Jubileumi hiányérzet – Szemerei János püspök a január 6-i reformációi emlékév megnyitójáról

Jubileumi hiányérzet – Szemerei János püspök a január 6-i reformációi emlékév megnyitójáról

Share this content.

Szerző: Szemerei János püspök, Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület | Forrás: Evangélikus Élet
Biztos vagyok abban, hogy a jubileumi év nagyon sok kincset és értéket fog még elénk tárni, mint ahogy felütésként ízelítőt kaphattunk ebből a Müpában is. Ugyanakkor lelki szemeimmel látom, hogy a vártnál több hiányt is a felszínre fog hozni.

Kezdetét vette a régóta várt jubileumi esztendő. Január 1-jén átléptük a polgári naptár szerinti határt, és elérkezett a reformáció elindulásának ötszázadik évfordulója, a 2017-es év. Január 6-án, vízkereszt ünnepének estéjén a budapesti Művészetek Palotájában (Müpa) az állami Reformációi Emlékbizottság szervezésében ünnepélyes keretek között hazánk parlamentjének elnöke, Kövér László hivatalosan is megnyitotta a reformáció emlékévét. Ezzel elindult a megemlékezések, tudományos, kulturális és hitéleti programok bőséges sorozata.

A Müpában tartott alkalmat a televízió és a rádió élő közvetítése kinyitotta a szélesebb nyilvánosság előtt is, így sokaknak volt lehetőségük megnézni, meghallgatni és véleményt formálni róla. A helyszínen többen is megfogalmazták, hogy magas színvonalú, értékes és felemelő alkalmon vehettünk részt, de egy kis hiányérzet maradt bennük, mert jó lett volna fennállva elénekelni evangélikus himnuszunkat, az Erős vár a mi Istenünk kezdetű éneket.

A továbbiak a KötőSzó blogon illetve az Evangélikus Élet 2017. január 22-én megjelent számában olvashatóak.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!