Július 23., vasárnap – előkészületek.

A  délelőtti istentiszteletről hazaérve már a hátizsákomat venném, amikor egy rossz lépés miatt kénytelen vagyok a vasútállomás helyett a kórház felé indulni. A sürgősségin három óra várakozás után közli az orvos: nem törés, csak rándulás. Jegelni és pihentetni kell. Megkönnyebbülve hívom a csoportvezetőmet: mégis megyek a Csillagpontra!

Este nyolc körül érkezem Debrecenbe. Özönvízszerű eső fogad, villámlással és mennydörgéssel dúsítva. Nincs értelme felverni a sátrat, ma este a sportcsarnokban alszunk.

Július 24., hétfő.

A délelőtt képzéssel telik. Tűz- és balesetvédelmi oktatáson veszünk részt, megtudjuk, milyen gyorsan képesek terjedni a lángok, és hogyan kell használni a poroltót. Aztán megismerem a csapatomat, és megkapom a beosztásomat is.

A nap hátralevő részében a feladataimmal ismerkedem. Próbálom megjegyezni a neveket és memorizálni, hogy kit kell hívni a különböző kérdésekkel és problémákkal. A sátramnak is találok helyet a Dévai központhoz (eredeti nevén Magházhoz) közel, a Válts irányt! elnevezésű tisztáson.

Este úgynevezett kibocsátó istentiszteletre gyűlünk össze, ahol egy vicces já- ték keretében tojásokból előbb csibékké, majd tyúkokká, végül pedig önkéntesekké válunk mindannyian: fiatalok és idősebbek Magyarországról, Erdélyből, Felvidékről, Kárpátaljáról és Délvidékről. „Nem rólad szól a történet, hanem Istenről. Ne azt kérdezd, képes vagy-e, hanem azt, hogy kész vagy-e – köti a lelkünkre áhítatában Mike Pál református lelkész. – Tőle kapod majd az erőt.”

Számomra még nem minden tennivaló világos, de azt hiszem, készen állok.

Július 25., kedd – az első nap.

Ma is korán kezdjük a napot, hiszen sok munka vár még ránk, hogy minden készen álljon a résztvevők fogadására. Fel kell állítani például a külső irodát. Székeket, asztalokat pakolunk, feliratokat gyártunk, plakátokat ragasztunk. Közben jobban megismerem önkéntes társaimat is. Ró- lam hamar kiderül, hogy evangélikusként kakukktojásnak számítok – ami aztán állandó ugratások témája lesz a következő napokban.

Ezalatt folyamatosan érkeznek az emberek, lassan megtelik sátrakkal a Lendület tisztás, aztán a Tágas Tér és az Élesztő, majd a Rengeteg is. Hosszú és fárasztó ez a nap – hála Istennek, az önkénteseket támogató Support csapat tagjai folyamatosan ellátnak minket péksütivel és kávéval.

Este aztán eljön a várva várt nyitó istentisztelet. Bella Violetta lelkésznő és egy elhivatott fazekas segítségével megértjük: mindannyian ott vagyunk a korongon, Isten formáló kezei alatt. Ő finoman és szeretettel érint meg, és ha valami félremegy, nem mond le róla, hanem újat tervez, újraformálja (re-formálja) az agyagot, az életünket.

A nap számomra Petruska koncertjével zárul, ahol nem nagyon sikerül kímélni a sérült lábamat, hiába próbálom.

Július 26., szerda.

Ma sok időt töltök a benti irodában, ezért a nap legemlékezetesebb eseménye számomra Mike Pál lelkipásztor délelőtti előadása. Arról beszél, hogy Isten eredetileg nézhetőnek, szépnek, tökéletesnek és nagyon jónak teremtette a világot és benne az embert. Aztán minden elromlott – de abban a pillanatban el is kezdődött a reformáció: Isten terve arra, hogy az eltorzult teremtettséget helyreállítsa.

Este Kelemen Kabátban-koncert. Az előadó közben elmondja: nagyon más, nagyon pozitív érzés olyan közönségnek énekelni, amely érti a dalok szövegét – mert nem részeg… A Csillagpont ugyanis szigorúan drog- és alkoholmentes találkozó.

Július 27., csütörtök.

A supportosok továbbra is ellátnak minket minden földi jóval, így az sem jelent gondot, hogy nem jutok el reggelizni. Kezd összerázódni az önkéntescsapat, lassan kialakul, kinek mi a feladata. A hangulat közvetlen és vidám.

