Hegedűs Lajosné Mária – nyugdíjas, Veszprém
Apai ágon törzsgyökeres evangélikus családba születtem; édesanyám nem volt evangélikus, de aztán ő is azzá lett. Tízen voltunk testvérek. Amikor a hit gyakorlásáért az embert büntették, édesapám akkor is elvitt minket a templomba. Mondhatom: belenőttem a lutheránusságba.
Budapestre kerültem egyetemre, ahol egy teológussal ismerkedtem meg, később evangélikus papné lettem. A férjemnek tíz év lelkészi szolgálatot követően, egészségi állapota miatt, más szolgálatot kellett vállalnia. Négy gyermekünk van. Igyekeztünk őket is az evangélikus hitben nevelni.
Magam ökumenikus gondolkodású vagyok. Szeretem az ökumenikus istentiszteleteket, sőt olyan imakörbe is járok, ahol felekezettől függetlenül együtt imádkozunk a családjainkért.
A veszprémi gyülekezetet otthonomnak tartom. Öröm oda menni, boldogság ott lenni. Az Isó lelkész házaspár az istentiszteleteken és bibliaórákon túl ismeretterjesztő alkalmakat is szokott tartani, volt, hogy Luther életét és tanait ismerhettük meg részleteiben is általuk.
A Láthatóan evangélikus facebook oldala.