Az orvos, aki nem csak a testi sebeket gyógyítja

Az orvos, aki nem csak a testi sebeket gyógyítja

Share this content.

Láthatóan evangélikus, szerkesztette: Galambos Ádám, fotó: Magyari Márton
Láthatóan evangélikus – Mai evangélikus arcképcsarnok. A reformáció 500. évében ismerje meg egy-egy gyülekezeti tag gondolatán keresztül az evangélikus egyház mai színességét.

Dr. Szinnyei Katalin – orvos, Székesfehérvár

Mint minden orvosnak, nekem is elsősorban a gyógyítást jelenti az orvosi hivatás. A pályaválasztásnál azonban nálam nem csak a testi gyógyítás, hanem a lelki segítségnyújtás lehetősége is szempont volt. A rendszerváltás előtti évben kezdtem el a teológián a levelező tagozatot, végül orvos lettem.

Először háziorvosként dolgoztam, majd üzemorvos lettem, így öt gyermekemmel volt és van lehetőségem minőségi időt együtt tölteni.

Székesfehérváron nagyon jó a gyülekezeti élet. A közösségben mindenki igyekszik valamivel szolgálni. Én is, ha szükség van rá, akkor meglátogatom a betegeket, tanácsokat adok. A kórházmissziói egyesületnek is tagja vagyok. A betegek látogatása nem csak gyógyítást, hanem lelkigondozást is jelent. Vallom, hogy az orvos – ha helyén van a szíve és az elméje – akkor a kezelés mellett lelki tanácsot is tud adni.

A gyülekezetünk élete ma valóban virágzó. Az állandó alkalmak mellett van felnőttek beszélgető köre, irodalmi kör, és az énekkar közössége is felemelő. A próbák is lelkileg emelkedettek: elmélkedéssel kezdjük az alkalmat és imádsággal fejezzük be az együttlétet. Itt lelkileg támaszai vagyunk egymásnak.

 

A Láthatóan evangélikus facebook oldala.

 

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!