Pedig ha valaminek, akkor ennek a határozatnak komoly hírértéke van, hiszen a meghirdetett gyülekezetplántálási terv megvalósítása ígéretes lehetőség mindazok számára, akiknek nem csupán egyházunk ötszáz éves múltja fontos, de a jövője is.

A 16/2016-os zsinati határozat pontos szövege szerint a zsinat „felkéri az egyházkerületeket, hogy a szükséges helyzetfelmérés nyomán határozzanak meg egyházkerületenként legalább egy-egy, legfeljebb három-három olyan térséget, ahol 2017. év második felében új gyülekezetek alapítását indítja el az egyház. Az ezekhez szükséges forrásokról a költségvetési törvény módosításával, megalapozott stratégiai tervek és számítások alapján a zsinat 2017. májusi ülése dönt. Ezzel egyidejűleg felkéri az Evangélikus Hittudományi Egyetemet, hogy a feladatot ellátó lelkészek képzése érdekében a szükséges intézkedéseket tegye meg”. Megkockáztatom, hogy az utóbbi évek egyik legfontosabb döntését hozta meg egyházunk zsinata november 18-án Aszódon. Sok-sok elkerülhetetlen stratégiai és strukturális vita útkeresését követően végre konkrét határozat született arról, hogy egyházunk ne csupán önmagát megtartani, konzerválni igyekező közösség legyen, hanem adjunk esélyt a növekedésre ott, ahol erre Isten kaput nyit előttünk.

A határozat három fontos lépés megtételére biztat. Az első, a „szükséges helyzetfelmérés” a Fábri György felügyelő nevével fémjelzett átfogó szociológiai felmérés jóvoltából a közelmúltban megtörtént egyházunkban. Tudjuk, hogy diagnózis nélkül nincsen terápia, de kérdés, hogy eddig mennyire volt bátorságunk a megkapott adatokból levonni az őszinte következtetéseket. Ezek a következtetések nem csak arról szólnak, hogy hány helyen néptelenedtek el települések, sőt netán egész régiók, s ennek nyomán hány gyülekezetünk erőtlenedett el olyannyira, hogy nem tekinthető többé anyagyülekezetnek. A számokból azt is ki kellene következtetnünk, hogy melyek azok a területek, ahol viszont esélyünk lehet új evangélikus gyülekezetek plántálására. Ebben a kifejezetten missziói helyzetben érdemes odafigyelni a nagyobb és kisebb testvéregyházak hasonló erőfeszítéseire és eredményeire. A református és a baptista egyházban például már évek óta folyik tudatosan tervezett és szervezett gyülekezetplántálás.

Fontos, hogy jól értsük ezt a kicsit szabadegyházas ízű kifejezést. A gyülekezetplántálás nem tévesztendő össze a már korábban is működő gyülekezetek újraélesztésével, -építésével. A plántálás azt jelenti, hogy ott kezdünk el szántani és vetni, ültetni és öntözni, ahol korábban még nem élt szervezett evangélikus közösség.

Ha egyházkerületenként megtaláltuk ezeket a potenciális helyeket – amire májusig adott időt a zsinati határozat –, akkor következik a második, nem könnyű lépés: a gyülekezetplántáláshoz szükséges anyagi feltételek előteremtése „megalapozott stratégiai tervek és számítások alapján”. Ha ilyen meglapozott tervek kerülnek a zsinat elé, akkor a májusi ülésen remélhetőleg meg fogjuk találni az ehhez szükséges forrásokat – akár a költségvetési törvény módosításával –, mert a gyülekezetplántálás ügye végre prioritást kapott egyházunk életében.

A „hol és a miből?” kérdés tisztázása után jutunk el a harmadik lépéshez, a legnehezebb kérdéshez: kivel tudjuk megvalósítani a gyülekezetplántálási terveket? Ebben az esetben nem hagyományos gyülekezetépítési munka elvégzéséről van szó, hanem egyfajta úttörő feladatról, ha úgy tetszik, „zöldmezős lelki beruházásról”. Ehhez a speciális szolgálathoz speciálisan felkészített munkatársakra van szükségünk. Ezért került bele a határozatba az Evangélikus Hittudományi Egyetem felkérése a szükséges képzés sürgős elindítására. Itt nyilvánvalóan nem is annyira valamiféle alapképzésről beszélünk, hanem sokkal inkább továbbképzésről, átképzésről. Olyan lelkészek felkészítéséről, akik már szert tettek bizonyos szolgálati tapasztalatra, és készek vállalni egy ilyen izgalmas missziói munka minden kockázatát, örömét és buktatóját. Akik nemcsak a kihívás nagyságát látják, de az elhívó és elküldő Úr hatalmát is.

Sokszor tapasztaltuk már, hogy egyházunkban igazán nem az anyagi források hiánya jelenti a veszélyt, hanem a gyakran igencsak szűkös emberi erőforrás… Ezért fontos különösen is ennél a harmadik pontnál hangsúlyozni az imaháttér nélkülözhetetlen fontosságát, komolyan véve a Mester felhívását: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés, kérjétek tehát az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásába.” (Lk 10,2) Nemcsak a közelgő imahéten, de az év minden napján aktuális, hogy mi is kérjük: ő küldjön nekünk, küldjön közülünk munkásokat. Sőt mi több: ne zárjuk ki azt a lehetőséget sem, hogy hátha éppen minket akar küldeni!

Új esztendő, új esély, új remény! Ezt szimbolizálja képünkön az imádságra és munkára kapott kezek bölcsőjéből szárba szökkenő üde zöld növénypalánta. Ilyenkor, a tél közepén öröm ránézni a tavasz, a kikelet reményteli kis előhírnökére… 

A cikk az Evangélikus Élet magazin 82. évfolyam, 1. számában jelent meg, január 8-án.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.