Gimnazista kora óta minden szakmai versenyen és pályázaton első helyezést ért el. Jelenleg az irodalom- és kultúratudomány mesterszakot végzi az ELTE-n, emellett színháztudomány szakot a Károlin. Egy tavaly elnyert ösztöndíjnak köszönhetően lehetősége lenne arra, hogy Canterburyben, a University of Kent European Theatre elnevezésű mesterszakán tanulhassa azt, ami a leginkább érdekli – ehhez azonban szüksége lenne némi segítségre.
Az, hogy magyar mozgássérültként valaki csúcsértelmiségi pályán indul el, és ott is szeretne maradni, társadalmi kuriózum. Vince a szakmai fejlődés és a tehetség kibontakozásának lehetőségén túl azért is szeretné elérni ezt a célt, hogy a példája eljusson mozgássérült gyerekekhez és szüleikhez, és megmutassa másoknak is: a mozgáskorlátozottság nem jelent teljes röghöz kötöttséget.
Gigászi munka – könnyedén
Vince már az érettségi előtt két dolgot tudott biztosan: hogy élvezi azt, ami a magyar órákon folyik és hogy érdekli a színház. Dramaturg szakra jelentkezett, ahová – nem szakmai okból – nem vették fel, viszont itt ismerte meg Jákfalvi Magdolnát, aki azóta mentora.
„Muntag Vincét tizennyolc éves korában ismertem meg, akkor, amikor dramaturgnak felvételizett hozzánk. A több száz jelölt közül Vince írásbeli anyagai nem egyszerűen felkészültségről, tudásról beszéltek nekünk, hanem olyan szintű kíváncsiságról, mely kevesek sajátja ebben a korban. Ez a kíváncsiság vezette a tudáshoz, ez a megérteni akarás az elemző munkához. A felvételi hónapjaiban elfogadhatónak tűnt, hogy Vince a fizikai akadályok miatt nem lehet dramaturg, ma már látom az egyetem önvédő pozícióját ebben a folyamatban. Vince nem lett gyakorlati színházi ember, a színház művészetét tudósként műveli. Egyetemi tanulmányai alatt végig követtem útját, engem is inspirált, miképp fedezi fel és írja le egyes jelenségek, alkotók, összefüggések hálóját. Felfedezései gigászi munka eredményei, mégis üdék, könnyedek és, Vince személyiségéből adódóan, rendkívül viccesek” – emlékszik vissza Jákfalvi Magdolna.