Mike Pali délelőtti előadását az irodából, live stream segítségével követem. Hasznos dolog, hogy az egész fesztivál területén működik a CsP-wifi. Este Kiss Miklós felvidéki református lelkipásztor prédikál a nagyszínpadon; az ő nem harsány, hanem csendes és elmélyülő stílusa közel áll a lelkemhez.

A nap fénypontját a Bartha Mátyástrió és Vid Jamnik szlovén vibrafonos koncertje hozza el. Egy padon fekve az „Ím, jászlad mellett térdelek” kezdetű Bach-korál dzsesszverzióját hallgatom, míg az égre lassan feljönnek a csillagok. Tökéletes, testileg-lelkileg pihentető pillanat. Aztán lefekvés előtt még a Hollandiából érkezett Hanne de Vriesszel dicsőítünk. Lelkesen énekeljük vele együtt magyarul: „Jézus, gyújtsd meg tüzed a szívemben…”

Július 28., péntek.

Ez a Csillagpont leghosszabb napja, az utolsó teljes nap, amelyet itt tölthetünk. Délelőtt megint Mike Pali bátorít: Isten nem ijed meg a lehetetlentől, a korlátainktól. Ha ő bennünk van, a lehetetlen is lehetővé válik.

Furcsa, hogy ma sikerül a legtöbb ismerőssel találkoznom. Befut például a Szélrózsa szervezői csapata is, erősítve egy kicsit a fesztiválon az evangélikus jelenlétet. De még késő este is összeakadok olyan, régen látott baráttal, akivel nagyon jólesik egyet beszélgetni.

Kilenctől tizenegyig ügyeletes vagyok, ám a virrasztás a vártnál hosszabbra nyúlik. Adódik ugyanis egy válsághelyzet: úgy tűnik sajnos, hogy néhány sátrat ismeretlenek felvágtak, bár szerencsére csak némi készpénzt vittek el. Érkezik a rendőrség, próbálunk segédkezni nekik a károsultak adatainak felvételében. Jó, hogy a Meghallgat-lak sátor lelkigondozói is itt vannak, segítenek megnyugtatni az ijedt, zaklatott embereket. Közben éjjel egykor az egyik dicsőítő csapat ma érkezett tagjait kell még elkísérni a szállásukra. Aztán éjjel fél háromkor az elsősegélyeseket is riasztanom kell: az egyik önkéntes lány asztmarohamot kapott… Végül úgy három körül tudok nyugovóra térni a sátramban.

Július 29., szombat – az utolsó nap.

A kevés alvás ellenére valahogy mégis végig bírom csinálni a napot. Hatalmas biztatást jelent a záró istentisztelet üzenete: „Keep calm… Isten munkában van.” Nagy örömömre Bella Violetta az öt reformátori „sola” értelmét is aktualizálja igehirdetésében. „Isten arra választott ki titeket, hogy rajtatok mindenki láthassa, milyen az Isten keze alatt formálódni” – bocsát utunkra a lelkésznő. A közös úrvacsora után az áldások utcájában személyes áldást is kérhetünk életünk azon területeire, amelyek most a legjobban foglalkoztatnak.

Aztán megfogyatkoznak a sátrak, és elkezdődik a pakolás. Délután már a dobozolással, a papírok szortírozásával, a plakátok eltávolításával és a szemétszedéssel vagyunk elfoglalva. Este közös áhítatra és dicsőítésre gyűlünk össze a sportcsarnokban a maradék önkéntesekkel, hogy búcsút vegyünk egymástól. Ekkor tudom meg a számokat: a több mint négyezer résztvevő mellett mintegy nyolcszázötven önkéntes segédkezett a Csillagponton. A szervezők ajándék jégkrémmel mondanak köszönetet. Ezután még arra is jut idő és energia, hogy a kivetítőn nyomon kövessük a Magyarország–Horvátország-vízilabdadöntőt, és szurkoljunk a hazai csapatnak.

Július 30., vasárnap – az utolsó simítások.

Mára már tényleg csak a „kemény mag” maradt. Helyükre tesszük a székeket és az asztalokat, kitakarítunk, előkerül az utolsó laptoptöltő és hosszabbítókábel is. Ebéd után fáradtan, de feltöltődve kö- szönök el csoportvezetőmtől és önkéntes társaimtól, akik az elmúlt hét során barátaimmá lettek. Élmény volt! Köszönet és viszlát, Csillagpont!

A cikk az Evangélikus Élet magazin 82. évfolyam, 31-32. számában jelent meg, 2017. augusztus 13-án.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.