A Lutheránus Világszövetség korábbi elnöke, a Jordániai és Szentföldi Evangélikus-Lutheránus Egyház vezetője a harmincnegyedik, aki ebben a kitüntetésben részesült. Az ünnepségre a japán fővárosban, Tokióban került sor.
A Niwano Béke Alapítvány ezzel a díjjal Younan fáradhatatlan elköteleződését honorálta, amelyet a vallásközi párbeszédben fejt ki, keresztények, muszlimok és zsidók között Jeruzsálemben és világviszonylatban is.
„Olyan ember, aki mély meggyőződéssel vallja a párbeszéd jelentőségét és tántoríthatatlanul munkálkodik azon, hogy teret nyisson a különböző vallási irányultságú emberek számára a békés összejövetelekhez és a kölcsönös bizalomhoz” – áll az indoklásában. Az alapítvány tiszteletbeli elnöke, Nichiko Niwano adta át a díjat Younannak.
A Lutheránus Világszövetséget dr. Martin Junge főtitkár képviselte az alkalmon, az új LVSZ-elnök, dr. Musa Panti Filibus pedig jókívánságait küldte a püspöknek. Köszönő beszédében Younan hangsúlyozta, hogy a különböző vallási tradíciók vezetőinek minden erejükkel azon kell fáradozniuk, hogy a szélsőségeket elutasítsák a mérsékelt hozzáállás melletti bizonyságtétellel.
Egyébként nem ez az első eset, hogy a Lutheránus Világszövetség elnöke ebben a kitüntetésben részesül, hiszen 2013-ban a nyugalmazott püspök, egykori LVSZ-elnök, a norvég dr. Gunnar Stålsett vehette át az elismerést.