Újabb sikeres évet zárt a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium

Újabb sikeres évet zárt a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium

Share this content.

Szöveg: Gűth Tamás
Bonyhád – A 2016–2017-es tanév sem telt el eseménytelenül a bonyhádi gimnáziumban. Az évzáró ünnepségen Andorka Gábor igazgató elmondta, hogy a tanév folyamán a 660 tanuló közel 1300 nevezést küldött be a különböző tanulmányi versenyekre, és több mint 600 országos és nemzetközi nívós versenyen álltak helyt.

Számos diák részesült országos és nemzetközi elismerésben. Több mint 100 tanuló zárta kitűnő és jeles eredménnyel a tanévet.

A hosszú, évszázados tehetséggondozói hagyománnyal rendelkező intézmény tantestületéből idén nyolcan kaptak országos szintű, nívós szakmai elismerést. 

Csötönyi Nóra: Graphisoft–díj – kiemelkedő matematikai tehetséggondozó munkájáért

Gruber László: a szegedi Tudományegyetemen a Földrajz Tanszékén végzett eredményes oktatói munkájáért „Mesteroktató” – címben részesült

Dr. Katz Sándor: Beke Manó-díj – a hosszú időn át tartó kiváló matematika oktató-nevelő és szakmai munkájáért

Kimle Mária: Létay Menyhért–díj – az eredményes matematika tehetséggondozó-versenyfelkészítő munkájáért

Kovácsné Zirkelbach Valéria: Pedagógus szolgálati érdemérem 40 éves pályája elismeréseként

Lenczné V. Judit: a tehetség szolgálatáért életmű díj (Nemzeti Tehetségsegítő Tanács)

Nagy Andrea: Bonis Bona–díj – kiváló tehetségfejlesztő tevékenységéért

Simonné Krum Eszter: Ericsson-díj – kiváló matematika versenyfelkészítő, tehetséggondozó munkájáért

Ezen kívül az iskola kórusa az intézmény történetében először az Éneklő ifjúság KÓTA minősítőjén arany diplomát szerzett. Ez a kiváló diákokon kívül Strargl Szilvia tanárnő érdeme.

Az érettségi vizsgák még zajlanak, de elmondható, hogy a 134 maturandus már 565 közép és 126 emelt szintű írásbeli érettségi vizsgát tett.

Remélhetőleg idén is minden diák megtalálja számításait a továbbtanulás terén és a 90 százalék fölötti továbbtanulási arány továbbra is tükrözi az iskolában folyó munka magas színvonalát.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!