikus jelenségekről”: gyógyulásról, csodákról, vagy akár a nyelveken való szólásról beszélünk. Vannak erők és csodák a gonosztól is. És látnunk kell a csodaváró emberiség megtévesztésére irányuló törekvéseket is. Észre kell vennünk azonban, hogy sohasem a csodák nagysága igazolja a Lélek munkáját, hanem a Jézusról való bizonyságtétel. A Szentlélek munkája Jézushoz kapcsolt valóság. Ott tapasztalható, ahol annak a Jézusnak a képviseletében szólnak vagy cselekszenek, aki megváltást, szabadítást és új életet hozott minden embernek: „Azok pedig elmentek, hirdették az igét mindenütt, az Úr pedig együtt munkálkodott velük, megerősítette az igehirdetést a nyomában járó jelekkel” (Mk 16,20).

– Sokan már a Biblia csodatételeit is kétkedéssel fogadják. Beszélhetünk erről ma úgy az evangélikus egyházban, hogy ne veszítsük el ezáltal komolyságunkat és hitelességünket?

– A kérdés az, hogy beszélhetünk-e ma úgy hitelesen a Bibliáról, hogy a csodák jelenségét a mai egyházból kizárjuk? Jézus azt mondja: „Bizony, bizony, mondom néktek: aki hisz énbennem, azokat a cselekedeteket, amelyeket én teszek, szintén megteszi, sőt ezeknél nagyobbakat is tesz” (Jn 14,12). Ezekhez az ígéretekhez nem fűz a Szentírás idő-lejáratot, mint ahhoz sem, amit a mai világban szintén megtapasztalunk: „Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak” (Jn 15,20).

– Ha a Szentlélek jelenségeiről, azaz az úgynevezett pneumatikus jelenségekről beszélünk, akkor minden esetben látványos jelenségekről van szó?

– Már az is kérdés, hogy mi az, amit itt látványosnak vagy éppen megszokottnak nevezhetünk. Az az édesapa, aki eddig tehetetlen volt az alkohollal szemben, és most harcol ellene, vagy az, aki eddig visszaeső bűnöző volt, és most becsületes életet él. Ez szerintem egyáltalán nem megszokott. Egyébként, ha a pneumatikus jelenségekről beszélünk, akkor szerintem a Krisztusban való hit is ide tartozik, de a bűnbánat és az újjászületés maga is, természetesen.

– Nem szakad el az egyház az igei úttól, ha elkezd a Szentlélek jelenségei után kutakodni?

– Megfordítanám a kérdést: Miért van az, hogy egyházunkban, ahol teológiánkra oly büszkék vagyunk, átugráljuk a pneumatikus jelenségekről szóló igéket? Vagy ha meg is jelenik némely szertartásunkban, akkor csakis egy-egy liturgikus elemként koreografálva és programba iktatva, nem kérdezve, hogy a Lélek is úgy gondolja-e, nem alárendelve magunkat, de rá hivatkozva?

A Lélek közvetlen munkája nélkül az egyházban a Lélek csak szimbólumok formájában, ráutalásszerűen kap (és nem vesz) szerepet, és az igehirdetés is elméleti okfejtéssé, legjobb esetben is csupán lelkes, kreatív szórakoztatássá válhat. Az egyházi szolgálatra való kiválasztás pneumatikus jelenségek nélkül szintén csak emberi mechanizmusok vak válogatása, amely által csak remélhetjük, hogy mechanizmusaink mélyén a Lélek dorombol. Nehéz lenne egy olyan egyházban szolgálni, amely egyházban lemondtak a Lélek általi pneumatikus jelenségekről. Az egyház visszásságainak gyökere nem kis mértékben a Szentlélek ajándékainak megvetésében található. Ha pedig felekezetünkre, az evangélikus egyházra tekintünk, a lutheránus teológia sehol sem tiltja azt, hogy elfogadjuk ezeket az ajándékokat, és éljünk velük egyéni hitéletünkben, közösségeinkben, istentiszteleteinken. Még csak a liturgia emberi hagyományait sem érinti szükségszerűen.

– Ezek szerint a karizmatikus, azaz pneumatikus jelenségeknek teljes és szabad utat kellene adnunk az egyházi teológiában és gyakorlatban?

– Nem gondolom tehát, hogy a karizmatikus jelenségekről degradálóan, lenézően vagy előítéletesen kellene nyilatkoznunk. Viszont azt sem gondolom, hogy mindent úgy, ahogy úgynevezett karizmatikus jellegű felekezetektől látunk, kritika nélkül át kellene vennünk, vagy szentesítenünk kellene. Természetesen áll a következő ige: „Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket, hogy azok az Istentől valók-e, mert sok hamis próféta jött el a világba.” (1Jn 4,1) Azonban ha olyan dolgokkal találkozunk, amit nem ismerünk, szabad megkérdeznünk olyanokat, akiknek már volt ezekkel kapcsolatban tapasztalata.

Néha komoly emberek nyilatkoznak ebben a témában tájékozatlanul, sok esetben környezetükből kiragadott vagy mások által felkínált féligazságok alapján. Sok az általánosítás, a félelem, és többen, mivel ezekben a dolgokban nincsen tapasztalatuk, a karizmatikus jelenségeket eleve az eretnekség kategóriájába sorolják. A karizmatikus megnyilvánulásoknak és ezek vizsgálatának komoly irodalma van. Tudnunk kell, hogy a karizmatikus jelenségek nem néhány évtizedesek, hanem már például a finn ébredés bizonyos területeinek is kísérőjelenségei voltak.