Hosszú hajú, szakállas, hippiszerű figurát képzeljünk el. Ijesztő, de valójában jámbor. Ilyen volt a hetvenes években a huszonéves Györfi Mihály. Karcagi kun, akinek még a főiskolai felvételije is azért nem sikerült, mert a szóbeli vizsgán nem engedett abból, amit helyesnek tartott. Nem vették fel? Semmi baj. Elment topográfusnak a Kartográfiai Vállalathoz, és az év nagy részében járta az országot. Nem bánta, hogy a fizetés kevés volt, de amikor feleségül vette diákkori szerelmét, a kéthetenkénti három szabadnapot már kevesellte.

Akkor költöztek el Sámsonházára. Frissen végzett védőnő felesége kapott munkát és szolgálati lakást a kis cserháti faluban, ahol egyik oldalról az evangélikus lelkész, másikról a párttitkár volt a szomszédjuk. A fiatal férfit egyik sem érdekelte.

– A családunk nem volt templomjáró, de megkereszteltek. Sőt a húgomat is. Ez az első élményem az egyházról. Éjszaka mentünk a keresztelőre, sötétben, hidegben, a parkon át a templomba. Bent imbolygó gyertyafény, titokzatos volt, kicsit félelmetes is. Nem csoda, hogy a későbbiekben inkább elkerültem. Istennel nem foglalkoztam, egyszerűen nem létezett a számomra. De az mindig foglalkoztatott, kik és milyen rendszer részei vagyunk. Az a gondolat, hogy halálunkkal minden elmúlik, amik vagyunk, értelmetlenné tett mindent. Azt hiszem, ezért volt bennem annyi feszültség, feldolgozatlan stressz, mert különben az életemben sok öröm ért. Született egy lányom, majd egy fiam, ott volt velem a szép, fiatal feleségem. A nógrádi szénbányáknál helyezkedtem el külszíni fúróként. Látták, hogy több van bennem, tanfolyamokra küldtek, így fúró-, majd főfúrómester lettem.

VAN ILYEN…?

Új, fiatal lelkész költözött a mellettük lévő házba, hívta Mihályt a templomba, bibliaórára, különféle alkalmakra. Egy nap a fiatal lelkész azzal állt elő, menjen vele Mihály a csendes hétre, mert megürült egy hely a csoportban. Mi az a csendes hét? Isten dolgaival foglalkozunk egy hétig…

– Bementem a főnökömhöz, hogy elkéredzkedjek, azzal a hátsó szándékkal, hogy az én helyettesítésem nehéz dolog, nem fog elengedni, és ez lesz az ok, amiért nem mehetek. Ráadásul nagy pártember volt az illető, én meg mondtam, hogy Isten dolgaival foglalkoznék egy hétig… Elengedett! Megoldotta a helyettesítést. Így kerültem a biatorbágyi csendeshétre, ahol a központot alapító Trausch Liza nénivel történt személyes beszélgetés során, magam sem értettem, hogyan, de minden kiszakadt belőlem, ami addig nyomta a szívemet, amiről soha senkinek nem tudtam beszélni. Nem gondoltam volna, hogy létezik ekkora megkönnyebbülés és ekkora öröm. Amikor hazaértem, a feleségem azt mondta, egy másik ember tért haza. Valamivel később ő is részt vett egy csendeshéten, és hat évvel az esküvőnk után Isten előtt is házasságot kötöttünk. Mindig két gyereket akartunk, de ezután az Úr megajándékozott még két kislánnyal. Most már van tizenegy unokám, hamarosan megszületik a tizenkettedik is.

…

A cikket teljes terjedelmében a Nők Lapja 2017/34. lapszámában olvasható el.

Györfi Mihály szolgálatáról szóló korábbi cikkünk ITT olvasható.