Kedves emlékező Testvéreim!

Húsz évre tekintünk most vissza a mai ünnepen és ezek az évek nem akármilyen évek voltak, hiszen nagy harcok árán tudta egyházunk újraindítani 1992-93-ban az 1788-ban alapított és 1952-ben a szocialista kormány által elkobzott iskolánkat. Tekintsünk most vissza néhány jelentős múltbeli mozzanatra, a teljesség igénye nélkül.

1788: A Pesti Evangélikus Egyház megalakulása után szinte azonnal követte a lutheri reformáció hagyományait, templomot és mellé iskolát kívánt építeni. A Deák téri gimnázium és később a kicsinyek bizonyult iskola bővítésére épült Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium párhuzamosan működtek. Büszkén emlegetjük, hogy Petőfi Sándor is a Deák téri iskola tanulója volt.

1948: A szocialista kormány elkobozta, államosította az egyházi iskolákat. Az elvétel ellen tiltakozó Ordass Lajos püspökünket koholt vádak alapján elítélték és börtönbe zárták. Az 1948-ban az állam és egyház közötti Egyezmény más egyházakhoz hasonlóan ugyan megengedte, hogy két budapesti gimnáziumunkat továbbra is egyházi iskolaként, mint Fasori Fiúgimnáziumot és Deák téri Lánygimnáziumot megtarthassuk. Ez azonban nem bizonyult tartós állami engedménynek.

1952: Állami nyomásra, úgynevezett „önkéntes” akcióval egyházunk mindkét pesti gimnáziumát „felajánlotta” az államnak, valahogyan úgy, mint ahogyan a magyar nép milliói „önként, de kötelezően” kénytelenek voltak tervkölcsönt majd békekölcsönt jegyezni. Közöttünk ma az idősebbek, bizonyára emlékeznek erre. Mivel azonban ez az akció nem „államosítást”, hanem állami használatbavételt jelentett, mindkét épület és ingatlan az egyházé maradt a telekkönyv szerint.

A Fasorba beköltözött az Országos Pedagógiai Intézet (OPI), a Deák téri gimnáziumból kerületi általános iskola lett és a fővárosi önkormányzat bérleti díjat fizetett az egyházközségnek. A Fasor átadásához tartozik még egy érdekes történet. Amikor a minisztérium képviselőivel az épület átadásáról szóló iratokat szövegezték, egyik gondos és szemfüles ügyvédünk, dr. Vetsey Aladár ragaszkodott ahhoz, vegyék be az írásba, hogy ha valamikor az állam visszaadja majd az egyháznak az iskolát, hozza ugyan olyan tanításra alkalmas állapotba, mint az átadáskor volt. Ez a makacs „jogászkodás” azért volt fontos, mert az új birtokosok azonnal megkezdték az iskolaépület átépítését. Az osztálytermeket hármas kis irodákra bontották, leszereltek minden iskolai kelléket, szertárat, stb. Ezt a tényt azért hangsúlyozom, mert amikor 1989. július 4-én az Oktatási Minisztériumban Stark Antal államtitkárral a visszavételről tárgyaltam, ő keserűen jegyezte meg: „Püspök úr, az aláírt szerződés szerint ez nekünk most 90 milliós tatarozási jóvátételt jelent”.  Hála Istennek, hogy az egyházi jogászi szakszerűség és előrelátás, bár 1952-ben állami oldalról egy klerikális ügyvéd maradi és reakciós magatartásának tűnt, meghozta gyümölcsét.

1989: egyházunk szándéknyilatkozatot jelentett be a kormánynak arról, hogy az 1948-as egyezmény betűje szerint akkor meghagyott mindkét budapesti gimnáziumunkat vissza kívánjuk venni egyházi kezelésbe. Ezt először nagy hazai és külföldi társadalmi ráhatással a Fasori Gimnáziummal kapcsolatban sikerült és 1989. szeptember 2-án megtörtént az ünnepélyes tanévnyitó több évtizedes előzetes küzdelem után. Most azonban minket a Deák tér története foglalkoztasson tovább.

