–  Miért a lelkészi hivatást választottad?

– Szemerei János volt a lelkészem, ő a táborokban és a gyülekezetben is olyan beszélgetéseket vezetett, amelyekkel sok lelki táplálékot és az élet különböző területeire kiterjedő biztonságot adott. A kaposvári gyülekezet hatodéves hely volt, minden hatodéves tanított engem. Ők a fiatalos lendületükkel megmutatták, hogy a lelkészek milyen „jó arcok”, úgy éreztem, én is ilyen akarok lenni. Természetesen ez nem volt nagyon egyszerű, hiszen egy színtársulat tagja is voltam, így az érettségiig azon gondolkoztam, hogy drámára vagy teológiára jelentkezzem.

–  Ma egyáltalán nem egyértelmű, hogy egy fiatal nem színészeket vagy más tanárokat tekint példaképnek, hanem a hittel való foglalkozás válik számára mértékadóvá.

– Egyedül voltam a hittanórán, tehát nem vesztem el az osztályban. Ha volt valamilyen kérdésem, bizonytalanságom, azt mindig feltehettem, és akár az egész órát rá tudtuk szánni arra, hogy átbeszéljük a témát. Az egyszemélyes óra azt is megadta, hogy nagyon szoros kapcsolat alakuljon ki a lelkészekkel, ami meghatározta az akkori gondolkodásomat, sőt mostani személyiségemet is.

–  Hogyan fogadta és hogyan éli meg a családod, hogy a lelkészi pályát választottad?

– Erős sváb családból származom, a családom mindig is meghatározó volt nekem. Vallásosságomat elsősorban a nagyszüleimtől kaptam. Édesanyám akkor kapcsolódott be szorosabban az egyház életébe, amikor már a teológia felé kacsintgattam. Édesapám a „vörös rendszerben” lett rendőr, akkor, amikor „szakmai követelmény” volt az ateizmus. Amikor elmondtam neki, hogy lelkész leszek, elfogadta, és azt mondta, hogy legalább nem csinálok rosszat. Azt nem mondanám, hogy mára keresztény ember lett, de büszkén van jelen, ha én prédikálok, és érzi, hogy amit csinálok, az hasznos.

–  Mi a ma lelkészének a feladata?

– Számomra a lelkészkép az, amikor a lelkész nagyon lendületes, jó humora van, és bárhol, ahol megfordul, ott boldogságot csempész a közösségekbe. Isten igéjén és a hivatásomon keresztül én is egy kis boldogságot szeretnék az emberek és a közösségek életébe vinni.

–  A teológián belül melyik terület érdekel különösen?

– A gyakorlati teológia, azon belül is a fiatalokkal való foglalkozás. Minden lelkészjelölt legkönnyebben a saját korosztályát tudja megszólítani. Ifiken, ifjúsági táborokban ezt meg is élem. Pályakezdőként a fiatalokhoz értek a legjobban, ezért a velük való foglalkozás a leginkább szimpatikus, és úgy érzem, hogy sikereim is vannak ebben.

–  A mostani ifjúságkutatások azt mutatják, hogy éppen a tizenöt és huszonnyolc év közötti korosztály az, amelyik bár hisz valamiben, de az egyházban nagyon kevéssé bízik. Véleményed szerint hogyan lehet ezen változtatni?

– Csakis úgy, hogy bebizonyítom, nem vagyok más, mint a saját korosztá­ lyom. Olyan zenét is hallgatok, és olyan koncertekre is elmegyek, amelyeket a tanítványaim is szeretnek. Ezáltal a beszélgetéseink nem csak a vallásra korlá­ tozódnak. Tágabban véve ez azt jelenti, hogy meg kell mutatni a fiataloknak: nem vagyunk messze tőlük. A lelkész váljon olyan emberré, akinek bár lehet, hogy vannak vívódásai az egyházzal kapcsolatban, de a vele mint az egyház képviselőjével való találkozás pozitív élmény legyen a fiatalok számára.

–  Mit jelentett számodra a Kecskeméten töltött hatodév?

– Számomra ez egy nagyon fontos hely, főleg Kis János mentorom miatt. Ebben az egy évben nemcsak lelkészi tapasztalatokat tanultam tőle, de a gyakorlati életben is segített, néha apám helyett apám volt.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 82. évfolyam, 22. számában jelent meg, 2017. június 4-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.