Az első konzultáció tematikája alapján pasztorálpszichológiai és katechetikai kérdésekről esett szó Johann Gyula, Lacknerné Puskás Sára és Pethő-Udvardi Andrea lelkészek, valamint dr. Kodácsy-Simon Eszter egyetemi tanár előadásai és műhelymunkák alapján. A hatodévesek számára fontos volt a lelki elcsendesedés, a gyakorlati év hivatásgondozással kapcsolatos kérdések és természetesen azok a kihívások, amelyek egy-egy osztályterembe való belépést és az új hittankönyvekkel való ismerkedést jelentik. Szemerei János püspök előadása izgalmas kérdéseket vetett fel a lelkészi hivatás és a hivatásba indulás kapcsán. A jövőre való kitekintés, a lelkészi szolgálati helyek várható alakulása különösen fontos kérdéseknek bizonyultak a hatodéves hallgatók számára.
Az egyetemen zajló hatodéves konzultációk harmadik napján a mentorok is csatlakoztak a hallgatókhoz. A közös nap nyitóelőadását dr. Bodó Sára, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem docense mindenkinek hozott kis teásbögréivel kezdte. Az ajándékba kapott bögrék alapján mindannyian átgondolhattuk, mit jelent számunkra a befogadás. A szolgálatra készülő befogadása, az új gyakorlati év befogadása, a gyülekezetek befogadása, a személyes befogadóképességünk reális felmérése mind-mind olyan kérdések voltak, amelyek mélyen elgondolkodtatták a mentorokat és a hatodéveseket. Koczor Tamás iskolalelkész az iskolában történő nevelés lehetőségeiről tartott előadást, megmutatva és átbeszélgetve azokat a helyzeteket, amelyek ma a középiskolai hitoktatást jellemzik. A jó hangulatú beszélgetések lehetőséget adtak mentorok és hatodévesek személyes megbeszélésére, adminisztratív feladatok mentori és hallgatói átgondolására és közös elcsendesedésre, hálaadásra.
A konzultációt követően az egyetem tanévnyitó istentiszteletén a közös indulást áldás erősítette meg, hogy ez a gyakorlati év hozzásegítse mindegyik hallgatót a lelkészi szolgálatba való örömteli, lelkes és felelősségteljes indulásra.
Mentorlelkészek és hatodévesek:
Tamásy Tamásné, Zugló – Heisz Flóra
Lindákné János Zsuzsanna, Hévízgyörk – Sánta József
Kis János, Kecskemét – Endreffy Máté
Szabó András, Vanyarc – Kis Máté
Homoki Pál, Soltvadkert – Magyar Tamás
Keczkó Pál, Budahegyvidék – Manhardtné Szlovák Katalin
Pongrácz Máté, Kaposvár – Felegyi Mária
A hatodéves képzés felelősei az EHE-n: dr. Szabó Lajos rektor-tanszékvezető, dr. Szabóné Mátrai Marianna és dr. Pángyánszky Ágnes.