1991: Bár megtörtént a Deák térre vonatkozó bejelentésünk is, először állami oldalról azt hangoztatták, „legyen nektek elég a most elsőként az egyházi iskolák közül visszaadott Fasor”. Belső egyházi vélemények is csatlakoztak ehhez, elsősorban anyagi aggályok miatt. Mégis, 1991. szeptember 30-án Mihályi Gábor kerületi polgármester úrral közöltem, hogy az 1992/93-as tanévtől kezdve indítjuk a Deák téri gimnáziumot vegyes nyolcosztályos egyházi iskolaként. Erre a bejelentésre valóságos hadjárat indult el egyházunk ellen, „elszabadult a pokol”! A köztársasági elnök azt kérdezte tőlem: Püspök úr, mi történik ott a Deák téren, mert önt személy szerint minden lehető állami fórumon feljelentették és a lapokban naponta olvasni lehet az egyház erőszakosságáról, hogy az egyik legjobb fővárosi általános iskolát szabálytalanul követelik.” Minden igaztalan rágalmat nem kívánok itt megemlíteni, de látnunk kell, hogy politikai támadások indultak, főleg az SZDSZ és a fővárosi önkormányzat részéről. Költő Zsuzsika titkárnőm, mint egykori diák, aki élő bizonyítéka volt a Leánygimnázium korábbi színvonalának, hiszen magyarul, németül és angolul tudott fogalmazni és gyorsírni, sírva fogadott reggelenként a püspöki hivatalban, kezében ai Magyar Hírlap mindennapos mocskolódó támadásaival. A támadási taktika az volt, hogy mihelyt egy iskolát visszakért az egyház, azt azonnal a környék, a helység legjobb iskolájának kiáltották ki, amit nem szabad a minőség romlásának veszélye miatt átadni az egyháznak. A Deák tér valóban központban van, jól megközelíthető és messze földről is jöttek már akkor tanulók ide. A színvonal talán megfelelt az akkori követelményeknek, de tudtuk, hogy a nívó „pedagógusfüggő”. Erre nézve családi történetünk a következő: Idősebb fiam, Béla László itt kezdte az iskolát elsősként 1972-ben. Örültünk, hiszen akkor a Deák téri parókián laktunk, egy kapualjjal odébb. Néhány hónap után azonban egyszer reggel bevetette magát az ágy alá és közölte, hogy ő nem akar iskolába járni. Anyai kikérdezésre végre elmondta, hogy a tanítónő, mivel balkezes volt, fatalpú papucsával verte a fejét, hogy vegye át a ceruzát a balból a másik kezébe. Nem hozott eredményt a tanítónővel, majd az igazgatóval történt beszélgetés sem, ezért még karácsony előtt kénytelenek voltunk fiunkat átvinni a Szent István-téri iskolába. Ez ugyan jóval messzebb volt, de ott nem használták nevelőeszközként a fapapucsot. Nehéz volt áttörni a médiák egyházellenességét is. Egyik reggel felhívtam a Magyar Hírlap szerkesztőségét, akik valótlanságokat közöltek az ügyről, hogy írhatnak most már hetek óta rólunk, de még egyszer sem jöttek el az egyházhoz tájékozódni. Az illetékes szerkesztő azt felelte, nekik erre nincs szükségük, mert mindent tudnak már. Megjegyeztem, ha mindent tudnak, akkor hogyan írhatják, hogy az egyház jogellenesen követeli az ingatlant, amikor ez 1788 óta folyamatosan az egyház tulajdona és 1952 óta a kerületi tanács bért fizet a használatért. 1992: Végül sikerült a kerületi önkormányzat és a minisztérium segítségével új épületet biztosítani az állami iskolának. Költséges volt az igen elhanyagolt állapotban hagyott épület tatarozása, amit dr. Inotayné Lukáts Judit épírész, korábbi iskolai tanuló felügyelt.

Az igazgatói megbízás és a tanári kar összeállítása is nehéz feladat volt. Az általános iskola tanulói és tanárai közül senkit sem vettünk át és csak alulról az első két osztályba vettünk fel tanulókat. A tatarozás miatt nem az épületben, hanem a kerület segítségével az Arany János u. 10. sz. alatti kerületi kulturális intézményben kezdtük a tanévet. Első alapító igazgatóként a Fasor tanára, Schulek Mátyás vállalta az igazgatóságot, amit hosszú éveken keresztül igen eredményesen végzett,növelve a létszámot és az iskola hírnevét. Köszöntsük őt itt most tisztelettel és szeretettel. 1992. augusztus 30: tanévnyitó istentisztelet a reménység jegyében Lukács 12, 32 jézusi igéjével: „Ne félj te kicsiny nyáj, mert úgy tetszett a ti Atyátoknak, hogy nektek adja az országot”. Ekkor csatlakozott a Deák tér a Fasor, Sopron, Bonyhád, Orosháza, Nyíregyháza gimnáziumainak csapatához egyházunkban. Fontos felismerés volt , hogy a mennyei Atya gyermekei és nem unokái lehetünk, azaz nem a második nemzedék jogán tartozunk az egyházhoz, mennyei Atyánkhoz, mert nem elég nekem anyám imádsága, apám hitvallása, minden nemzedéknek magának kell beleilleszkedni Jézus kicsiny nyájába.

1993. augusztus 29.: ünnepélyes „újraalapító” tanévnyitás évtizedek után a felújított gimnáziumban, a tanári kar és a tanulók megnövekedett létszámával. Az elmúlt 20 évben örömmel figyeltem egészen közelről a gimnázium életét, hiszen négy unokám közül a legidősebb tavaly végzett, a következő az idén fog érettségizni.a harmadik most hatodikos és a legfiatalabb negyedik szeptemberben kezdi az iskolát. Egész egyházunk büszke arra, hogy a gimnáziumok országos sorában a Deák tér eredményei nagyon előkelő helyet biztosítottak iskolánknak.

Az újraindulás utáni húsz évért hálát adva Istennek, kedves Igazgató Asszony, kedves Tanárok és kedves tanulók, kérjük, hogy folytassák a nevelést és oktatást az elődökhöz méltóan a következő évtizedekben! Erős vár a mi Istenünk!