Tudjuk, miről szól egy passiójáték, hiszen minden előadásban ugyanazok a jól ismert bibliai jelenetek ismétlődnek és ugyanúgy is végződik mindegyik feldolgozás.

Abban azonban mindig különbség van, hogy az előadók hová helyezik a hangsúlyokat, mi az, amit a hallgatóságnak erőteljesebb üzenetként át szeretnének adni játékukkal.

A teológusok által megformált jelenetek több hónapnyi felkészülés eredményeként jöttek létre idén is.

A darabban szereplő teológusoknak, Molnár Katának, Kutschi Renátának, Somogyvári Flórának, Kustra Nikolettnek, Lukács Máténak, Nagy Dánielnek, Kutyej Dánielnek, Nagy Ádámnak, Gyóni Martinnak és Tiborcz Dánielnek az volt most a fontos, hogy a Jézus és tanítványai közötti viszonyokat domborítsák ki.

A tanítványok Jézussal a Mesterrel kapcsolatban megfogalmazott érzései, gondolatai átélhetővé váltak számunkra is.

Kicsoda is Jézus valójában? Az akkori emberek kinek mondták őt, elhitték-e róla, vallották-e róla, hogy ő az Isten Fia, a megígért Messiás, a Megváltó? Hogyan viszonyultak hozzá a tanítványai? Hogyan viszonyult hozzá a zsidóság vagy a rómaiak? Ki mit mondott róla? Ki mit gondolt róla? Hogyan fogalmazta meg ezt? A darab végén pedig erőteljes hangsúly kerül arra, vajon mi kinek mondjuk őt?

A passiójáték után dr. Pángyánszky Ágnes lelkésznő gondolatait hallgathattuk meg. Prédikációját az alábbiakban olvashatják:

Keresztyén Gyülekezet! Kedves Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Egy bajor kisvárosban egy egész iparág épült a középkor óta körülbelül tízévente megrendezett passiójátékra, amelyben részt vesz szinte az egész város lakossága. A festői környezetben megbújó kis település ideális célpontja az odalátogatóknak, akiknek valószínűleg már rajta van a bakancslistájukon, hogy ezt a passiót egyszer az életben látniuk kell. Őszintén megvallom, hogy volt idő, amikor az én listámon is szerepelt ez a passió – azt nem mondom, hogy már nincs rajta, de rájöttem, hogy mindenkinek megvan a maga passiója. Én itt rátaláltam arra a passióra, amely nekem minden évben megadja azt a muníciót, ami azért úgy tűnik, eléggé szükséges ahhoz, hogy a Nagyhét és a Húsvét  sokszínűen átélt megtapasztalt hitélmény lehessen.

Tegnap este a Rózsák téri evangélikus kollégiumban egy nulladik napi előadással készültünk a mai ősbemutatóra. Az előadás közben, még a hangmérnöki feladatok miatti izgulás mellett is, nagyon erősen átjött az az élmény, hogy nem véletlen a passiójáték hagyománya az egyház története során. Én el sem tudtam volna képzelni, hogy minden egyes előadás alkalmával meg lehet rettenni a kiabáló tömeg hangzavarától, a fülsiketítő „feszítsd meg”-től, hangos szívdobogásig lehet megijedni a szögeket beverő kalapács hangjától és anyai szívvel lehet belehalni a kereszten szenvedő Jézus látványába. De ugyanígy lehet békességet tapasztalni az úrvacsora szeretetteljes közösségében és lehet a legnagyobb mélységekig együtt érezni Péterrel, aki rájön arra, hogy a kudarcát egyedül soha nem fogja tudni elhordozni és az utolsó sejtjéig rá lesz utalva arra az egyetlenre, aki ezt helyette is képes lesz megtenni.

Ennek a mostani passiójátéknak a Messiási titok a címe. Annak a Messiásnak a titka, aki többször is megkérdezi tanítványaitól és tőlünk is, hogy: Hát ti kinek mondotok engem? Valahogyan ezért a kérdésért van a passiójáték hagyománya. Ezért a kérdésért, hogy újra és újra elhangozzon, hogy a visszhangja ott maradjon a fülünkben, hogy örökre egy életkérdéssé váljon. Hogyan kerülsz egyre közelebb a messiási titokhoz? Ki neked a Messiás, akinek most is végignézted a szenvedéstörténetét, akit most nem betűk vagy szavak alapján hallottál, hanem láttál és tapasztaltál is?

Hát ti kinek mondotok engem? – A Jézus által feltett kérdések egyik legnehezebbike ez, és biztosan nem véletlen, hogy többször is halljuk, többször is találkozunk vele. És nem csak azért, mert kikerülhetetlen kérdés. Ha csak ennyi lenne, akkor még a legváltozatosabb arzenált is bevetnénk, hogy mégis kikerüljük. Biztosan tudnánk annyira trükkösek lenni, hogy ha nem akarjuk, mindenáron távol tartsuk magunktól ezt az igen komoly döntéshelyzetet jelentő kérdést. De nem csupán a kérdés kikerülhetetlensége itt a tét, hanem az, hogy ez a kérdés többször is elhangzik, többször is nekünk szegezi Jézus, mert Ő ezzel a kérdéssel, mint egy hagyma rétegeit lehántva szeretne eljutni emberi létünk legbensőbb rétegéhez. A személyessé vált Istennek igénye van a személyünkhöz, a személyességünkhöz való közelkerülésre, a szívünknek és a lelkünknek az elérésére. Hogy mi munkát tud ott elvégezni, hogy ott a legbensőbb rétegben mennyi feladatra bukkan, arra mindannyiunknak személyesen kell őszinte feleletet adnunk.

A passióélmény tapasztalat, felrázás, belegondolás, együtt-szenvedés, kérdésfelvetés és a válaszod iránti igény.

A passió nem személytelen, nem antik, nem retro, hanem borzasztóan aktuális kihívás.

Kérdés arról, amely kikezdte Jézus életét és kérdés arról, amely kikezdi a te életedet is.

Kérdés arról, hogy mi hagy téged hidegen és mi az, amire rezonál a szíved.

Kérdés arról, hogy a Názáreti Jézus az Isten Fia volt-e?

Szerinted?

Ámen.