Az Úr csodásan működik

Az Úr csodásan működik

Share this content.

Láthatóan evangélikus, szerkesztette: Galambos Ádám, fotó: Magyari Márton
Láthatóan evangélikus – Mai evangélikus arcképcsarnok. A reformáció 500. évében ismerje meg egy-egy gyülekezeti tag gondolatán keresztül az evangélikus egyház mai színességét.

Horváth Lászlóné Kati néni – nyugalmazott szakács, Mohács

Felmenőim Németországból származnak, nagy evangélikus család voltunk. Szüleimnek köszönhetően gyermekkorom óta egyházi nevelésben részesültem. A gyülekezet, a hit nagyon fontos része az életemnek. Istentiszteletre, bibliaórára, lényegében minden gyülekezeti rendezvényre örömmel járok.

A templomban, az istentiszteleten Isten jelenlétét érzem. Amikor ott vagyok, akkor minden terhem elszáll, örömet és megnyugvást élek át. Olyan jó lenne, ha ezt a fiatalok is megéreznék, mert az Úrra lehet támaszkodni.

Az istentiszteletet nagyon szeretem. Különösen fontos számomra az igehirdetés. Nagyon sok mindenre ugyanis magyarázatot kapok, közelebb kerülök a Biblia üzenetéhez. „Az Úr csodásan működik” kezdetű ének az egyik kedvencem, mert az igazságot a felszínre hozza.

 

A Láthatóan evangélikus facebook oldala.

 

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!